Századok – 2012
TANULMÁNY - Szalai Miklós: Főrendiházi reform Magyarországon 1885-ben VI/1293
FŐRENDIHÁZI REFORM MAGYARORSZÁGON 1885-BEN 1313 szerűsítés szükségességét is. Ezért az örökletes jogú törvényhozók körét a főnemesi családok elsőszülöttjére korlátozta, s számukra is vagyoni cenzust (3000 ft. összegben) állapított volna meg. A főrendiház tagságának egyharmadát az uralkodó nevezte volna ki, életfogytiglani érvénnyel, de nekik is bizonyos adót fizető földbirtokkal kellett volna rendelkezniük. A javaslat gondoskodott volna a katolikus mellett a protestáns egyházak képviseletéről is, de érdekes módon — a későbbi javaslatokkal ellentétben — a főispánokat meghagyta volna a főrendiház tagjainak. A javaslat nem szól a főrendiház esetleges törvénykezdeményezésijogáról, viszont elképzelhetőnek tart plenáris üléseket a két ház között, olyan módon, hogy ilyen esetben biztosítva legyen az, hogy a két ház képviselői egyenlő számban vegyenek részt az ülésen. A kormányok megbízásából is készültek tervezetek. Ezek közül Szlávy József miniszterelnöksége idejéből, 1872-73-ból Szilágyi Dezsőnek a miniszterelnök mellett szervezett kodifikáló bizottság tagjának a munkálatát ismerjük. Szlávy azután adta ki a törvényelőkészítés munkáját Szilágyinak, hogy a főrendekkel 1872 szeptemberében értekezletet folytatott.3 6 A főrendek azonban részben a Deák-párti javaslatot szorgalmazták továbbra is, részben pedig felvetettek egy új, Somssich Pál gróf által kidolgozott törvénytervezetet is. E tervezet szerint a főrendiház tagjainak egyharmadát a jelenlegi (tehát túlnyomórészt főnemes) tagok választották, egyharmadát a képviselőház választotta, s egyharmadát az uralkodó nevezte volna ki. Azonban az első két kategóriában a választás feltétele magas vagyoni cenzus, tehermentes földbirtok után fizetett 3000 Ft. adó lett volna.37 Szilágyi — a dualizmuskori magyar jogtudomány egyik legkiválóbb egyénisége — rendkívüli alapossággal, átgondolt elméleti alapokon dolgozta ki a saját tervezetét. Munkálata elején leszögezte: úgy kapta a megbízást, hogy a kormány adottnak tekintette egyrészt a kétkamarás rendszer szükségességét, másrészt pedig azt, hogy a történeti jogot a reformnak tiszteletben kell tartania. Ebből következik két további nagyon fontos megfontolás. Az első az, hogy a felsőház sohasem lehet — ahogy egyes védelmezői, mint láttuk, hirdették — a népképviseletben megmutatkozó népakaratnak valamiféle „korrektívuma", sohasem lehet a képviselőházzal egyenrangú tényező: mert ahol népképviseleti alkotmány van, ott mindig a képviselőházé a döntő szó a politikai életben. A második pedig az, hogy a felsőház semmiképpen sem lehet valamely rétegek, vagy az egész társadalom „képviselete", mert a magyar főrendiház történelmileg sohasem töltött be ilyen képviseleti funkciót, tehát ilyenné átalakítani csakis a történeti jog teljes felrúgásával lehetne. Szilágyi ideálja ezzel szemben az, hogy a főrendiházból egy olyan — a képviselőháznál bevallottan kisebb jelentőségű, de mégis bizonyos reális szereppel bíró — politikai fórumot lehetne alkotni, ahol általában a „felsőbb osztály" — tehát az arisztokráciának vagyonát megőrzött része, de a nem-arisztokrata vagyonos elemek is — politizálhatna, s a nagy tömegek indulatainak, a közvélemény hullámzásának a politikára való hatását mérsékelhet-36 MOL Digit-Archiv, Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek, 1872. aug. 29., 1872. dec. 7. 37 MOL K. 26. 108.
