Századok – 2011

TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057

1094 POÓR JÁNOS szüntették ellene, elnyerte a szászvári apáti címet és ezer forint évi kegydíjat (ami kevesebb volt, mint amit Lipót idején kapott), de a király „alkalmaztatásáról hallani sem akart" (LXIX.). Benda szerint a mellőzöttség és a sértett hiúság tette forradalmárrá Martinovicsot. Lassú folyamat volt, de jelei már 1792 végén megfigyelhetők. A klubista értelmiséggel 1793-ban ismerkedik meg Budán. Hajnóczy a bizalmába fogadja, és feltárja előtte a megyei mozgalmak és az értelmiségiek kapcsolatát. Martinovics ekkor veszi elő már korábban írt Nyílt levelét Ferenc császárhoz. A „nemzeti törekvések ádáz ellensége, az udvar kegyeit hajszoló aulikus, hirtelen könnyedséggel meggyőződést változtat, magáévá teszi Hajnóczyék szemléletét és kiáll a köznemesi mozgalom igaza mellett" (LXXI.). 1793 őszén újra Budára utazik, azzal a megbízatással, hogy az elégedetlenek és a forradalmárok terveit kikémlelje, „ő azonban már azon gondolkozik, hogy maga áll a diétára készülő ellenzéki nemesek élére" (LXXII.). Alkotmánytervet, kiáltványokat készít, de az országgyűlést nem hívják össze. Ezután Martinovics újra az udvarhoz simul, helytartótanácsi állásért folyamodik, de visszautasítják. Ezzel „betelt a mérték. 1794 tavaszán végleg hátat fordít udvari ábrándjainak és az elégedetlenekhez áll" (LXXIII.). Benda szerint Martinovics csak átvette a klubista értelmiség elgondolásait. Hajnóczy később említette is, hogy terveit ő sugalmazta neki. Benda álláspontja szerint: Martinovics saját ötlete a mozgalom intézményesítése volt. Visszatérően hangsúlyozza: a mozgalom már meglévő alapokra épített. Tömegerejét és politikai ütőképességét a megyék adják, de irányítója és motorja a radikális értelmiség. Ami a mozgalom kiterjedését illeti, Benda szerint nem állt meg sem a Királyhágónál, sem a Drávánál. A beszervezettek száma 2-300 fő lehetett (feltűnő közöttük a nemesek nagy száma). Ami a mozgalom súlyát és kiterjedését illeti: egy maroknyi radikálisan demokrata értelmiségi próbálkozása volt, amelyben nagyobb volt a lelkesedés, mint a tervszerűség. Fontos — ismétlem — a radikális demokraták céljai, Benda szerint, Martinovicstól függetlenül nőttek ki a hazai hagyományokból és társadalmi adottságokból. A dinasztia és a feudális rendszer létére olyannyira veszélyes törekvések elfojtása akkor is bekövetkezett volna, ha nincs összeesküvés. „Martinovics megjelenése és tevékenysége azonban megkönnyítette a kormányzat munkáját, ürügyet és alkalmat adott a patrióta és polgári törekvésekkel való leszámolásra, s ezzel siettette az amúgy is feltartóztathatatlan végzet bekövetkezését." (LXXXIX.) A vádak Benda szerint (is) törvénytelenek voltak. De a per elérte a célját. Míg 1794-ben az ország lángokban állt, 1795-ben csend van. „A nemesség, mely maga is részt vett a mozgalomban, megtagadhatta a kivégzetteket; a nép, amely a szervezkedésben nem vett részt, egyre inkább a maga hőseit látja bennük, és a szívébe zárja emléküket. A hazafiaknak a zsarnok által kiontott vér tisztára mossa Martinovics emlékét is." Benda téziseinek sarokelemei összefoglalóan a következők: II. József halála után a demokratikus értelmiség (többségükben volt jozefinisták) által bizakodva fogadott és támogatott nemesi mozgalom bontakozott ki. Az alkotmányos formákat visszaállító II. Lipót és a rendiség azonban az 1790/91. évi or-