Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
102 GYARMATI GYÖRGY tetes, méltóságos és kegyelmes vagy nemesi és vitézi előnevekkel cirkalmazott rangkórság elmúltáért kevés ok volt könnyet hullatni. Ennek pandantjaként pedig kifejezetten üdvözlendő hozadéka volt a változásnak az addigi „csendőrpertu" alattvalók jövőbeni emberszámba vételének ígérete. Csakhogy nem ez történt. Az eltörölt születési, tehetősségi, iskolázottsági cenzusok helyébe nemcsak a korábbi kiváltságosak diszkriminálására létesítettek ideológiai alapú újabb megbélyegző-kirekesztő határvonalakat, hanem immár a közel egyívásúak közé is: azok közé, akiknek — úgymond — a nevében zajlott a mindenre kiterjedő „világmegforgatás". A hisztérikus propaganda kíséretében érvényesített kontraszelekció újabb változata következtében ráadásul nem csupán az új rendszerben nemkívánatos korábbi százezrek kerültek pária státusba: internálás, kitelepítés, börtön, munkatáborokba zsuppolás, vagy nyugdíj és más járandóságok megvonásával előidézett tengődés. Tömegesen lettek ennek kárvallottai azok köréből is, akik — társadalmi kondícióik alapján — elvileg a rendszer kedvezményezettjeinek csoportjába tartoztak. Rákosi pártállama jószerével az egész országot átnevelő táborrá kívánta formálni, azt várva az alattvalótól, hogy az újonnan meghirdetett közösségi (párt)identitás attribútumaival azonosuljon. Ezt a szekularizált anabaptizmust, a kommunistává való „megtérést" ugyanakkor még saját tényleges és potenciális támogatói körében is maga szelektálta, kérdőjelezte meg, egyfelől adminisztratív eszközökkel, a pártba már felvettek „tagjelöltté" történő tömeges visszaminősítésével, másfelől — egy kortárs rendszerhívő fordulatát kölcsönvéve — „a káderek körében véghezvitt tatárjárással".6 4 A kommunista pártegyeduralom magyarországi kiépítése és beüzemelése időszakában — Rákosi teljhatalmú regnálásának első félidejében — túl sok ember, túl rövid idő leforgása alatt került vagy kényszerült diszfunkcionális szerepkörbe. A társadalmi hierarchiában megtapasztalt vertikális, fel-le státus-liftezés — valamint a horizontális (térbeli) mobilitás — egy része még azok számára is kényszer-mobilitássá transzformálódott, akik az új kádergarnitúra kiemeltjei (majd részben félreállítottjai) voltak. Még inkább vonatkozott ez a politikai névtelenek sokaságára — a társadalom többségére —, akik többnyire a hétköznapi megélhetésüket biztosítandó lettek a fluktuáció „szem a láncban" résztvevői.6 5 Vélhetően maga a rövid intervallumon belül gerjesztett/kényszerített státus- és térbeli népességmozgás tömegessé válása vált kezelhetetlenné a mindent központilag vezényelni akaró társadalomszervezés számára. Ez, a rendszer működési mechanizmusára visszavezethető kényszermobilitás jelentős hányadában inkább volt — ugyancsak a rendszer üzemszerű működtetése szem-64 Balogh Elemérnek az MDP Pártfőiskola tanárának levele Rákosi Mátyáshoz, 1954. júliusában. MOL. MDP-MSZMP iratok. 276. f. 65/51. ö. e. tío Ez a folyamat — ami egyébként a polgári modernizáció európai centrum országaiban korábban lezajlott, „mintaadó" trend lett —, a valóban létező „agrár-túlnépesedés" következtében már Magyarországon is megkezdődött, de a transzformáció „add uram isten, de azonnal!" kívánalma, a gazdasági és gazdaságon kívüli kényszer generálta az agráriumból az iparba, a faluból a városias lét perifériájára, az új beruházások telephelyeire való áramlást. Miközben az agrárszférában foglalkoztatottak létszámának csökkenését szintén az ún. modernizációs mutatószámok között szokták volt emlegetni, kérdéses, hogy a most érintett formaváltozata fenntartás nélkül ide sorolható-e.
