Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vermes Gábor: Kulturális változások sodrában. Magyarország 1711 és 1848 között (Ism.: ifj. Barta János) IV/1001

1001 TÖRTÉNETI IRODALOM Vermes Gábor KULTURÁLIS VÁLTOZÁSOK SODRÁBAN Magyarország 1711 és 1848 között Balassi Kiadó, Budapest, 2011. 289 o. Szokatlan, ámbár nem példa nélkül álló megoldás annak a nem egészen másfél évszázadnak egyetlen munkába foglalása, amelyet szerző a jelen kötetben tárgyal. Igaz, amikor Kosáry Domokos Újjáépítés és polgárosodás című kötete (Bp. 1990.) még ennél is tágabb időhatárokat jelölt ki (1711-1867), ebben elsősorban a négykötetesre tervezett, sajnos torzóban maradt sorozat (Magyarok Európában) szűkre szabott kötet-száma korlátozta. 1790-et a magyar történetírás éppen úgy korszakhatárnak tekinti, mint a francia (és általában az egyetemes) historiográfia a francia forradalom kezdő évszámát, 1789-et. Az azt megelőző, majd követő események rendszerint nemcsak különálló munkákba kerülnek (akár egyazon sorozaton belül is, mint a 10 kötetes Magyarország története 3. és 4. kötetébe), hanem sajátosságaikat más-más kutatók vizsgálják, miközben a feldolgozások legfeljebb csak utalnak a korszakhatáron átnyúló folyamatokra, az egyes jelenségek előzményeire, mások következményeire. Vermes Gábor most egyetlen, ha nem is mindig töretlen fejlődési ívbe igyekezett foglalni ezt a szűk másfél évszázadot. A címválasztás persze arra utal, hogy ő sem a változatlanságát kívánja bemutatni, hanem azokat az átalakulásokat, amelyek ebben a modern kort alapvetően meghatározó időszakban végbementek. Nem eseménytörténetet ír, ennek ismeretét feltételezi olvasóitól, nem is általános művelődéstörténetet, amelyben a kultúra egyes területei (tudomány, művészetek) szerint csoportosíthatná mondanivalóját, hanem az alapvetően kronologikus felépítést választja, amelyben az egyes rövidebb-hosszabb időszakok alapvető eszméinek, megnyilvánulásainak jellemzését, a megelőző korszakoktól való eltérését tudja összefoglalni. A folyamat azonban világos: hogyan készítette elő a hagyományok (a tradicionalizmus) bírálata a liberális gondolkodáshoz vezető utat, majd a liberalizmus kialakulását, hogyan jutott el a kultúra (amit a nemesség a modernizációból szinte egyedül volt hajlandó elfogadni) iránti érdeklődés a felvilágosult kevesektől a megyei nemesség köreibe, hogyan jutott el a liberális ellenzék addig, hogy az 1832/36-i országgyűlésen „nyomot hagyjon", mégha a diéta érdemi munkáját befolyásolni egyelerő nem is tudta. A kötet hét érdemi fejezetre oszlik. Az első A 18. századi Magyarország, az utolsó A magyar reformkor az 1840-es években címet viseli. Az időhatárokat kijelölő fejezetek kivételével azonban a többiek címe már inkább a választott rövidebb időszakok tartalmi jegyeire utal. Az egyhelyben maradás örömei és gyötrelmei, Felvilágosodás és kulturális érzékenység összehasonlító megközelítésben, A hagyományhűség lassú eróziója, Bizonytalan út a reformok felé címek jól fejezik ki egy-egy rövidebb (néha csupán évtizedes) szakasz fő jellegzetességeit. Szerző több fejezet élén is foglalkozik az általa használt fogalmak magyarázatával (kultúra, 7-9., felvilágosodás, 79-83., kultúrnacionalizmus 155. lap). E magyarázatok élén a nemzetközi történeti irodalom legismertebb képviselőinek értelmezései állnak, sokrétűségük, ellentmondásaik azonban szinte lehetetlenné teszik, hogy szerző egyértelműen állást foglaljon közöttük. Erre azonban végül nincs is szükség, hiszen a munka nem történetfilozófiai jellegű, hanem a korszak eszmei irányzatainak konkrét megjelenési formáit vizsgálja. Szerző az adott időszakaszokban elsősorban a hazai kultúrának a nemesség által megjelenített kifejezési formáira összpontosít, ami viszont a művelődésnek ezt a szegmensét elválaszthatatlanná tette a politikai állásfoglalástól. A magyar történetírás eddig is sokszor szembesült azzal az ellentmondással, amelyet a haza és a haladás közötti választás kötelezőnek látszó kényszere állított a kortársak, s rajtuk keresztül a modern kor történészei elé. A fejezetek címadásából persze szerzőnek a hazai szellemi életnek az ország előrehaladására gyakorolt hatása iránt táplált bizonyos fokú szkepticizmusára is következtetni lehet. A kötetben ugyan fokozatosan eljutunk a török hódoltság alól felszabadult, a Habsburg Monarchia részévé vált országban törvényszerűen jelentkező, a politikai és kulturális hagyományokhoz való ragaszkodástól, ill. ennek magyarázatától a nemesség soraiban megjelenő új eszmékig, s velük szemben a „hagyományhűség lassú eróziójáig", ez azonban nem jelenti az új jelenségek gyors győzelmét. A kötet alapvonulata ennek a folyamatnak a bemutatása, a nemesség megosztottságának fokozódása az újítani vágyók és a régit képviselő tradicionalisták között, ami azonban végül — az újí-