Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Balogh Margit: Hadifoglyok, internáltak, kitelepítettek. Mindszenty József bíboros-érsek és az emberi jogok védelme (1945-1948) I/39
MINDSZENTY JÓZSEF ÉS AZ EMBERI JOGOK VÉDELME (1945-1948) 47 mészeti, illetve isteni eredetű örök erkölcsi törvények, mondhatjuk úgy is, hogy az embernek veleszületett joga van az élethez, a szabadsághoz és a tulajdonhoz, és az állam célja e jogok védelme kell, hogy legyen. A bűnösök felelősségre vonása találkozott a társadalom igaz ságérzetével is, ugyanakkor a nyilvánvalóan ártatlanok elítélése és a pártpolitikai szempontok érvényesülése sértette azt. Mindszenty érvekkel alátámasztva bírálta a népbíróságok laikus összetételét, mert így a népbíróságokat megnyitották a pártok képviselői előtt, és velük politikai szempontok szüremkedtek a paragrafusok pártatlan (de legalábbis annak látszó) világába. Ugyancsak bírálta az elévülési idő indokolatlan felemelését húszról huszonhat évre. Ezt semmilyen racionális érv nem indokolta, hacsak az nem, hogy az új politikai elit Magyarország háborúba sodródásáért felelősnek tekintette a negyedszázados Horthy rezsim egészét, és így büntetni kívánt visszamenően egészen 1919-ig, a Tanácsköztársaság megdöntéséig, az ellenforradalom hatalomrajutásáig. E bűncselekmények elévülési határideje, minthogy üldözésüket az előző rendszer megakadályozta, 1944. december 21. lett, ami nevezetes dátum: az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásának időpontja, s ezzel a háború utáni új Magyarország, vele az új jogrend szimbolikus születésnapja is. Mindszenty külön kitért a volt kormánytagok büntethetőségére, amire — új szabályozás híján — még az 1848. évi III. törvénycikk 32-35. §-ai és a magyar országgyűlés két házának statútumai vonatkoztak. Ezek szerint a minisztereket csak az országgyűlés vonhatja felelősségre, és nem a népbíróságok. Vannak, akik a háború utáni megtorlások áldozatait látják a háborús bűnösként elítélt és kivégzett kormányfőkben. Ám Európában mindenütt különbíróságok vizsgálták a háborús bűnösök ügyeit és hoztak hasonlóan szigorú ítéleteket. Magyarországon — mint említettük — 189 embert végeztek ki háborús bűntett vádjával, köztük három miniszterelnököt — Bárdossy Lászlót, Imrédy Bélát és Sztójay Dömét —, valamint Szálasi Ferenc „nemzetvezetőt". Feltűnő, hogy nem kifogásolták a törvény visszaható erejének alkalmazását, nem hivatkoztak a nullum crimen sine lege elvére (a nürnbergi per vádlottjai igen). Egy másik elv érvényesült: a rebus sic stantibus, azaz hogy mindent a maga körülményei között, a dolgok jelenlegi állása szerint kell értelmezni, és hogy a megváltozott körülmények okán a jog követni szokta az új helyzeteket.21 Viszont volt, aki nem ismerte el a népbíróság illetékességét; Bárdossy védője a tanácsvezető bíró képesítését kérdőjelezte meg - alappal.2 2 Bárdossy László másodfokú tárgyalásán 1945. december 28-án helybenhagyták az elsőfokú ítéletet. A kivégzést 1946. január 10-ére tűzték ki. A hercegprímás az elsőfokú ítéletet követően szinte azonnal, 1945. december 31-én a püspöki kar nevében emberséges bánásmódot kért a több hónapja fogva tartott, háborús bűnökért felelősségre vonásukat váró embereknek. Bár sem az am-21 Zinner Tibor: Háborús bűnösök perei. Internálások, kitelepítések és igazoló eljárások 1945-1948. Történelmi Szemle XXVIII (1985) 1. sz. 119-140.; Pritz Pál: A Bárdossy-per i. m. 76-77.; Sípos Péter: Imrédy Béla. Elektra Kiadóház, Budapest, 2001. 129-130. 22 Majornak nem volt egységes bírói és ügyvédi, hanem csak hivatásos hadbírói képesítése. Ám sikerült,megtalálni a megfelelő paragrafust, és a védő panaszának nem adott helyt a másodfok. In: Major Ákos: Népbíráskodás - forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Minerva Kiadó, Budapest, 1988. 236-237.
