Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - J. Nagy László: Az algériai háború és a IV. köztársaság bukása. De Gaulle visszatérése a hatalomba VI/1499
AZ ALGÉRIAI HÁBORÚ ÉS A IV. KÖZTÁRSASÁG BUKÁSA 1515 Ferhat Abbász, aki személyesen is ismerte de Gaulle-t, úgy ítélte meg, hogy „képes lesz a problémák rendezésére."5 2 Hasonlóképpen vélekedett Mohamed Yazid is, aki az FLN ENSZ-beli és amerikai kapcsolatával volt megbízva: „egyedül de Gaulle képes a problémát megoldani" - mondta amerikai diplomatáknak.5 3 Az amerikaiak aggodalommal figyelték az eseményeket, bár de Gaulle-lal — már korábban is — állandó kapcsolatban voltak. Attól tartottak, hogy a krízis népfrontkormány megalakításába torkollik, illetve hogy a francia hadsereg esetleg kiterjeszti a háborút Tunéziára. Nyugtalankodtak amiatt is, hogy a nemzeti érdek következetes védelmezőjeként ismert de Gaulle hogyan viszonyul majd a NATO-hoz vagy éppen a frissen alakult Közös Piachoz. Egyedül Eisenhower tekintett már a kezdetektől bizalommal a tábornokra, akit még a világháború idejéből jól ismert, és a beiktatása napján meleg hangú személyes levélben gratulált neki és fejezte ki örömét a krízis békés kimenetelét illetően.54 Moszkvából, mint az egyik szuperhatalom fővárosából — érthető módon — szorosan követték az eseményeket, de óvakodtak attól, hogy kommentálják azokat vagy bármit tegyenek, amit beavatkozásnak lehetne minősíteni. Jean Dejeu, moszkvai francia nagykövet azt jelentette Párizsnak, hogy Moszkvában „a francia kommunisták iránti szimpátia csak nagy fenntartásokkal fejeződik ki s úgy, hogy ne kompromittálja a Szovjetunió kormányát".55 Az óvatos álláspont kialakításához nyilván az is hozzájárult, hogy — ugyancsak a francia nagykövet szerint — „nem felejtették el de Gaulle második világháborús szerepét s azt, hogy a függetlenség híve". Nemcsak a szovjetek ismerték jól de Gaulle-t, de ő is — mondhatjuk —jól ismerte a Szovjetuniót, pontosabban Oroszországot. A Szovjetunió elnevezést csak hivatalos alkalmakkor használta. Minden más esetben Oroszországot mondott, amelynek kultúrájáról, történelméről nagy tisztelettel beszélt. A bolsevizmust — mint egyébként minden ideológiát — átmeneti jelenségnek tartotta: „Ideológiák jönnek, ideológiák mennek. A kommunizmus is elmegy, de az orosz nép marad." Meggyőződése volt — sa történelem őt igazolta — , hogy a nemzeti eszme, a nacionalizmus erősebb, mint bármely doktrína, és győzedelmeskedni fog a kommunizmus felett is. Ebből a szempontból ítélte meg a kelet-európai kommunista rendszereket és a magyar forradalmat is. Bizalmasának és egyik politikai tanácsadójának, Jean Foccart-nak mondta a következőket: „Meglátja, a nacionalizmus felülkerekedik a kelet-európai országokban, meg fogja látni, hogy a lengyelek, a magyarok, a csehek lassacskán lerázzák a kommunista igát". 1956. október 24-én pedig — lényegre törő szűkszavúságára jellemzően — így kommentálta a budapesti eseményeket: ,Látja, útjára indult valami, teljesen egyértelmű, ez a nacionalizmus újjászületése."56 52 Ferhat Aèias.-Autopsie d'une guerre. Paris 1980. 241. 53 Irwin M. Wall, 226. 54 Uo. 236. 55 DDF, 1958. 1. k. 842. o. 56 Jean Foccard: Tous les soirs avec de Gaulle. Journal de l'Elysée. Paris 1997. 22.
