Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Egy felső-magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656). (Ism.: Glück László) V/1254

TÖRTÉNETI IRODALOM 1255 Ibrányi Ferenc ezt az örökölt birtokállományt nagymértékben bővítette saját szerzéseivel. Elsőrendű célja volt az ősi jószágból leánynegyed gyanánt kiszakadt és más családokhoz (elsősorban Chernelekhez, Péchyekhez) került birtokok visszaszerzése, legalább zálogként. Ezen kívül is intenzíven gyarapította a vagyont, főként zálogba vétellel, de cserével, vásárlással, perrel is. Egy nagy szerzését pedig annak köszönhette, hogy rokona, Péchy Gáspár török fogságba került, ahonnan Ibrányi pénzén szabadult, amiért cserébe jókora birtokot adott neki örökjogon. Az apai és anyai birtoktest által korábban is lefedett területen kívül Ibrányi Ferenc terjeszkedett Bereg megye délnyugati, sík részén, Ugocsa néhány falujában, a csereháti Gadnán, valamint Dél-Gömörben, ahol Gömör mezővárost és Páskaházát szerezte meg Wesselényi Ferenc nádortól és feleségétől. A Szirácsik Éva által készített összesítés szerint az uradalom 1656-ban 62 településre terjedt ki részben vagy egészben, ahol mintegy 500 lakott és vagy 100 puszta jobbágytelek állt Ibrányi földesurasága alatt. A jószágról készített részletes emlékeztető adattartalmát három fő részre oszthatjuk, amelyek az egyes településekről adott leírásokban is többé-kevésbé elkülönülnek. A nyitó birtokjogi részben narratív jelleggel adja elő a szerző a birtoklás jogalapját, részbirtok esetében összefoglalóan definiálja annak mértékét. A birtokrész tételes számbavételét szolgálja a jobbágynévsor (pontosabban a beltelkek meghatározása közvetlen birtokosukon keresztül), mely nem marad el a teljes egészében birtokolt településeknél sem (pl. Ibrány vagy a nagybirtokostól szerzett Gömör és Páskaháza). A beltelkek felsorolásához számos topográfiai meghatározás járul, melyek ugyancsak a birtokrész még pontosabb azonosítását szolgálják. Ezeknél a topográfiai meghatározásoknál az előadás kötetlen kereteinek és a sajátját számba vevő ember gondosságának jelei különösen szembetűnőek, például a nagybirtok urbáriumaihoz képest. Ibrányi a telkeket valós rendjükben veszi fel (amire kétségtelen utalásokat tesz), és eközben égtájakkal, utakkal, településirányokkal, a templom elhelyezkedésével stb. segíti azok pontos azonosítását (akár a mai kutató számára térképen), más földesurak telkei mellett fekvő telkeknél pedig szomszédsági adatokat is közöl. A típusos esetekben a birtokjogi részt követi a haszonvételek leírása. A szerző felfogása a fogalom tekintetében az egykorú tág értelmezésnek felel meg. Nem a kimondottan földesúri (ún. kisebb) haszonvételekről van itt szó — noha azokról is —, hanem mindenről, ami az adott településen (birtokrészen) adva van ahhoz, hogy belőle hasznot lehessen hajtani. Itt természetesen elsősorban a mezőgazdasági termelésről (és agrárkereskedelemről), illetve a természeti gazdálkodásról van szó, de nem kizárólag. Az ezekkel a tevékenységekkel összefüggő természeti erőforrásokon, termelőeszközökön (szántók, erdők, halászóvizek) kívül szó esik vásártartásról, vámokról, malmokról, kocsmákról, kézműiparról stb. is. Ibrányi számára a saját közvetlen jogosultságaival egyenrangú figyelmet érdemel, hogy a jobbágyai miként részesülnek a számukra is nyitott haszonszerzési lehetőségekből — legalábbis a földből — más birtokosok jobbágyaihoz képest, hiszen az úrbéres birtok egyúttal a földesúré is. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban, mondanunk sem kell, az úrbéres birtokjog keretén belüli határbirtoklási rendre is fény derül számos esetben. Az egyes településekre vonatkozó bejegyzések ezen részében nagy mennyiségben fordulnak elő továbbá a haszonvételi lehetőségek minőségét, illetve a használatukhoz kapcsolódó jogokat érintő megjegyzések: szántók termékenysége, az erdők kiterjedése, fájuk minősége, legeltetés szempontjából vett eltartóképességük, halászóhelyek bősége, hús- és italmérési lehetőségek, vásárok, vámok forgalma stb. Ez a rész a rendes helye a földesúr saját üzemgazdálkodási tevékenységével, illetve a saját közvetlen tulajdonában lévő termelőeszközökkel kapcsolatos adatoknak is. (Az egyetlen rendszeres kivétel, hogy Ibrányi az utcasorban elhelyezkedő nemesi telkeit a jobbágytelkek között sorolja fel, a birtokjogi adatok közti névsoros részben.) Mindamellett Ibrányi Ferenc számára nem vetődik fel szükségletként a saját üzemgazdálkodási tevékenységének, illetve a saját közvetlen tulajdonában lévő termelőeszközöknek a rögzítése. Az ilyen jellegű információk tehát kifejezetten esetlegesek (kivéve talán egyedül a szőlőket). Van rá példa, hogy a birtokjogi részben mellékesen utal egy gazdasági tevékenységére, amelyet az adott település haszonvételi lehetőségeire építve folytat, de azután a haszonvételeknél erről nem tudunk meg semmit, sem sehol másutt (77.). Az is előfordul, hogy azért nem specifikálja a saját földjeit, mert azok, mint mondja, megtalálhatóak egy birtokában lévő másik iratban (83.). Ha ki is tér a saját földjeire, nem közöl terjedelemadatokat, legfeljebb homályos minősítéseket, mint „nagy", „sok" stb. Ibrányban — melyet a bevezető részben fő rezidenciájának nevez (40.) — a településre vonatkozó bejegyzés alapján mintha még egy hajléka sem lenne a családnak. A birtoktest másik kiemelkedő földesúri üzemközpontja, a golopi kastély és a hozzá kapcsolódó majorság is csak mellékesen kerül elő néhány helyen.