Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
Gyarmati György HADIGAZDASÁGI TÚLTERHELÉS, REJTŐZKÖDŐ TRANSZFORMÁCIÓS VESZTESÉG ÉS A SZEMÉLYI KULTUSZ A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján. A téma címbéli rögzítéséhez képest messzebbről vezetem elő mondandómat. A múltfeltárás minden korra vonatkozóan részleges és/vagy szelektív konstrukció, de korszakoktól függően különbözőképpen merül fel kutatási, megjelenítési problémaként. A régmúltra vonatkozóan a részlegesség — leegyszerűsítő tömörséggel — a fennmaradt, megtalált források esetlegességéből adódik. A közelebbi múlt vizsgálata során egyfelől „a kellő történelmi távlat hiánya", másfelől a források kisebb vagy nagyobb hányadát érintő hozzáférés-korlát okán részleges a tudásunk. Ehhez képest ellenkező előjelű információs korlátról beszélhetünk Magyarország második világháború utáni időszakára vonatkozóan. Ezt tekintve történelmi közelmúltnak, az esetenként vitathatatlan forráshiány mellett az államszocializmus korszakának feltárása során inkább „a bőség zavara" okoz gondot. Az elvileg rendelkezésre álló iratözönnek az a — tényleges iratpusztulások/pusztítások ellenére fennmaradt — túlnyomó többsége, amelybe megismerhető és kutatható volta ellenére még bele se pillantottunk, azaz azt se tudjuk, hogy mit nem tudunk. A magyarországi közlevéltárakban az államalapítástól a második világháború végéig terjedő 950 évről — kerekítve — mintegy 140.000 irat-folyóméternyi forrást őriznek. A rövid huszadik század második felére (1945-1990) vonatkozó, tudottan meglévő iratmennyiség 250-260.000 iratfolyóméter. A magyar történelemről faggatható — s az ország jelenlegi határain belül fellelhető — hagyományos „írott" források 45 százaléka szól a megelőző közel évezredes intervallum korábbi időszakairól, 65 százaléka a legutóbbi szűk fél évszázadról tudósít.1 Ez utóbbi hozzávetőlegesen is jóval több, mint három milliárd iratoldal. Feltéve, hogy a modernkori magyar hivatali írásbeliség hagyatékának akár a fele „duplum" vagy más okból alig hasznosítható „makulatúra" a történetírás szempontjából,2 így is nehéz megsaccolni: hány, fejét a közelmúlt kutatására 1A közelmúlt történetét rejtő forrástömegből a honi közlevéltári iratraktárak befogadóképességének szűkössége miatt mintegy 67.000 iratfolyómétert még nem tudtak „beszállítani", de terjedelmüket már felmérték: az államszocializmus iratanyagának egynegyede még érintetlen, terra incognita forráshalmaz. Az adatok nem tartalmazzák a különböző felekezetek egyházi levél- és irattáraiban őrzött forrásainak mennyiségét. Ugyancsak nem számoltam a külföldön fellelhető forrásokkal, ami a korszakra vonatkozóan leginkább az egykori Szovjetunió iratőrző helyein becsülhető szintén nagy mennyiségűnek. 2 Ez esetben nem csupán azokra az iratokra gondolok, amelyek levéltárba kerülésük ellenére sem bírnak „történeti forrásértékkel": ennek mértéke (aránya) épp az iratmennyiség tömegességéből
