Századok – 2011
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kerekes Dóra: Diplomaták és kémek Konstantinápolyban (Ism.: Hámori Nagy Zsuzsanna). V/1304
1304 TÖRTÉNETI IRODALOM kor politikai kultúrája sokkal gazdagabb, semmint a régi romantikus szellemet őrző 'Habsburghű', 'Habsburg-ellenes', 'kuruc-labanc' művi fogalmakkal leírható lenne." (270. o.) Ez a citátum is azt jelzi, hogy maguk a történészek is paradigmaváltás küszbére értek: a „machiavellisztikus" értékek — például hatékonyság, eredményesség, a politikai lehetőségek és erőviszonyok racionális mérlegelése — kerülnek előtérbe az erkölcsi ítéletalkotás helyett. A kora újkorban a politika szorosan összefonódott a vallással, így a színlelés természetesen megmutatkozott ezen a területen is: Almási Gábor Zsámboky János és Dudith András humanisták, valamint Johann Ulrich Zasius és Johann Weber császári politikusok példáin keresztül mutatja be ezt a jelenséget. Horn Ildikó János Zsigmond valláspolitikáját értelmezi a simulatio fogalmi keretében, míg Szabó Péter cikke Brandenburgi Katalin tettetéseit elemzi és értelmezi. A hatalmi elit nemcsak egy adott politikai vagy vallási szituációban élt a megtévesztés eszközeivel, hanem gyakran és szükségszerűen formálta önnön „imázsát" is. Ezt mutatják be G. Etényi Nóra, Gulyás Borbála, Mikó Árpád és Szilágyi András szépen illusztrált írásai, a pamfletekben, röpiratokban, az allegorikus portrékban, továbbá a sírfeliratokon. Végül minden színjátékot bevégzi a halál: a sokszínű, értékes kötetet ugyanis stílszerűen Knapp Éva és Tüskés Gábor közös tanulmánya zárja le, amelynek témája a halál kora újkori koncepciója és annak ábrázolása. Illik Péter Kerekes Dóra DIPLOMATÁK ÉS KÉMEK KONSTANTINÁPOLYBAN Múltidéző zsebkönyvtár (sorozatszerkesztő Horn Ildikó) L'Harmattan Kiadó, Bp. 2010. 246 o. A tudományos igénnyel megírt, izgalmas „múltidéző" kötet Kerekes Dóra korábbi, a Századok 141. évfolyam 2007/5. számában, Kémek Konstantinápolyban: a Habsburg információszerzés szervezete és működése a magyarországi visszafoglaló háborúk során (1683-1699) címen megjelent közleményének eredményeire támaszkodik. A vizsgált időszakot jelen esetben a teljes kora újkorra kiterjeszti, amelyben az európai diplomácia konstantinápolyi jelenlétét vizsgálja a közleményben bemutatott adatok aktív felhasználásával, illetve a könyv szövegébe illesztésével. Fontos, hogy a szakmán kívül a nagyközönség is megismerkedhessen a diplomáciatörténeti kutatások eredményeivel egy közérthető nyelvezetű, átfogó írásművön keresztül, ugyanis a szerző alapvetése szerint az oszmán-törökök európai megjelenése által kiváltott és mindmáig ugrásszerűen növekvő információéhség megoldására jött létre a korszakban a hírszerzés évszázadokig működőképes és ma is érvényben lévő rendszere. Azonban a magyarországi visszafoglaló háború szűk tizenöt esztendejét tárgyaló munka részleges átemelése miatt — a közlemény és a kötet számos (al)fejezete, témaköre megegyezik — a Habsburg hírszerzés szervezeti és működési sajátosságainak leírása a többi államéhoz képest túlzott hangsúlyt kap, különösen a török kiűzésének idejére vonatkozóan. A közleményéhez hasonlóan jelen kötet keretét is az információszerzés fontosságának kiemelése, az információáramlás mai és korabeli módjai közötti ellentét felvetése adja. A mű gerincét pedig az információ megszerzésére, továbbítására, (dejkódolására épülő hírszerzési hálózat tér- és időbeli kiépülésének, az abban résztvevő diplomaták, kémek, tolmácsok, futárok, levélírók és levelezők társadalmi hátterének, műveltségének feltárása jelenti. A kora újkorban még nem különült el egymástól élesen diplomácia és kémkedés, ám gazdasági és külpolitikai szempontból egy idő után életbevágóvá vált, hogy az európai nagyhatalmaknak legyen hivatalos képviselete az Oszmán Birodalom fővárosában. Az európai konfliktus és Konstantinápoly városának bemutatása után (1-2. rész) ezek kialakulását veszi sorra a kötet harmadik fejezete időrendben (velencei, francia, angol és holland állandó képviselet megjelenése). A negyedik fejezettől a könyv végéig szinte már csak a Habsburg hírszerzésről esik szó. Ebben a részben a konstantinápolyi tolmácsok szerepének bemutatásából kiindulva a császári információszerzésre helyeződik a hangsúly a keleti nyelvek tolmácsainak, majd a futárszolgálat működésének részletezésével. A kötet második harmadától érzékelhető további hangsúlyeltolódást magyarázhatja egyrészt az a tény, hogy földrajzilag leginkább a Habsburg országokat veszélyeztette az oszmán terjeszkedés, így az ellenséges területen végzett hírszerzés is nekik állt leginkább érdekükben. Másrészt pedig éppen hazánk területén ütközött össze a Duna-menti Monarchia az Oszmán Birodalommal, így jogosnak tekinthető például Buda hírszerzésben betöltött szerepének kü-
