Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Poór János: Egy abbahagyott vita. A magyar jakobinusokról V/1057
1066 POÓR JÁNOS A demokraták előbb a szabadkőműves páholyokban próbálkoztak elveik kifejtésével, de rövidesen otthagyták a Horváth szerint jobbára arisztokratákból álló páholyokat, s titkos társulatot alkottak. A szerző bemutatta a mozgalom vezetőit is. Martinovicsról, akit igen képzettnek tartott, nem írt semmi rosszat. Említette, de nem látott kivetnivalót abban, hogy II. Lipót politikai célokra használta. Hajnóczyról és Szentmarjayról felsőfokon szólt, Laczkovicsban műveltsége mellett önteltségét és hiúságát is kiemelte. Egyértelműen rosszat csak Sigrayról olvasunk, akit — Kazinczyt idézve —jellemtelennek nevezett. Szó szerint nem mondta ki, de Horváth is koncepciós pernek tartotta azt, ami Budán zajlott. Véleménye szerint az, hogy az elfogottak iratait elégették, arra mutat, hogy kevés olyasmi volt bennük, amire az eljárást alapítani lehetett volna. Az ítéletek is homályosak, bűntény ismeretére nem lehet jutni belőlük. Horváth ismerte Berzeviczy röpiratát, Szirmay kéziratát és Kazinczy megjegyzéseit. Úgy vélte azonban, hogy ezekben a dokumentumokban is kevés bírálatot kiálló tény van. Ennek ellenére használta mind a hármat. (A Szirmaykéziratról egyébként idézte Kazinczy megjegyzését is, mely szerint az hazugságok szövedéke.) Az ítéletekre visszatérve így szólt: „Fegyveres felkelési s lázadási készületről az ítéletekben nincs semmi említés; mi azt mutatja, hogy a titkos társulat nem volt egyéb, mint a demokratiai elvek terjesztésére alakúit szövetség, mely a titok rejtelmeit csak azért kereste, mivel a franczia forradalom borzasztó fejleményeitől megrettent kormány, azon elveket s tanokat élethalálra üldözi vala."18 Thugutnak jó alkalmat szolgáltatott a „legfölebb rendőrségi fenyítés alá eshető kihágás" arra, hogy nem csak a „demokratiai elemet" irtsa ki, hanem a szabadelvű alkotmányos törekvéseket is elfojtsa. Eltökélte tehát, hogy lesújt a „demokratiai" véleményekre, hogy ezáltal emezeket is megfélemlítse. Idézte és osztotta a Berzeviczy-röpirat álláspontját, miszerint a jakobinus perben „nemzetünk díszei ragadtattak el tőlünk". Németh János és a titkosrendőrség koholmányait — amelyek szerint egyebek mellett ki volt tűzve a felkelés napja, ki akarták szabadítani a francia hadifoglyokat, fel akarták gyújtani Pestet, háromszázezer ember és roppant pénzösszeg állt az összeesküvők rendelkezésre stb. — Horváth egy elmebeteg vagy forrólázban szenvedő ember agyrémeihez hasonlatos képtelenségeknek tartotta.1 9 A mozgalommal szimpatizáló, a jogügyi igazgatót mélyen megvető szerző különös módon ítélte meg a per bíráit. Azok egy csoportja szerinte összemosta a francia forradalom 1789. évi tanait és elveit a későbbi bűneivel, és a tanokban és elvekben is veszedelmet látott. Az öt jakobinus vezető kivégzését azért szavazta meg, hogy a veszedelmes tanok és elvek terjedésének gátat vessen. Más bírákat, köztük Zichy országbírót és Ürményi személynököt, akik szintén megszavazták a halálbüntetést, kissé túlzott megértéssel kezelt. Szerinte azért tették, hogy meggyőzzék Thugutot: maguk is ellenségei a forradalmi eszméknek, s akkor az talán méltányosabb lesz a törvényes, alkotmányos törekvések iránt, amelyeket, mint a szabadelvű nemzeti párt tagjai, maguk is képviseltek. De még tovább is mentegette őket: azt hitték, hogy a halálos ítéletek csak ijeszté-18 Horváth M.: Magyarország történelme i.m. 173. 19 Horváth M.: Magyarország történelme i.m. 180-181.
