Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
A MAGYARORSZÁGI RENDSZERVÁLSÁG 1952/53 FORDULÓJÁN 81 gá alakulása időben fatális módon esett egybe Sztálin regnálásának utolsó hónapjaival. Ez annyiban befolyásolta a magyar válságkezelést, hogy az Moszkvában összekapcsolódott a Sztálin halálát követő — trónutódlási harccal kombinált — kurzusváltással. Rákosi — helytartói státusában omnipotens — hatalmának részleges (és átmenetivé váló) megnyirbálásával, illetve a sztálini transzformációs program hadigazdaság-centrikusságának mérséklésével „konszolidálhatónak" vélték a magyar protektorátust. A vizsgálandó probléma azért is kettős, mert csak részben ad rá magyarázatot a Sztálin halálával összekapcsolható moszkvai politikai irányváltás. Ez utóbbi hasonló korrekcióra kellett késztesse a keleti blokk más országainak kommunista pártvezetéseit is, de azokban nem kapcsolódott össze a (nyögvenyelősen) meginduló desztalinizálás olyan szembetűnő vezetőcserékkel, illetve a vezetői kompetenciák újraszabályozásával, mint Magyarországon. Még inkább szembetűnő a Kreml gyors és radikálisnak is mondható pálfordulása kegyeltjével szemben, ha azt vesszük figyelembe, hogy az 1953. májusi magyarországi parlamenti választások megnyerése (98 százalékos „túlnyerése") után Rákosi ismételt — és most már riválisoktól mentes — triumfálását megjelenteni indult Moszkvába. Ott azonban ezt előbb hűvös tudomásulvétellel könyveltek el, majd újabb egy hónap elteltével — már maguk rendelvén őt a Kremlbe —, azt vágták a magyar pártvezető fejéhez, hogy „veszélyes és ártalmas kalandorságával (...) katasztrófába sodorja az országot." Magyarán, egy dolog a birodalmi központ politikai irányváltásból eredő revízió, amit annak fényében vizsgálunk, hogy Rákosi Mátyás személyes és helytartói respektusát az 1953. évi országgyűlési választások eredményeivel hitte „ország-világ előtt" újra megerősíteni. Más dolog viszont, hogy ehhez képest részesült addig soha nem tapasztalt személyes dorgálásban, kényszerítették olyan — szintén példátlan — önkritikára, ami addigi politikáját és vezéri posztját is alapvetően kérdőjelezte meg.1 8 E mögött más is meghúzódhatott, mintsem „csak" a Sztálin halálával összefüggő moszkvai kurzusváltás. Jevgenyij D. Kiszeljov budapesti szovjet követnek a magyarországi állapotokról küldött vészjelzései, az, hogy ezek hatására Moszkvában sürgős intézkedéseket láttak szükségesnek, illetve, hogy „a változások kezdeményezése a szovjet vezetés feladata", a vonatkozó politikatörténeti leírásokban már eddig is olvasható volt.1 9 Ennek kiváltójaként keressük a politika következtében létrejött válságállapot tényleges előidézőit, azt tételezve, hogy az 195l-es második hadigazgasági program — a rendszer-átalakítás más összetevői által is „rásegítve" — már meghaladta az ország korabeli teljesítőképességét. Ennek egyik elágazásaként emeljük a vizsgálat körébe a rejtőzködő transzformációs veszteséget. De haladjunk sorjában. 18 Jegyzőkönyv a szovjet és a magyar párt- és állami vezetők tárgyalásairól, 1953. június 13-16. Közreadja: T. Varga György. Múltunk, 1992. 2-3. sz. 234-269.; A Magyar Dolgozók Pártja határozatai, 1948-1956. Főszerk: Izsák Lajos. Napvilág Kiadó, Budapest. 1998. 188-206. 19 Rainer M. János-. Nagy Imre. Politikai életrajz. I. 1956-os Intézet, Budapest. 1996. 502-504.; Hajdú Tibor: Szovjet diplomácia Magyarországon Sztálin halála előtt és után. In: Magyarország és a nagyhatalmak a 20. században. Szerk: Romsics Ignác. Teleki László Alapítvány. Budapest. 1995. 195-201.; Barátli Magdolna: Szovjet kézi vezérlés az első Nagy Imre kormány idején. In: Nagy Imre és kora. IV Szerk: Sipos Levente. Nagy Imre Alapítvány, Budapest. 2006. 153-180.