Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tóth-Barbalics Veronika: A „korona védpajzsa" vagy „észarisztokrácia"? A magyar főrendiház élethossziglan kinevezett tagjai III/723
724 TÓTH-BARBALICS VERONIKA zus érvényesítésével a reális hatalmi viszonyokat tükröző javaslatként értékeli. Nézete szerint „a magyar politikai elit felekezetfölötti nacionalizmusa" következtében nyertek a protestáns felekezetek képviseletet. Szalai a megreformált főrendiházat „viszonylag csekély jelentőségű" és „a politika főáramán kívül álló katolikus-konzervatív elemek által uralt" intézménynek tartja, ugyanakkor nézete szerint Tisza Kálmánnak sikerült elérnie „közvetlen célját", a főrendiház a továbbiakban nem képezhette liberális reformok, polgári jogalkotás akadályát.3 Püski azonban nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy az elterjedt (Szalainál is olvasható) vélekedéssel szemben, miszerint a zsidó-keresztény polgári házasságról szóló törvényjavaslat 1883. decemberi főrendiházi leszavazása volt a reform közvetlen oka, Tisza törvényjavaslatát már 1883 augusztusában bemutatta a minisztertanácsnak,4 de arra is rámutat, hogy a kormányzati és az uralkodói befolyás összhangjának megbomlása esetén a második kamara mozgástere ugrásszerűen megnőtt. Ezzel magyarázza azon ítéletét, hogy a megreformált főrendiház alkalmatlannak bizonyult az alkotmány védelmében és a liberális reformok támogatásában neki szánt szerep betöltésére. Püski álláspontját a főrendiház alkotmányvédő szerepének illuzórikusságáról igazolni látszik a háznak az 1905-06. évi politikai válság alatti magatartására vonatkozó saját elemzésünk, amelyből az uralkodó és a népképviseleti első kamara közötti közvetítő, egyszersmind a nemzeti érdeket képviselni hivatott főrendiház eszköztelenségből fakadó, szerepkonfliktussal súlyosbított tehetetlensége tűnik ki.5 A reformnak a magyarországi arisztokrácia politikai képviseletére gyakorolt hatását alapvető tanulmányában Vörös Károly vizsgálta. Megállapította, hogy 1885-ben a családok több mint fele képtelen volt teljesíteni a cenzust, a reform végrehajtása betetőzte a nem asszimilálódott indigénák kiszorulását a politikai életből, és a főrendiház örökös tagjainak gerincét alkotó, többségében az ország nyugati régiójában birtokos grófi családok csoportjának artikulációját eredményezte.6 A 1885 után főnemesi rangot nyert családok főrendiházi tagságáról szóló saját vizsgálatunk szerint örökös tagsági jogban az új grófoknak és báróknak csak kis hányada részesült. A jogot csak olyan családok nyerhették el, akik rokoni kapcsolatban álltak a régi magyar arisztokráciával, akiknek a földbirtok életformát jelentett, és akik született keresztények voltak.7 A főrendiház dualizmuskori összetétele és működése, betagozódása a polgári kor intézményrendszerébe számos további kutatási feladatot tartogat. Tanulmányunk, amely a magyar főrendiház dualizmuskori működésére vonatko-3 Szalai: Az 1885-ös főrendiházi reform i. m. 42—43. 4 Püski: A liberális alkotmányosság i. m. 71. 5 Tóth-Barbalics Veronika'. Az 1905-06. évi politikai válság és a magyar főrendiház. Első század 10. (2010: Rendszerváltások különszám) 55-80. 6 Vörös Károly: A főrendiház 1885. évi reformja. Egy kutatás tervei és első eredményei. In: Rendi társadalom, polgári társadalom 1. Társadalomtörténeti módszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei Levéltárból 15.) Salgótarján 1987. 397-405. 7 Tóth-Barbalics Veronika: Vigyázó, Harkányi, Zelenski és társaik - 1885 után örökös főrendiházi tagságot nyert családok. In: Vázlatok két évszázad magyar történelméből. Főszerk. Gergely Jenő. Bp. 2010. 67-83.
