Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - J. Nagy László: Az algériai háború és a IV. köztársaság bukása. De Gaulle visszatérése a hatalomba VI/1499
1514 J. NAGY LÁSZLÓ szabad elszalasztani" - fejezte be beszámolóját Guy Mollet. 48 Nem tudott meggyőzni mindenkit, sőt! A jelenlévők — köztük a nem képviselő vezetőségi tagok — igen gyenge többsége (151-ből 77) támogatta csak de Gaulle beiktatását. Ezért úgy döntöttek, hogy feloldják a pártfegyelmet, és mindenki szabadon, lelkiismerete szerint szavazhat. Június elsején de Gaulle tábornok, kijelölt miniszterelnök megjelent a képviselők előtt, és rövid nyilatkozatot tett. Ebben megerősítette a köztársaság demokratikus intézményeinek, elsősorban a parlamentnek a szerepét. Kormányában — a kommunisták és szélsőjobboldal kivételével — minden politikai párt, irányzat helyet kapott. (Guy Mollet és Pflimlin pl. államminiszter lett.) Ami azonnal feltűnő volt, s különösen nem tetszett az algíri lázadóknak, de az otthoni szélsőséges de Gaulle-hívőknek sem, hogy csupán két valóban gaulle-ista volt a kormányban: André Malraux kulturális miniszter (új tárca) és Michel Debré igazságügy-miniszter. Valamennyi miniszter közül csupán az utóbbi volt kimondott híve a francia Algériának. A tábornok miniszterelnök-jelölt teljhatalmat kért (6 hónapra) és felhatalmazást, hogy új alkotmányt adjon az országnak. Este 9 órakor 329 igen, 224 nem és 26 tartózkodás mellett beiktatták a IV Köztársaság utolsó kormányát. A szocialista képviselők közül 42 támogatta, 49 pedig nem. A szavazás egyben a IV Köztársaság halálos ítélete is volt. A kommunista párt és a CGT június elsejére tiltakozó tömegdemonstrációt hirdetett, amelyen csupán néhány tízezren vettek részt. A lakosság pártállástól és ideológiai hovatartozástól függetlenül belefáradt a májusi feszültségbe, s de Gaulle személyében nem látta veszélyeztetve a demokráciát, bízott benne. De hogyan fogadta a nemzetközi közösség és az FLN? Az FLN első hivatalos, publikus reakciója a májusi eseményekről rendkívül kemény hangvételű volt. „Franciaország a hanyatló parlamentarizmus és egy esztelen fasizmus között lebeg a május 13-i ultrakolonialista államcsíny után" - olvashatjuk az El Moudjahidban.4 9 De Gaulle miniszterelnöki beiktatása után az ítélet még keményebbé vált: A tábornok hatalomra jutásával a fasizmus új formája nyert kifejezést, amely a földhöz kötődő retrográd, iparellenes, dinamizmussal egyáltalán nem rendelkező telepesek és a bankok, valamint az ipari trösztök szövetségéből született.5 0 Magát a tábornokot a lap „szupernacionalistaként" mutatta be, aki a „francia gyarmatbirodalom kérlelhetetlen védelmezője volt és maradt. Semmi jót nem lehet várni tőle. A lényeg az, hogy a fasizmus diadalmaskodott Franciaországban. A többi csupán taktika."5 1 Ezt a könyörtelen hangvételű álláspontot elsősorban az ALN, a harcoló algériaiak képviselték. Ok ugyanis azt tapasztalták, hogy a harcok nem szűntek meg - ha némileg csitultak is. Ugyanakkor az FLN némely politikusa reménykedett. Az ún. fraternizációt, az algériaiak és az európaiak „barátkozását", amely a május 17-i, részben a hadsereg által szervezett demonstrációban öltött testet, elutasították. 48 François Lafon: Guy Mollet. Paris, 2006. 661. 49 El Moudjahid, 24. sz. (1958. május 29.) 50 El Moudjahid, 25. sz. (1958. június 13.) 51 Uo. 486-490.
