Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
80 GYARMATI GYÖRGY A Kominform által Jugoszláviával szemben 1949-től megindított „kis-hidegháború" a vele szomszédos kommunista országokban eleve befolyással volt a hadiipari és katonai-infrastrukturális fejlesztésekre. A Titóval szemben „frontország" szerepet vállaló magyar pártvezetés fegyveres konfliktus esélyével számolva véglegesítette az 1950-ben induló első ötéves terv eredendően is nehézipar ezen belül hadiipar orientált beruházásait. A kiépülőben levő magyarországi államszocialista rendszernek ezt az első hadigazdasági programját terhelte tovább a koreai háború világméretű eszkalálódásával számoló, nagy volumenű és rövid futamidejű fegyverkezés, melyet Sztálin immár a korabeli európai kliensállamok mindegyikére kiterjesztett, Ezt különítem el Magyarországra vonatkozóan második hadigazdasági program címszó alatt. A Rákosi Mátyás által irányított magyar kommunista pártvezetés — a protektorátusi megfelelési kényszert interiorizálva — internacionalista és elvtársi kötelezettségként, fenntartás nélkül vélte megvalósíthatónak a célkitűzést.1 5 A szóban forgó időpontban még az eredeti, 1948-49-es transzformációs program is csak a megvalósítás különböző fázisaiban tartott. Ennek menet közbeni „újraprogramozása" egyfelől logisztikailag állította megoldhatatlan kihívás elé az átalakítás feladataival még inkább csak ismerkedő új kommunista káderapparátust, másfelől — úgy tűnik — túlméretezettek voltak az igények a rendelkezésre álló erőforrásokhoz, illetve a meglévő, vagy akár rohamtempóban megvalósítható eszközökhöz képest. Ez vezetett oda, hogy az egyes társadalmi-politikai alrendszerekben visszatérően előforduló „ágazati üzemzavarok" — épp a rendszer merev centralizáltsága következtében — aggregálódtak, s 1952/1953 fordulójára teljes körű működésképtelenség jelei mutatkoztak. De az általános, rendszerimmanens okokra visszavezetett működésképtelenség kialakulásához viszonyítva,16 a vizsgált magyar esetben konkrétabban is tetten érhető az ekkor létrejött káosz legfőbb generálója. Az átmenet egészére jellemző hadigazdasági drillen belül ez volt a (címben is jelölt) „túlterhelő" faktor. Ennek a rendszerválsággal fenyegető helyzetnek az elfedése viszont épp úgy érdeke volt a hazai politikai vezetésnek, mint ahogy a szovjet patrónusok — kulisszák mögötti — gyorsreagálású direktívái is a katasztrófahelyzet nyilvánvalóvá válását kerülni próbálva kerestek mielőbbi kiutat. Mivel erre a korabeli, szigorúan ellenőrzött nyilvánosság módot adott, nemcsak hogy a válság mélysége és kiterjedtsége nem került terítékre, hanem annak nevesítése is elmaradt. Az új rendszert az ötvenes évek elején működésképtelenné bénító strukturális krízist, egyfelől a hisztérikussá fokozott ellenségkeresési kampányokkal próbálták kezelni, másfelől mint „a növekedés nehézségei" gondot jelenítették meg.1 7 Ennek válság-15 Az említett 195 l-es moszkvai értekezleten Rákosi azt sérelmezte — és szóvá is tette —, hogy „a magyarországi kontingens volt a legkisebb, kisebb, mint Bulgáriáé, bár Magyarország lakossága és ipara nagyobb volt, mint a bolgároké." Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, 1945-1960. i. m. II. 861. 16 Ezt a politika- és a gazdaságtörténet-írás egyaránt észrevételezi. A harmincas évek Szovjetuniójáról az olvasható, hogy „semmi nem haladt a tervek szerint, (...) a rohanó kollektivizálás, az iparosítás állandósuló káosszal fenyegetett." Krausz Tamás: Az „összeesküvés-elmélet" sztálini iskolája. In: u. ő: Lenintől Putyinig. La Ventana, Budapest. 2003. 74. Kornai János pedig a „forradalmi átmenet" kísérőjelenségeként a rendszer öröklött elmaradottsága közepette tett „alapvető ígéretek" beválthatatlanságából eredezteti a káoszt. Kornai János: A szocialista rendszer. I. m.. 1993. 85. 17 Gerő Ernőnek az MDP Politikai Bizottsága 1952. november végi ülésén megvitatott, a Központi Vezetőség elé szánt beszámolójában „átmeneti nehézségekről" beszélt, de — íija Germuska Pál — „nem ismerte be a gazdasági válság tényét". Germuska Pál: A szocialista iparosítás... i.m. 165.
