Századok – 2011

TÖRTÉNETI IRODALOM - Harsányi Iván: A félperifériáról a centrum felé. Spanyolország és Portugália a „hosszú 19." és a még hosszabb 20. században (Ism.: Ormos Mária) VI/1558

TÖRTÉNETI IRODALOM 1559 nevezőt keres, rá kell jöjjön, hogy vállalkozása reménytelen, mivel e kötet legfőbb közös nevezője, hogy a történelemben a közös nevező csak egy töredéke, tört része lehet az egésznek — az eseménysornak, a „történésnek". így csak arról lesz szó, ami valóban közös e kötetben, és ez a szerzői nézőpont. Mellékkérdésként mégis kitérek arra, hogy milyen következtetésre lehet jutni a könyv alapján a hazai kutatások állapotáról, irányáról, és arról, hogy az elkészült munkák milyen sors elé néznek. A mellékesnek mondott kérdésekkel kezdem, amelyek csak a tartalom szempontjából mellékesek, más szempontból azonban meglehetősen sokatmondók. Az első szembetűnő jelenség, hogy az olvasó nem találkozik a kötetben melléklettel, márpedig biztos, hogy a szerző írásait nem kriminek vagy lektűrnek, hanem a tudományos világnak szánta, és az is biztos, hogy Harsányi Ivánnál igényesebb történészt nem ismerek e tekintetben. A könyvben nincs térkép, ami nélkül az érintett térséget ugyan a kérdés felületes ismerője is el tudja helyezni a fejében, de ez már távolról sem állítható — mondjuk —- Spanyolország tartományairól, és még kevésbé a polgárháború terrénumáról, amin természetesen nem a hadjáratok útvonalait értem. Nem találkozunk a kötetben névmutatóval, sem irodalomjegyzékkel. Mivel ezt a szerző igényességének hiányosságára, és a szöveg tisztasága alapján a Kiadó esetleges gondatlanságára sem lehet visszavezetni, csak egy magyarázat marad. A melléklet a kiadást olyannyira megdrágította volna, hogy azt már nem lehetett vállalni. Kár. Olyan jelenséggel van dolgunk, amely jellemzi a hazai tudományos kiadás jó részét, és egyúttal egy olyan hiánnyal, amely a magyar kiadványokat eleve leértékeli külföldön. A másik, ugyancsak nem jelentéktelen mellékkörülmény: ha irodalomjegyzék hiányában követjük a gondos hivatkozások gazdag és precíz sorait, megállapíthatjuk, hogy magyar szerző neve csak a lehető legritkábban bukkan elő. Nem mintha a szerző is követné a terjedőben lévő szokást, amelynek lényege, hogy a múlt termékei, a manapság már esetleg nem élő, vagy idős kollégák eredményei felejthetők, mintegy nem-létezők, a fiatalok viszont még annyira kezdők, hogy számításba se kell venni őket (hacsak éppenséggel nem egykori osztálytársak), hanem azért, mert ugyancsak kevés a hazai munka, amelyekre a szerző hivatkozhatna. Kétségtelenül ismerünk bátor embereket, akik minden nehézség ellenére nagy hivatástudattal és elszántan foglalkoznak olyan történelmi témákkal, amelyek hazánkban sem a kiadókat, sem a médiát, következésképpen a közvéleményt se igen érdeklik. Mégis azt kell mondanunk, hogy az aktuális történettudomány horizontja kellemetlenül szűk, olyan szűk, hogy az — egészében véve — károsan érinti saját történetünk interpretálását, és a széles közvéleményben kialakult, kialakuló történeti képet, következésképpen országunk jelenlegi elhelyezkedését is a világban. A diákok még csak az egykori közös állam történetétét sem ismerik, ami az osztrák, a cseh, a horvát vagy a hozzá tartozó lengyel tartományokat illeti. Még kevésbé lehet akkor a tudatukban, hogy a Mediterrán térségnek vagy Skandináviának is volt története, vagy akár csak az is, hogy a történetben ma is részvevők. Rátérek a kötet szerzői tulajdonságaira, amelyek legfőbb értékét alkotják az itt olvasható írásoknak. Az első ilyen tulajdonság a rendkívül széles és pontos hivatkozási bázis. E mellett nem időzök sokáig, mivel ez végeredményben alapkövetelmény, említést is csak azért tettem róla, mert manapság elég sokszor veszendőbe megy. Sokkal fontosabb, az egész kötetet meghatározó szerzői szempont abban áll, hogy Harsányi Iván soha, egyetlen kérdéssel kapcsolatban sem próbálja meg, hogy azt egyetlen meghatározó tényezőre vezesse vissza. Jól tudja, és be is mutatja, hogy egy ország eseménytörténetében nagy súlya van adott gazdasági helyzetének és fejlődésének, vagy stagnálásának, de az eszébe se jut, hogy — mondjuk — a spanyol polgárháború mozgatórugóiból kihagyja a társadalom szerkezeti, vallási, kulturális és pillanatnyi politikai meghatározóit. Egyszerre kezeli a hosszú távú trendet, valamint a rövid történet pillanatnyi eseményeit, amelyekbe nem egyszer beleszólnak a szűk történésen kívül eső nemzetközi fejlemények, máskor viszont a puszta véletlen is. Személy szerint ugyan sajnálom, hogy a hosszú sztorit illetően e kötetet letéve nem lettem sokkal okosabb, mint voltam előtte. Most sem értem ugyanis, hogy két olyan országnak, amelytől a világkereskedelmi útvonal nem csak el nem távolodott, de az egyenesen az ölébe hullt, amely bekerült a nagy gyarmatosítók klubjába, külső erők nem térítettek le vagy el korábbi útjáról, megőrizte függetlenségét, egyáltalán miért került olyan kétségbeejtő helyzetbe, mint amilyenbe a 20. századra tényleg került. El kell azonban ismernem, hogy e kérdésre a választ e kötetnek nem hivatása megadni, a hosszú táv itt az elakadás tényével kezdődik. A hosszú távú miértre másutt kell megadni a választ. A történeti okok pluralitása minden részletkérdésben megmutatkozik. Ezek közül a legfontosabb szerintem a következő. Harsányi bemutatja, hogy kiélezett helyzetekben, mint amilyenekbe az itt tárgyalt országok kerültek, fatálisan két táborra szakad az egész társadalom. Megjelenik