Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK II. RÁKÓCZI GYÖRGYRŐL - Kármán Gábor: II. Rákóczi György 1657. évi lengyelországi hadjáratának diplomáciai háttere V/1049
AZ 1657. ÉVI LENGYELORSZÁGI HADJÁRAT DIPLOMÁCIAI HÁTTERE 1063 fordítsa Lengyelország megtámadói ellen. Különösen a lengyelországi konfliktus-sorozatban annak 1648. évi kitörése óta kulcsszerepet játszó tatár kánok trónján ülő IV Mehmed Giráj tűnt lelkesnek, hogy ismét beavatkozhat a háborúba az erdélyi fejedelem ellen, akivel amúgy is rossz viszonyban volt, érdekszférájuk sorozatos összeütközései miatt.5 0 Április végén a Konstantinápolyban tartózkodó két erdélyi diplomata már kétségbeesett levelet írt Barcsaynak: ha a fejedelemtől továbbra sem érkezik főkövet, sürgősen hívassa össze a rendeket és a három nemzet nevében indítsanak útnak ünnepélyes követséget, mert a további késlekedés helyrehozhatatlan károkkal járhat.5 1 Hiába érkezett április közepén a Portára Bohdan Hmelnyickij egyik diplomatája, ez nem pótolhatta az erdélyi fejedelemtől jövő személyes küldöttséget - ráadásul a kozák követtel annak vonakodása miatt nem sikerült együttműködést kialakítani.5 2 II. Rákóczi György konstantinápolyi diplomatái számára nagy megkönnyebbülést jelentett, amikor május végén Thordai Ferenc főkövet a városba érkezett a X. Károly Gusztávot képviselő Claes Rálamb társaságában. A svéd követ megbízatása részben az erdélyi szövetséghez és annak portai elfogadtatásához kötődött, így bár az oszmánok alapvetően külön kezelték a két uralkodó küldöttségét •— konstantinápolyi bevonulásukra (május 23-án, illetve 24-én) ugyanúgy külön került sor, mint audienciájukra a nagyvezírnél (május 27-én délelőtt, illetve délután) — a szultánhoz egyszerre vitték be őket. A várakozásokkal ellentétben Köprülü Mehmed viszonylag szívélyesen fogadta Râlambot, s noha Thordaival szemben nagyobb szigort mutatott, és heves szemrehányásokra is sor került, az audiencia végén az erdélyi főkövet sem távozott az általában a Porta jóindulatát jelző kaftán nélkül.53 50 Egészen friss sérelme volt a kánnak, hogy II. Rákóczi György 1656-ban visszautasította a felhívását, hogy adót fizessen neki, 1. Balogh Máté és Harsányi Nagy Jakab jelentéseit (Konstantinápoly, 1656. jan. 22., febr. 4., máj. 29.). MHHD XXIII. 297., 309., 704.; ill. Harsányi saját nevében küldöttjelentését (1656. ápr. [nap nélkül]). EÉKH II. 218. A nagyvezír utasításáról 1. Warner idézett jelentését (Warner, L.: De rebus turcicis i. m. 34.), ill. Reniger jelentéseit (Konstantinápoly, 1657. febr. 28., márc. 25.): HHStA Türkei I. Kt. 128. Fasc. 63/b. Konv. C. fol. 31v., 29v., 40v-41r.; IV Mehmed Giráj a fejleményekről azonnal értesítette János Kázmér lengyel királyt és Alekszej orosz cárt is: Neculai Iorga: Acte §i fragmente eu privire la istoria romínilor. I. Bucure§ti 1895. 245.; Papp S.: II. Rákóczi György i. m. 156. 51 Tisza István és Harsányi Nagy Jakab levele Barcsay Ákosnak (Konstantinápoly, 1657. ápr. 30.). EÉKH II. 359. 52 Bár a különböző diplomaták különböző értelmezésekkel álltak elő a kozák követ viselkedését illetően, nagyon valószínű, hogy Hmelnyickij nem akarta tényleges és lehetséges szövetségese, II. Rákóczi György és X. Károly Gusztáv érdekei miatt kockáztatni az Oszmán Birodalommal fenntartott jó viszonyt. Kármán G.: Svéd diplomácia i. m. 72-73.; Papp S.: II. Rákóczi György i. m. 154-157., 160. 53 L. Râlamb, C.: Diarium i. m. 98-108.; Thordai Ferenc levele Barcsay Ákoshoz (Konstantinápoly, 1657. jún. 4.). EÉKH II. 362.; Kármán G.: Svéd diplomácia i. m. 65-66.; Papp S.: II. Rákóczi György i. m. 154-156. A svéd követ talán egy kicsit túlságosan is optimistán értékelte saját fogadásának körülményeit. Nemcsak az ellenérdekelt, így rosszhiszemű forrásnak számító Reniger talált benne kivetnivalót, de az ügyben semleges raguzaiak is úgy ítélték: komoly sértésnek számít, hogy Köprülü Mehmed nem vett részt a Râlamb szultáni fogadása előtt rendezett lakomán. Vö. Reniger jelentése (Konstantinápoly, 1657. jún. 12.). HHStA Türkei I. Kt. 128. Fasc. 63/b. Konv. C. fol. 106-110.; „Fabritio de Tersis" 1657. júl. 2-i jelentése. Ivan Dujcev: Awisi di Ragusa. Documenti sull'Imperio Turco nel sec. XVII e sulla guerra di Candia. (Orientalia Christiana Analecta 101.) Roma 1935. 217.
