Századok – 2011
TANULMÁNYOK - Gyarmati György: Hadigazdasági túlterhelés, rejtőzködő transzformációs veszteség és a személyi kultusz. A magyarországi „új szakaszt" megelőző rendszerválság 1952/53 fordulóján I/75
A MAGYARORSZÁGI RENDSZERVÁLSÁG 1952/53 FORDULÓJÁN 103 pontjából — hátrány, semmint előny A kontraproduktivitásnak ez a változata szintén a transzformációs veszteséget gyarapította. Eleddig leginkább a kommunista rendszer-transzformáció ideológiai-politikai voluntarizmusát és annak társadalmi kihatásait vettem számba. A rendszer-átalakítás küldetéstudatos vaksága mellett létezik egy tárgyszerűbb magyarázat is arra, hogy a „határtalan növekedés" korlátait és a — részben ebből következő — túlterhelési hatásmechanizmust miért nem ismerték fel a maga idején az ország kormányosai. Közgazdasági nézőpontból már több mint három évtizede modellezte ezt a transzformációt Jánossy Ferenc, a világháború utáni gazdasági fejlődés trendvonalait összehasonlító módon vizsgáló munkájában. Magyarországra vonatkozó fejezetében jut arra a megállapításra, hogy nálunk a „kizárólag a helyreállítási periódus folyamán fenntartható növekedési ütemet tévesen extrapolálták a jövőre". Az ország második világháború végi (Stunde Null) üszkös terepéhez viszonyítva a helyreállítás — ezen belül az 1947-1949 közötti első hároméves újjáépítési terv — időszakában tényleg látványos volt a termelési volumen növekedése. Ezek — folytatódik a diagnózis — „utópisztikus reményeket ébresztenek" és „a józan mértéken túlira fokozzák"66 a célkitűzéseket. Lényegében az történt, hogy a helyreállítási periódus időszakában ténylegesen meredeken felfelé kúszó növekedési trendvonalat mechanikusan vetítették ki a teljes körű beüzemelés előtt álló tervutasításos ciklusra. A hatalomátvételt követő, sikerorientált politikai ambíciók nézőpontjából — melyet akkoriban ritkán jellemzett a megfontolt számvetés — nem is volt teljesen logikátlan ez a vélelem: 'ha erre voltunk képesek a háború utáni szétvert, leromlott állapotok, jóvátételi terhek és állandósuló politikai csatározások, „reakciósokkal" való hadakozás közepette, mennyivel több végezhető majd ezután, amikor már politikai ellenlábasainktól megszabadulva, mindent mi irányítunk...' E (fiktív, bár korba illő) gondolatmenet alapján nemhogy az 1950-es első ötéves terv induló irányszámait, de még az 195l-es (második hadigazdasági program) megalomán tervszámait is illeszthetőnek hitték abba a mechanikusan extrapolált trendbe, amelyet egyszerre inspirált a Rákosi irányította kommunista vezérkar bizonyításkényszeres politikai ambíciója, és a külső, Moszkvába rendelésükkel párosított közvetlen előírás-elvárás. Ezt a hiedelmet meglehetősen pontosan adja vissza Rákosi, midőn a már érintett 1951. januári Kreml-béli tanácskozás tárgyunkat érintő fontolgatásait idézi memoárjában: „...velem volt Farkas Mihály is, az akkori honvédelmi miniszter, s az volt a véleményünk, hogy az a szám ami nekünk jutott, a többi országokéhoz képest nem nagy, s elfogadhatjuk."67 Rákosi nem informál arról, hogy „mi, mennyi"?, Emil Bodnaras román 66 Jánossy Ferenc: A gazdasági fejlődés trendvonaláról. Magvető, Budapest. 1975. 115-117. Jánossy a munka címében használt „fejlődés" kifejezést a részletes elemzésben maga is a „növekedés" jellemzőivel úja le, mivel a rekonstrukciós időszakban jószerivel a második világháború előtti-alatti műszaki-technológiai bázison folyt a termelés. Az innovációs know-how vívmányok termelésbe szervesítése majd csak a helyreállítási trendvonalnak szinte mindenütt 1952-re datált megtörése után kap lendületet — példái szerint Nyugat-Németországban és Japánban —, de Magyarországon ez még ekkor sem vált jellemzővé. Ennek a Marshall-tervbe valamint a Monnet-Schuman-programba illesztett, működőképes és prosperálást eredményező változatát mutatja be, Vonyá Tamás: Modell Deutschland. A nyugatnémet gazdaság hosszú távú fejlődésének növekedéselméleti és gazdaságpolitikai elemzése. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs. 2008. című munkája. 67 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések... i. m: 861.
