Századok – 2012

FIGYELŐ - Bereznay András: Egy atlaszról IV/981

FIGYELŐ 985 si, illetve hegy- és vízrajzi térképeken, amelyeknek ez nem lehet föladata. így összekeveri az ilyen térképek rendeltetését a nyelvi/néprajzi, azaz etnikai térképekével, és ennek jegyében törekszik valamilyen önkényesen értelmezett igazságosságra a használt nyelvek hierarchikus rendszerbe vitele útján, a használó számára fontosabb praktikum háttérbe szorításával és kárára. Ez nagyon fölösleges és csak zavart teremt, amit még súlyosbítanak a rendszeren belüli — vagy melletti — nem ritka következetlenségei. Ezen túl, tévedések, elírások is előfordulnak. Az sem biztos, hogy értelme volt legalábbis a magyar nevek archaikusnak ható 19. századi helyesírás szerinti föltüntetésének, még ha a modern névváltozatoknak — ha azok nem a helyesírást érintik — viszont csak esetenkénti, azaz további problémaként, nem módszeres hozzáadásával is. Konkrét példák említése nélkül is nyilvánvaló, hogy az eredmény csak a névrajz káosza lehet, és ezzel az atlasz használatának jelentős megnehezülése. Emellett a történelmi atlaszok nem múzeumok, nem attól történelmiek, vagy tudományosak, hogy értelmetlenül és zavaróan a használatból kiment helyesírásúak, hanem, hogy saját koruk eszközeivel jelenítik meg helyesen a múlt visszaadásra választott részleteit. Az eddieknél sokkal jelentősebb hibák azonosíthatók a történelmi, illetve statisztikai térképek kapcsán. Egyelőre csak a következetlenségeknek jelenti itt újabb változatát a témák választása. Igaz, hogy ez a szerző joga, mégis meglepő abban az összefüggésben, hogy ahol az 1850-es és 1910-es általános népsűrűség bemutatása mellett térképre került külön a románoké - az viszont csak 1850-re nézve, mi indokolta, hogy csak az övéké, más népeké nem? Mi az a különös esetleg történelmileg jelentős, ami ezt a kiemelt megkülönböztetést szükségessé tette, és miért csak akkor? Hasonlóan furcsa, hogy amíg a római és görög katolikus, görög keleti, református, unitárius és zsidó vallások esetében 1910-es elterjedettségük mértéke került térképre (a zsidóké, aminek az oka fölismerhető, 1857-ben is), miért közelítette meg egyedül az evangélikus vallást másképpen, annak, pontosabban az erdélyi szászok egyházigazgatási beosztásának —• és csak annak — nem minden tekintetben könnyen — ha egyáltalán — értelmezhető bemutatásával? (Erről később.) Ez az atlasz egyetlen az egyházigazgatás bemutatását célzó — annak 1733-at messze megelőző részletekre is tett, így kétséges odatartozású utalásokkal kiegészített, azaz ebben is következetlen — térképe, bár igaz, hogy a reformátusok elterjedettségének bemutatásakor Binder módot talált az 1910-es református egyházigazgatási beosztás részleteinek térképrevitelére is. Kérdés, miért csak arra, más vallásokéira miért nem? Az sem eldönthető, miért lehetett, hogy csak az 1850-es népszámlálás nyelvi/etnikai eredményei kerültek — három térképen — bemutatásra, a kor utolsó és esetleg más népszámlálásai nem. A kettő együtt pedig jól harmonizált volna a népsűrűség mind 1850-es mind 1910-es bemutatásával. A történeti-statisztikai témaválasztásnak ezek a szembetűnő következetlenségei azután megnehezítik annak az eldöntését, hogy a történeti közigazgatás lapjai vajon a szerző ismereteinek hiánya miatt nem foglalkoztak sem az 1784-90-es helyzet bemutatásával, sem a 1850-1854-esével, vagy ezúttal is csak az ötletszerű térképrevitel, illetve nem vitel következetlenségével kerül szembe az ol-