Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Balogh Margit: Hadifoglyok, internáltak, kitelepítettek. Mindszenty József bíboros-érsek és az emberi jogok védelme (1945-1948) I/39
60 BALOGH MARGIT csatolják. 1946 áprilisában azonban Moszkvában az ott tárgyaló magyar kormánydelegációnak kimondták az ítéletet: a magyar igényeknek semmilyen létjogosultsága nincs sem Csehszlovákiával, sem Romániával szemben. A béketárgyalások 1946. július 27-étől október 18-ig tartottak, s a magyar békeszerződés vitájában a magyar delegáció tagjai nem is vehettek részt. A vágyak nem váltak valóra, Magyarország a vesztes országok közül a legrosszabbul járt, és végleg le kellett mondania azokról a távolról sem indokolatlan határkiigazításokról, amelyeket a két bécsi döntés (1938. november 2., 1940. augusztus 30.) során kapott, sőt — urbanisztikai, de még inkább stratégia és hadászati okokból — újabb három Pozsony környéki községet Csehszlovákiához csatoltak. Az egyetlen kérdés, amiben a nagyhatalmak a magyaroknak kedveztek: nem engedték, hogy mint a csehországi németeket, a csehszlovákok egyoldalúan kitelepítsék az egy tömbben élő felvidéki magyarságot. Bevin brit külügyminiszter 1946 júniusában egyértelműen kijelentette Ján Masaryk csehszlovák külügyminiszternek, hogy kormánya az ENSZ alapokmányával összeegyeztethetetlennek tartja a szlovákiai magyar nemzetiségű lakosság kitelepítését, majd a béketárgyalások során a brit küldött ezt nyomatékosan elő is terjesztette. A britek csak területi engedményekkel együtt fogadták volna el a prágai elképzeléseket. Ami a lakosságcserét illette, az erőteljes csehszlovák agitáció ellenére is kevesebben akartak áttelepülni, mint ahány magyartól Szlovákiában szerettek volna megszabadulni. Közfelháborodást keltett, amikor 1946 nyarán elterjedt a hír, hogy 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítése várható, a Csehszlovákiában maradó mintegy 300 ezer magyarra pedig erőszakos reszlovakizáció vár. S mivel a tervhez a csehszlovák kormány nem kapott nagyhatalmi felhatalmazást, viszont a tömbmagyarság felszámolása feltett szándék maradt, 1946. szeptember végétől-október elejétől megkezdte a magyar lakosság tízezreinek deportálását a korábban németek által lakott, megürült csehországi településekre. Jogszabályi alapot erre mindössze egy közmunka-kötelezettségről szóló elnöki rendelet adott, ám közmunka helyett inkább volt szó a minden támasztól megfosztott magyarok kényszerű áttelepítéséről, az addigi életüket tönkretevő deportálásról. A nagyhatalmak által elvárt kétoldalú megegyezés pontjait megszegő intézkedésekkel a hercegprímás több — 1946. október 18-án a magyar miniszterelnöknek, október 23-án a magyar, az angol és az amerikai külügyminisztereknek, november 22-én a budapesti amerikai követnek írott — levelében foglalkozott (nem kizárt, hogy ez utóbbit a magyar kormány egyes illetékeseinek felkérésére írta). Október 28-i dátummal a „Magyar Királyság püspökei"-nek címzett egy körlevelet. Nyolc hónappal a köztársasági államforma kikiáltása után furcsa és árulkodó a címzésbeli államforma - még ha latinul is írta azt.. ,62 Provokáció vagy hiteles dokumentum? Fellelhetőségét tekintve mindenképp az utóbbi. Tartalma ekkor tán még szokatlanul éles, de a későbbiekben is visszatérő fordulatokkal és érvekkel találkozhatunk benne. A szlovákokat kendőzetlenül köpö-62 ÁBTL 3.1.9. V-700/19. 7-8., 9-10.; 152-157. és 160-162. A körlevél magyar fordítása, illetve latin nyelvű szövege rövidebb és hosszabb változatban. A MOL XIX-J-1-j 35. dobozában található példány alapján publikálta Tamáska Péter: Mindszenty bíboros és a németek kitelepítése. Regio - Kisebbségtudományi Szemle III (1992) 3. sz. 204-207. Ő a körlevél keltezését 1946. október 26-ára teszi.
