Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Tamási Zsolt: A római katolikus egyház az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban III/525
550 TAMÁSI ZSOLT anyagi ügyek kapcsán az egyházmegye papsága és egyházi alkalmazottai az anyagi támogatást igénylő kéréseikkel közvetlenül a Vallás és Közoktatási Minisztériumot ostromolták.11 9 A kérelmezők többsége azokban a kamarai helységekben tevékenykedett, ahol már 1848 októberében a fizetéseket beszüntették. Kossuth Lajos Pénzügyminiszter már augusztus 7-én elrendelte, hogy az Erdélyi királyi Kincstár a lelkészeknek és tanítóknak „eddig elé a kincstári vagy bánya pénztárakból kegyúri pártfogás czíme alatt kiadatni szokott segedelmezéseket a kincstár, mint földes úr részéről" szüntesse be, október hónap végétől.12 0 E rendelet értelmében már szeptember l-jén Gróf Béldi György Királyi Kincstári elnök a zalatnai bányahivatalhoz elküldi erre vonatkozó utasítását.12 1 Az egyházmegye püspökét ekkor a polgári hatóság a rendeletről még csak nem is értesítette. Kovács Miklós püspök a marosportusi plébános, Kanabé Endre panaszleveléből12 2 tudta meg, hogy előreláthatóan egyházmegyéjének jelentős részében novembertől súlyos megélhetési gondokkal fog küzdeni a papság és az egyházi alkalmazottak. Érthető a püspök felháborodása, hogy ily fontos kérdésben egyáltalán nem tudatták vele a már két hónappal korábban meghozott döntést.12 3 Ezért is a Béldi Györgyhöz október 12-én írt levelében amellett, hogy jelzi, hogy a rendeletről tudomást szerzett, illetve kifejti fenntartását, hogy a fizetéseket egy lerögzített dátumtól kezdve szüntetik be, és a kárpótlás „a határozatlan jövendőben rejlik", elsősorban azon felháborodásának ad hangot, hogy „hogy erről én, e megyének főpásztora, még mindeddig semmi tiszta tudósítást sehonnan sem vettem."12 4 Gróf Béldi György a főpásztori levélre ezúttal gyorsan reagál, már október 14-én megküldi válaszlevelét,12 5 csatolva „azon két rendbéli idei Augustus 7-én és September 18-án 8959 P.M.1509 G.D. és 13880 P.M.1780 G.D. számok alatt kelt Pénzügy Miniszteri rendeleteknek másolatját". A püspök számára oly fontos kérdésre, vagyis, hogy mikortól fog megtörténni az állam által történő fizetése az egyháziaknak, választ természetesen nem adhat, mert hatáskörét meghaladja. Amint ő maga fogalmazza, „kijelenteni képes nem vagyok". Szeptember 29-ei levelét említi itten csupán, holott már szeptember elsején hasonló tartalmú rendeletet küldött a zalatnai bányahivatalhoz. Ha szeptember 1-ét vesszük figyelembe, akkor a Kincstár a főpásztor értesítésével alaposan elkésett. Ha viszont a szeptember 29-én kelt rendeletre figyelünk, akkor a levéllel való késést a zavaros helyzet is magyarázza. A marosportusi 119 A beadványok megfogalmazói: Szabó János nagyhalmágyi kántor, Mártonfi József tordai kántor, Czeh Péter oraviczabányai orgonista, Szilágysomlyói lelkész s alesperes és káplánja, [Lamasek] János, Temesváry Gergely és Kovács Lajos kapnikbányai lelkészek, Ádám Ágoston nagyhalmágyi plébános. - MOL H56 31154. mikrofilm. 120 Másolat: Kossuth Lajos pénzügyminiszter rendelete. Bp. 1848. augusztus 7. - Arhivele Statului - Filiala Cluj. Fond 563. Colectia RevoluÇia de la 1848. registru 18. 8153/1848. 121 Béldi György levele a zalatnai királyi igazgatóságnak. Nagyszeben 1848. szeptember 1. - Uo. 122 Kanabé Endre marosportusi plébános és Nyágay János tanító levele Kovács Miklós püspöknek. Marosportus 1848. október 10 - GYFL Pl 390. d. 16. cs. 1247/1848. 123 Miközben korábban (1848 júniusa) a Minisztérium az anyagi támogatást igénylő egyháziak kéréseiről viszont 732/1848 szám alatt értesítette a megyéspüspököt. - MOL H56 31154. mikrofilm. 124 Kovács Miklós püspök levele Gróf Béldi György kincstári elnöknek. Gyulafehérvár 1848. október 12. - GYFL Pl 390. d. 16. cs. 1247/1848. 125 Gróf Béldi György kincstári elnök levele Kovács Miklós erdélyi püspökhöz. Szeben 1848. október 14. - GYFL Pl 389. d. 10. cs. 1294/1848.