Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - J. Nagy László: Az algériai háború és a IV. köztársaság bukása. De Gaulle visszatérése a hatalomba VI/1499
AZ ALGÉRIAI HÁBORÚ ÉS A IV. KÖZTÁRSASÁG BUKÁSA 1511 rült. Jules Moche erélyes fellépést sürgetett, a kormány azonban nem támogatta, inkább kapitulált. A miniszterelnök ezután — hosszas habozás után — vállalta a találkozót. Erre de Gaulle kezdeményezésére május 26-ról 27-re virradó éjjel, teljes titokban került sor Saint-Cloud-ban, a műemlék együttes felügyelőjének, a tábornok régi barátjának a lakásán. A kormányfő és minden republikánus számára a hely rossz emlékű: innen indult a Brumaire 18-i államcsíny, itt proklamálták császárrá Louis Boneparte-ot. A két politikus semmiben sem tudott megegyezni. Pflimlin a tábornok közbeavatkozását kérte a zendülők megfékezésére, ehhez viszont de Gaulle törvényes hatalmat kért, morális tekintélyét enélkiil nem volt hajlandó latba vetni.38 Ezt meg is mondta a miniszterelnöknek: „Nem szabad abban a funkcióban maradnia, amelyet valójában nem is gyakorol. Értésére adom, hogy ezután készen állok a szükséges intézkedések megtételére. A miniszterelnök, bár nyíltan nem mond véleményt ezzel a perspektívával kapcsolatban, érzékelteti velem, hogy nem zárja ki a fejlemények ily módon történő alakulását."3 9 Délben a tábornok nyilatkozatot tett közzé. Tartalmát az éjszakai találkozóra alapozta, illetve arra az információra, hogy egyes algériai és franciaországi katonai alakulatok erődemonstrációt (középületek elfoglalása stb.) terveznek, hogy rémületet keltve kikényszerítsék de Gaulle miniszterelnökké történő kinevezését. Ezt de Gaulle semmiképpen sem akarta. Nyilatkozatában kijelentette: „ Tegnap elindítottam a szokásos eljárást, amely nélkülözhetetlen az ország egységének s függetlenségének biztosítására képes köztársasági kormány megalakításához", hogy „ ilyen körülmények között nem tudok elfogadni semmi olyan akciót, induljon az bárhonnan is, amely a közrendet veszélyezteti", hogy „elvárom az algériai szárazföldi, tengeri és légi erőktől, hogy példamutató módon kövessék parancsnokaik, Salan tábornok, Auboyneau admirális és Jouhaud tábornok utasításait".40 Ha nem is teljesen világosan, de eléggé félre nem érthető módon a tábornok, aki itt már mondhatni, hogy miniszterelnök-jelöltként szólt, elítélte, rendre utasította a lázadókat. Ezt sok politikus követelte tőle. Ám most nem ez kötötte le figyelmüket, hanem az, hogy „elindította a szokásos eljárást" - alkotmányos felhatalmazás nélkül. S ez döbbenetet és azonnali elutasítást váltott ki: újra azt látták bizonyítottnak, hogy de Gaulle-nak diktátori ambíciói vannak. A kritikus májusi napokban ennyire távol a hatalomtól nem került a tábornok. A szocialista képviselőcsoport és pártvezetés azt lehet mondani, hogy egyhangúlag (11 igen és 3 nem szavazattal) jelentette ki, hogy „semmiképpen sem fogja támogatni de Gaulle miniszterelnöki jelölését, mert amilyen formában és amilyen indokokkal merült fel, az kihívás a köztársasági legalitással szemben."41 38 Pflimlinnek egyébkén már márciusban az volt a véleménye, hogy az országot a polgárháborútól egyedül de Gaulle hatalomra jutása mentheti meg. Ezt Adenauernak fejtette ki, aki erről emlékirataiban számol be. 1. Konrád Adenauer: Erinnerungen 1955-1959. 399. Idézi: Jean-Paul Cahn -Klaus-Jürgen Müller: La République fédérale d'Allemagne et la guerre d'Algérie. Paris 2003. 165. 39 Charles de Gaulle: A reménység emlékiratai. Szeged 2003. 20. 40 Uo. 23. 41 Idézi: Odile Rudelle: Mai 58, de Gaulle et la République. Paris 1998. 241.
