Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
1086 POÓR JÁNOS Sándor Lipót iratok anyagával —, Martinovicsról és a jakobinusokról lényegében Mályusz Elemér véleményét vette át, ám az ő szélsőséges minősítései nélkül. Domanovszky is kiemelte Sándor Lipót pozitív szerepét a dinasztia és a magyarság egymáshoz közelítésében, ő is nagyra értékelte az 1790/91. évi országgyűlés által felállított bizottságok munkáját. Martinovicsot a kor jellegzetes kalandor, szélhámos, lázadozó, nagyravágyó figurájának tartotta. A lelkiismeretlen, gonosz intrikus az ő beállításában is a mellőzés miatti bosszúból lett forradalmár. Az eljárást nem bírálta. Úgy vélte, hogy a mozgalommal egyébként ellenséges magyar körök nem élezték az ellentéteket az udvarral, és szabad utat engedtek az igazságszolgáltatás menetének. Az ítéletek kimondásánál ott ültek olyanok is, akiket II. Lipót korábban az 1790. évi ellenzék veszélyes vezetőinek tartott.8 3 A mozgalom Domanovszky szerint is korszakhatár. A nádor emiatt fordult el az országtól és instruálta negatívan bátyját (a királyt) a Magyarországon folytatandó politika irányelveiről. A következményeket azonban ő nem látta olyan tragikusnak, mint Mályusz. Igaz, a nemzet nagy része elfordult a felvilágosodástól, és az udvar a per révén ürügyet talált arra, hogy ne csak a reformnak, hanem az alkotmányos törekvéseknek is ellenálljon. A nemzeti ellenzéket viszont a reakció diadala — bár megtorpantotta — erejében nem gyöngítette meg. „A reakció körül" — Domanovszky szerint — „csak az értelmetlen tömeg sorakozott föl, a nemesség szellemileg fejletlen része, és a megriadt, kicsinyes kispolgárság, amely a francia rémuralomban és a Martinovics-összeesküvésben szűklátókörű maradiságának igazolását látta. A fejlődésnek azonban az az iránya maradt uralkodó, ha egyelőre nem is nyilvánult meg hangosabban, amely II. József nemzet- és alkotmányellenes politikájának hatása alatt olyan elemi erővel tört magának utat."8 4 A kronológiai rend miatt itt kell említenem egy dühös reflexiót Szimonidesz Lajostól 1947-ből, aki Batsányi ismeretlen vallomása a Martinovics perben című forráskiadásához8 5 írt előszavában ragadtatta el magát. A fentiekben sokféle konstrukcióval volt módunk találkozni: az ördög és a majdnem angyal Martinovics-képpel, a veszélyes és a veszélytelen mozgalom-ábrázolással, átlátszó prekoncepciókkal. Szimonidesznek is lehetett valamilyen prekoncepciója. Minden bizonnyal — Martinovics és a jakobinusok ürügyén — oda akart mondogatni a kortárs és a korábbi évek polgári történetírásának. Az általa közölt Batsányi vallomásból szerinte egyértelmű, hogy Martinovics és egész mozgalmajelentéktelen volt. Kiderül, hogy az áldozatoknak nem a magyar törvények, hanem Sándor Lipót nádor vérszomja miatt kellett vérpadra lépni, hogy kitervelt hajtóvadászt folyt a radikális írók ellen. A történetírók nem használták ezt a vallomást, s ennek oka: „az elmúlt száz esztendő alatt sem a Fraknóiak, sem a Pulszkyak, sem az Eckhardtok, sem a Szekfűk, sem a Mályuszok, sem pedig a doktoráló egyetemi ifjak és leányzók nem engedhették meg maguknak azt a 83 Domanovszky S.: József nádor élete i.m. I. 177-178. 84 Domanovszky S.: József nádor élete i.m. I. 182-183. 85 Szimonidesz Lajos: Batsányi ismeretlen vallomása a Martinovics perben. Sorsunk 7. (1947) 129-140., 201-208., 273-282., 336-340., 512-517., 584-589., 705-710.
