Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK - Tefner Zoltán: Ugron István és a német külpolitika 1918 áprilisában-májusában VI/1417
UGRÓN ISTVÁN ÉS A NÉMET KÜLPOLITIKA 1918 TAVASZÁN 1427 birodalom határai között. Az Osztrák Császárságban nem is volt hiány ebben a „népboldogító" gondoskodásban, az állami gyakorlat azonban továbbra is abszolutista alapokon folyt. 1867 után nagy változások következtek be, megalakultak az alkotmányosság intézményei, maga az alkotmányos rendszer ugyanakkor korlátok között működött. A „maradványok", az abszolutista államkormányzás elemei tovább éltek. Ferenc József a hadsereget haláláig sajátjának tekintette, s ugyanez vonatkozott a külügyek feletti ellenőrzésre is.27 „Ferenc József császár az alkotmányos korszakban is ragaszkodott a dinasztikus tradíciókhoz, őrizte — amennyire lehetett — a birodalom két felében és a közös kormányzatban is az uralkodó és az állam azonos voltának doktrínáját."2 8 Valójában persze maga a hivatali hierarchia működése — technikai értelemben (!) — nem sokban különbözött a nyugat-európai alkotmányos monarchiákban folytatott gyakorlattól. Itt is írott szabályok vezérelték a hivatalnokok munkáját, ami azonban korántsem jelentett szolgai végrehajtó szerepet, rutinfeladatok unalmas ismétlődését.2 9 Ami a diplomáciai alsóbb szinteket illeti, túlnyomórészt persze mégis. A zárt hivatali lánc megkövetelte az utasítás-jelentés kettősség betartását, nagyon szigorúan vették azt, hogy a külföldön dolgozó beosztottak e kötelezettségüknek maradéktalanul eleget is tegyenek. A külföldi missziókon dolgozók ezzel szemben mindig arról panaszkodtak, hogy nem látják el őket elégséges információval és utasítással. Az utóbbiak, az úgynevezett „Weisungok" többnyire magas szinten születtek, a közös külügyminiszter, illetve osztályfőnökeinek szellemi termékei voltak. Vizsgált időszakunkban nagyon szűkszavúak, ami nem csak a válságos háborús időkkel magyarázható. A régi osztrák diplomataiskola szabályai szerint a külföldi posztokon szolgáló diplomaták semmilyen politikai játéktérrel nem rendelkeztek. Azt tanította, hogy a korrekt diplomata tartózkodik mindennemű egyéni kezdeményezéstől, de ugyanakkor mindig látható marad, nem vonul háttérbe.3 0 Ez a tiltó felfogás lehetett az oka annak, hogy az osztrák-magyar követek és nagykövetek között sok „nagy jelentésírót" (Ugrón ilyen volt), s csak kevés politikust találunk. Feljegyezték, hogy Gustav von Kálnoky, a későbbi közös külügyminiszter, 1880-82 között szentpétervári követként valóságos felüdülésnek tekintette, ha hivatalos iratokat olvashatott. Ezek tartalma nagy hatást tett rá. De jelentéseket is jól tudott írni. A legideálisabb külügyi hivatalnok, akit Ballhausplatz-i főnökei csak kívánhattak.31 27 Helmut Rumpier: Die rechtlich-organisatorischen und sozialen Rahmenbedingungen für die Aussenpolitik der Habsburgermonarchie 1848-1918. In: Die Habsburgermonarchie 1848-1918. Hrsg.: Adam Wandruszka und Peter Urbanitsch. Band VI/1. Die Habsburgermonarchie im System der internationalen Beziehungen. 1. Teilband. Wien, 1989. „Die Außenpolitik betrachtete Kaiser Franz Joseph als seine höchstpersönliche Domäne." 45. 28 Somogyi E., i. m. 8. 29 M. Weber, i. m. 196. 30 Friedrich Ferdinand Graf Beust: Aus Drei-Viertel-Jahrhunderten. Erinnerungen und Aufzeichnungen. Stuttgart, 1887. I. 236. Idézi: H. Rumpier, i. m. 51. 31 Erb, Außenministerium, Manuskript. Idézi: H. Rumpier, i. m. 51.
