Századok – 2011
KÖZLEMÉNYEK BETHLEN GÁBORRÓL - Horn Ildikó: A fejedelmi tanács Bethlen Gábor korában IV/997
A FEJEDELMI TANÁCS BETHLEN GÁBOR KORÁBAN 1017 helyét. Ebből a listából, valamint a Királyi Könyvek címzéseiből arra kell következtetnünk, hogy a generosus rend ennél szélesebb, életkorhoz nem köthető réteget ölelt fel, és a nagyon szűk, gyakran változó mágnási rend mellett az erdélyi főnemesség alsóbb csoportját alkotta. Az Erdélyi Fejedelemségben az igazi (ország)bárók szigorú rendszere, valamint a báróvá tétel és ezáltal a természetes vagy címzetes bárók csoportja nem alakulhatott ki, bár Báthory István a 16. század második felében tett erre kísérletet.7 6 A nagyságos (magnificus) cím adományozása ugyanakkor létezett, erre a fejedelmi kor egészéből több példát tudunk felsorolni. Az erdélyi mágnássá emelő oklevelek azonban sajnos nagyon szűkszavúak, az alapvető formula azt mondja ki, hogy az illetőt érdemeiért fiági vagy mindkét nemű utódaival együtt mindazokkal a kiváltságokkal és jogokkal felruházzák, amelyek Erdélyország mágnásait megilletik. Ez tehát a fejedelmek kezében elitteremtő eszköz volt, és rokonítható a Magyar Királyságban kialakult címzetes báróvá, utóbb mágnássá tétellel, vagy legalábbis a nagyságos titulus adományozásával.7 6 Számos família esetében ugyanakkor azt látjuk, hogy a család egy tagja által használt magnificusi cím nem öröklődik tovább. Ez történt például az Apafiaknái, ahol Apafi Gergely tanácsúr és főudvarmester, valamint a fia (Apafi István), akinek egyelőre csak tanácsúri rangja ismert, mindketten nagyságos urak voltak, ám Apafi István fia, György már nem használhatta ezt a címet. Ennek alapján arra következtethetünk, hogy a fejedelemségben a fejedelmi udvari főméltóságok elnyerése és viselése nagyságos címmel járt, ami ismét csak a magyar királyságbeli gyakorlattal és az igazi (tisztségviselő) bárók létével rokonítható -miként ez annak idején részben már a késő középkori Magyarországon is történt. A kérdés megválaszolásához mindenképpen célirányos, szisztematikus vizsgálat szükséges, az erdélyi udvari méltóságok rendszerének feltárásával, illetve a tisztségek és viselőik azonosításával. A tanácsúri megbízatás ugyanakkor — miként a fenti fizetési jegyzék is jelzi — önmagában nem járt együtt a nagyságosi méltósággal, sőt még a kancellári tisztség sem, bár pályája végére szinte minden kancellár magnificus is lett. A fejedelemmel való rokonság pedig csak akkor járt nagyságosi címmel, ha az elég közeli volt. Erre kiváló példa Rhédey Ferenc és Bethlen István esete, akik magnificusi címmel szerepeltek, ellentétben Bethlen Farkassal, aki csupán generosus volt.7 7 75 1582. április 3-án Báthory István bárói rangra emelte Wesselényi Ferencet és 1583. január 17-én Berzeviczy Mártont. A magyar arisztokrácia családi kapcsolatrendszere a 16-17. században (adatbázis) http://archivum.piar.hU/arisztokrata/12rangemelesek.htm#B191 (a letöltés ideje: 2011. június 10.) 76 Pálffy Géza: Utak az arisztokráciába - bárói címszerzők a 16. századi Magyar Királyságban. In: Arisztokrata életpályák és életviszonyok. Szerk. Papp Klára - Püski Levente. (Speculum Históriáé Debreceniense 4.) Debrecen 2009. 9-11., 16-23. 77 Szabó András Péter hasonló következtetésekre jutott a Haller családdal kapcsolatban. Most, mint nem idetartozóval, nem kívánok foglalkozni a liber baronátusság intézményével, amely a fejedelemségben mást fedett, mint a királyságban. Ezzel kapcsolatosan teljesen egyet értek Szabó András Péter és Dáné Veronka megállapításaival. Szabó A. P.: A magyar Hallerek nemzetségkönyve i. m. 928-933.; Dáné Veronka: A Bocskaiak Erdélyben. Törvénytelen liber bárók? In: „Frigy és békesség legyen..." A bécsi és a zsitvatoroki béke. Szerk. Papp Klára - Jeney-Tóth Annamária. (A Bocskai-szabadságharc 400. évfordulójára 8.) Debrecen 2006. 111-117. EOE IX. 74-75.