Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Lázadó csordák - oktrojált alkotmány. Egy legenda története V/1117
1124 HERMANN RÓBERT nem tudott akkora kárt okozni, mint szeretett volna, „erről az országról nincsenek térképek, a lakosságtól nem kapunk felvilágosítást a terepről, és a csapatok a Tisza felé olyan mocsarakban vonultak, hogy, miután az ellenség egy sötét éjen igen jelentős előnyre tett szert, a terep nehézségei miatt nem tudtunk elég közel férkőzni hozzá." Majd arról ír, hogy a csata folyamán több ponton keményen küzdöttek, a csatamező igen kiterjedt volt, az ellenség kétszer olyan erős volt mint az övé, 100-120 löveggel. „Mindenesetre, egy ilyen nyílt vidéken azt is nagy eredménynek kell tekinteni, hogy egy ilyen túlerőt legyőztünk."2 6 A jelentésekben tehát se lázadó csordák, se szétkergetés, se debreceni bevonulás... Azt, hogy Windisch-Grätz egyáltalán nem értékelte túl a kápolnai győzelmet, megerősíti Szőgyény-Marich László emlékirata is. Eszerint a herceg a kápolnai csata és a szolnoki ütközet után meggyőződött arról, „hogy a magyar sereggel mégsem lehet oly könnyen elbánni, mint eleintén hitte."27 De ugyanez volt a vélemény a csapatok soraiban is. Március 3-án a fővárosban a cs. kir. katonatisztek állítólag részükről nagy veszteségnek tartották a kápolnai csatát, s úgy nyilatkoztak, hogy „ha még ily ütközetet kell kiállniok, kénytelenek lesznek visszavonulni."28 (Más változat szerint egy cs. kir. kapitány nyilatkozott úgy, hogy „csak még egy pár ily győzelmük legyen, s nem tudja, hogyan mennek ki az országból.")29 Hugo von Weckbecker, a 2. vadászzászlóalj századosa március 4-én arról írt a családjának, hogy Ladislaus Wrbna altábornagy határozatlanságának köszönhetően semmi mást nem értek el Kápolnánál, mint hogy a magyarok visszavonultak a Tisza mögé.30 Egy másik napló szerint egy kétnapos győzelmes csatában több trófeának kellett volna a császáriak kezébe esnie, mint egyetlen elfogott zászlóalj és annak zászlaja; s a csapatok bizalma vezéreikben megingott, annál is inkább, mer a magyarokat a maguk vezérei is jól vezették.31 Március közepén, a kápolnai csata tapasztalatai alapján Windisch-Grätz fia, Ludwig arról írt a naplójában, hogy a magyarokat tehetséges tábornokok és tisztek vezetik; illetve túlerejű, kiváló könnyűlovasságuk, szintén túlerejű, jó tüzérségük és „az ágyútűzben sem rossz" gyalogságuk van. És ha esetleg minden erő megfeszítésével meg is verik őket, a császáriak tartalékok hiányában üldözni már nem tudják a magyarokat. „így volt ez Kápolnánál és sok más esetben."32 A dolog már csak azért is tanulságos, mert Windisch-Grätz eredeti hadijelentése egyáltalán nem volt ismeretlen a nagyközönség és a történészek előtt. 26 Közli Andics Erzsébet'. A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-49-ben. III. k. Bp. 1965. 21-22. 27 Idősb Szőgyény Manch László országbíró emlékiratai. Kiadják fiai. II. k. Bp. 1917. 11. 28 Mátray Gábor: Töredék jegyzemények Magyarország történetéből 1848/49. S. a. r. Fülep Katalin. (Magyar Ritkaságok) Bp. 1989. 112. 29 Hentaller Lajos: Az osztrákok Pesten 1849 elején (Jászay Pál naplója 1849. január 1-től május hó 7-ig). In: Uő: Vérrózsák. Bp. 1906. I. k. 157. 30 Wilhelm Weckbecker: Von Maria Theresia zu Franz Joseph. Zwei Lebensbilder aus dem alten Österreich. Berlin 1929. 236. 31 Idézi Reifert, J. A.: Der ungarische Winterfeldzug i.m. III. 224. 32 G. d. K. Prinz Ludwig Windisch-Graetz's Kindheit und Jugendzeit 1839-1850. Wien 1908. 154-155.
