Századok – 2012

TANULMÁNY - Szalai Miklós: Főrendiházi reform Magyarországon 1885-ben VI/1293

FŐRENDIHÁZI REFORM MAGYARORSZÁGON 1885-BEN 1311 A konzervatívok a hatvanas években jelentős szerepet játszottak a kiegye­zés előkészítésében, de 1867 után talajvesztetté váltak a közéletben. Egy dara­big báró Sennyey Pál vezetése alatt a Deák-pártban foglaltak helyet, majd a De­ák-párt és a Balközép 1875-ös fúziója után Sennyey megpróbálta őket jobbolda­li ellenzékké szervezni, amely a közigazgatás államosítását, a szigorú költség­vetési takarékosságot, a választójog korlátozását és a honvédség a közös hadse­regnek való alárendelését írta zászlajára. Ez a kísérlet azonban, a közvélemény ellenséges hangulata, a csoport soványka programja és Sennyeynek a vezérsze­repre való alkalmatlansága miatt kudarcba fulladt, és 1878 után a képviselőhá­zi konzervatívok összeolvadtak a Szabadelvű Pártból kivált más, nemritkán ve­lük éppen ellentétes nézeteket képviselő csoportokkal, az Egyesült Ellenzék, majd a Mérsékelt Ellenzék (az ún. „habarékpárt") keretében. Az Egyesült El­lenzék, habár megőrizte a Sennyey-féle párt programjának egyes elemeit, de többé nem volt a konzervatívok pártja. Megmaradt viszont a konzervatívok fórumának a főrendiház, valamint a Magyar Állam című katolikus lap, amely minden számában a „liberális aera"-t, a modern hitetlenséget, a francia forradalom ateus elveit stb. ostorozta. A katolikus konzervativizmusnak azonban ebben az időszakban nem volt világos program­ja. Még magának a „világegyháznak" a politikai „vonala" is bizonytalan volt eb­ben az időszakban, mert IX. Piusz pápának a modern polgári államiságot, al­kotmányosságot egyértelműen elvető, még az 1848-49-es európai forradalmak utáni reakció légkörében kialakult militáns konzervativizmusa már tarthatat­lanná vált, ámde a modern, a polgári demokratikus kereteken belül működő po­litikai katolicizmus programja még nem alakult ki. Ehhez az általános irány­vesztettséghez specifikus tényezők járultak Magyarországon: a magyar nép nagy tömegei tudatában Kossuth és a szabadságharc a nemzeti függetlenséget és a li­beralizmust örökre összekapcsolta: a konzervativizmus tehát nem léphetett fel olyan platformmal, amely ne a „hazaárulás", a „Habsburgok kiszolgálása" vád­ját idézte volna fel vele szemben. A politikai konzervativizmus ezért nem jelentett többet egyfajta ellensé­ges „ressentiment"-nél a világiasságát, illetve felekezetfelettiségét hangoztató magyar liberalizmussal és a protestáns Tisza Kálmán vezette szabadelvű kor­mányzattal szemben. Az elmondottak ellenére a főrendiház működése általánosságban nem oko­zott különösebb zavart a dualizmus politikai rendszerében, ugyanis a konzerva­tív főrendek Sennyey kísérletének a kudarca után általában passzív módon vi­selkedtek és különösebb ellenkezés nélkül jóváhagyták a képviselőház által megszavazott törvényjavaslatokat. Tudták, hogy egy netáni konfliktus esetén a közvélemény valószínűleg a képviselőház mellé állna. Emellett nem kívántak a számukra a „kisebb rosszat" jelentő Tisza Kálmánnak nehézségeket támaszta­ni, és ezzel esetleg a nekik még sokkal ellenszenvesebb függetlenségiek útját egyengetni. Nem beszélve arról, hogy a kormánynak a főrendiházban biztos tá­maszát képezte a főispánok csoportja. Mindazonáltal a főrendiház átalakítása 1867 és 1885 között többször is felmerült a politikai diszkurzusban. A kérdéssel nem csak a kormányok, de po-

Next

/
Oldalképek
Tartalom