Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Lázadó csordák - oktrojált alkotmány. Egy legenda története V/1117
LÁZADÓ CSORDÁK - OKTROJÁLT ALKOTMÁNY 1123 A herceg értékelése szerint „e kétnapos csata során minden ponton tetemes túlerőben lévő ellenséggel volt dolgunk, csupán csapataink kitűnő szellemének és hősiességének, a tábornok urak célszerű vezetésének és bátor tüzérségünk hatásos tüzének tudható be mindenütt a számszerű fölény túlszárnyalása."2 2 Windisch-Grátz hadijelentése — mint általában a hadijelentések — persze csupán eseti kapcsolatban állt a valósággal. A magyar fél ugyan valóban mindkét csatanapon néhány ezer fővel többet sorakoztatott fel a harcmezőn (bár még ez sem biztos), de ezt az előnyt a cs. kir. tüzérség jócskán kiegyenlítette. (A csata végén ugyan újabb magyar erősítések érkeztek, de ezeket a fővezér, Henryk Dembinski már nem vetette be.) A tüzérséget tekintve a császáriak az első napon 39, a második nap 67 löveggel többet vetettek be; s ezt az előnyt még a második nap végén beérkező, ám be nem vetett magyar erősítések is csak némileg mérsékelték volna.23 A lényeg azonban az, hogy ez a hadijelentés sok mindenre alkalmas volt, csak arra nem, hogy a magyarországi háború közeli megnyerésére reményt nyújtson. De vajon, ez volt-e az a hadijelentés, ami eljutott Olmützbe? A válasz egyértelmű igen. Az I. Ferenc József által 1849 januárjában felállított Katonai Iroda (Militärkanzlei Seiner Majestät) anyagában külön sorozatot képeznek a hadvezérektől érkező hadijelentések, s ezek között az első a sorban Windisch-Grátz beszámolóinak kötege. Itt található meg ez a hadijelentés is, hátoldalán Kari Grünne grófnak, az Iroda vezetőjének feljegyzésével, amely szerint a jelentés március 3-án érkezett meg Olmützbe.24 De a mellette lévő, március 6-án kelt jelentésekben sem találhatók túlzó fordulatok. Windisch-Grátz beszámol bennük a február 28-i mezőkövesdi összecsapásról, a magyar csapatoknak a Tisza mögé történő visszavonulásáról, illetve a magyarok Szolnok elleni felvonulásáról, majd azon siránkozott, hogy kevés a könnyűlovassága, így nem tud megfelelő lovasságot szembeállítani a magyar huszárokkal.2 5 Az ugyanezen a napon Schwarzenberghez írott levelében pedig amiatt panaszkodik, hogy a Tiszántúlra visszavonult ellenségnek 22 Eredetiben közli: Von der Revolution zur Reaktion. Quellen zur Militärgeschichte der ungarischen Revolution 1848—19. Bearb. Robert Hermann - Thomas Kletecka - Elisabeth Gmoser - Ferenc Lenkefi. Hrsg. Christoph Tepperberg - Jolán Szijj. Wien - Bp. 2005. 240-242. Magyar fordításban közli: Saját kezébe, ott, ahol... Az 1848—19-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból. Szerk. Farkas Gyöngyi. Az iratokat válogatta, a német nyelvű iratokat fordította Böhm Jakab. A bevezető tanulmányt írta Csikány Tamás. Bp. 1998. 85-86. Az utolsó passzust idézi még Der k. k. österreichische Feldmarschall Fürst Windisch-Grátz. Eine Lebens-Skizze. Aus den Papieren eines Zeitgenossen der Sturm-Jahre 1848 und 1849. Berlin 1886. 212. A magyar túlerőről szóló „mesét" átvette még: Hermann Meynert: Geschichte der Ereignisse in der österreichischen Monarchie während der Jahre 1848 und 1849 in ihren Ursachen und Folgen. Wien 1853. 660-661. Ez a munka — jellemző módon — időben a kápolnai csatát megelőzően tárgyalja az oktrojált alkotmány kibocsátását. 23 Breit József: Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai története. 2. kiad. Bp. 1930. I. k. 271-274.; Borús J.: Dembinski i.m. 165., 227-228.; Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái. (Nagy Csaták) Bp. 2004. 183. 24 Österreichisches Staatsarchiv, Wien; Kriegsarchiv (a továbbiakban KA), Militärkanzlei Seiner Majestät. Karton 2. Ad acta. 1848:38. 25 Uo. No. 39. (No. 2170/A.O. Buda, 1849. márc. [6.]); No. 40. (No. 2200/A.O. Buda, 1849. márc. 6.)
