Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - J. Nagy László: Az algériai háború és a IV. köztársaság bukása. De Gaulle visszatérése a hatalomba VI/1499
1518 J. NAGY LÁSZLÓ Véleményünk szerint inkább e két álláspont együttes jelenléte determinálta lépéseit. Azt mindenesetre dokumentálni nem tudjuk, hogy már 1958-ban meggyőződése lett volna a „legfranciább gyarmat" függetlenségének elkerülhetetlensége. Ugyanakkor az is igaz, hogy annak nyilvános elismerését sem tehette, hiszen ezzel — minden valószínűség szerint — az algériai európaiak újabb lázadását provokálta volna ki. De Gaulle szerint a történelem stabil — örök — tényezője, meghatározó struktúrája a nemzet. S ha a nemzeti eszme megszületik és megerősödik, akkor nem lehet útját állni, utat tör magának. A politikusnak, államférfinak, aki nem építheti tevékenységét utópiákra, csak a realitásra, ezt tudomásul kell vennie. Ilyen realitás volt, s ezt jól érzékelte, a gyarmatokon a második világháború után végigsöprő s az 1950-es évek közepétől egyre erősödő nacionalizmus. Az észak-afrikai, konkrétan a tunéziai és marokkói eseményekre reagálva jelentette ki 1955. június 30-án tartott sajtóértekezletén: „Csupán egyfajta politikának van létjogosultsága, és csupán ez az egy méltó Franciaországhoz: ha Francia Észak-Afrikában az elnyomást a társulás váltja fel."64 Ez a kijelentése arra utal, hogy a gyarmati status quo nem tartható fenn, s azon mindenképpen változtatni kell, ha Franciaország biztosítani akarja jelenlétét a tengerentúli területeken. És de Gaulle számára ez volt a fontos, a francia jelenlét — a gyarmatokon és a világban — , mert ez adja nagyságát. Ám Franciaország aktív jelenlétét az algériai háború, amely egyre inkább elszigetelte a világban, akadályozta. Ezért ezt minél előbb be kell fejezni. Az iránta teljes bizalommal lévő közvélemény is ezt várta tőle. Első nyilvános politikai szereplése algériai utazása, s ott elmondott híres beszéde, amely örökre bevésődött az algériai háború tragikus történetébe, már világosan jelezte, hogy új úton kíván haladni. Június 4-én érkezett Algírba, és beszédét este hét óra tájban mondta el a főkormányzóság erkélyéről, ahonnan néhány héttel korábban az ország élére szólították a lázadók. De Gaulle tudta, hogy mit vár tőle a fellelkesült, zömében európaiakból, de szép számban jelenlévő algériaiakból is álló tömeg, de sem behódolni, sem konfrontálódni nem akart vele. Ám ugyanakkor az éljenzőknek azt is értésére akarta adni, hogy új algériai politikára számítsanak. Ezért — olvashatjuk A reménység emlékirataiban — „néhány percben látszatra spontán, de valójában nagyon is kiszámított szavakat intézek a tömeghez, hogy fellelkesüljön, de anélkül, hogy messzebbre vinne, mint amennyire szándékaim diktálják. Felkiáltok: „Megértettem önöket"."6 5 Nem elfogadta, amit tettek, hanem megértette! Tulajdonképpen a lényeg, algériai politikájának új eleme ezután következik: „...kijelentem: a mai naptól fogva Franciaország úgy ítéli meg, hogy egész Algériában a lakosságnak csak egy kategóriája létezik, csak teljes jogú franciák vannak, ugyanazokkal a jogokkal és ugyanazokkal a kötelezettségekkel, ugyanabban az egyetlen testületben.6 6 Ez azt jelenti, hogy meg kell nyitni az eddig sokak elől elzárt utat. Ez azt jelenti, hogy meg kell adni a megél-64 Charles de Gaulle: Discours et messages. 1944-1958. 667. 65 Charles de Gaulle: A reménység emlékiratai, 40. 66 Eddig a gyarmat belső ügyeit intéző Algériai Gyűlésbe („parlament") 60 képviselőt választott az egymillió európai és ugyancsak 60-at a 8-9 millió algériai is. A nők nem szavazhattak.
