Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 1848-1867. Abteilung TV: Das Ministerium Rechberg. Band 3. 21. Oktober 1860-2. Februar 1861. (Ism.: Deák Ágnes)

763 TÖRTÉNETI IRODALOM ezzel a megoldással.) Ezen felfogásban a magyar politikát illetően csupán annyi a különbség a diploma és a pátens között, hogy a diploma bizonytalan megfogalmazásai nagyobb mozgásteret ígértek további politikai egyezkedések számára, amit a pátens precíz szabályozása kizárt, ennyiben tehát kétségtelen politikai ellentét állt fenn a diploma és a pátens között, amit a magyar politikusok azonnal érzékeltek is. A birodalmi politika színpadának eseményeinek feldolgozásán túl e jegyzőkönyvek hozzájárulhatnak a magyar konzervatívok magyarországi politikájának pontosabb körvonalazásához is: Egyrészt igyekeztek a magyar kormányzati szervek jogkörét kiterjeszteni, illetve védelmezni a továbbra is birodalminak tekintett s bécsi irányítás alatt álló pénzügy-igazgatási, rendőri, illetve csendőri szervekkel szemben (például a főispánoknak és a pénzügyi szerveknek az adóbehajtást illető együttműködésének szabályozásakor; annak követelésekor, hogy az országos pénzalapok kerüljenek újra a helytartótanács kezelésébe; kijelentetik, hogy a csendőri szervezet működését az országban ideiglenesnek tekintik). Érvényt próbáltak szerezni az oktatáspolitika területén is az októberi diploma azon rendelkezésének, hogy az oktatásügy országos hatáskörbe kerüljön, s ennek megfelelően a megszűnt oktatásügyi minisztérium a hivatali aktákat kiszolgáltassa a magyar szerveknek. Másrészt törekedtek a területi integritás helyreállítására, s nemcsak a Muraköz, a partiumi vármegyék és a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság tekintetében, de Horvátország-Szlavóniát illetően is igyekeztek minden olyan rendelkezést megakadályozni, amely megerősítette volna a horvát államjogi különállást (s közben támogatták a Dalmáciára vonatkozó horvát államjogi igényeket). Támogatták, hogy Erdélyben szintén érvényre jusson az 1848 előtti közigazgatás helyreállítása, de ebben heves ellenállásra találtak miniszterkollégáik körében, akik egyrészt tartottak a magyarországi megyei engedetlenségi mozgalom Erdélyre való kiterjesztésétől, másrészt pedig a román lakosság érdekeinek tekintetbe vételét szem előtt tartva meg akarták várni az 1861 februárjában megrendezésre kerülő gyulafehérvári konferenciát. Mindeközben már 1860 december második felétől számoltak azzal a lehetőséggel is, hogy csak ostromállapot vagy a rendeleti kormányzás valamely más formája fog átmenetileg újra „rendet" teremteni, s kénytelenek lesznek konstatálni politikai kudarcukat. Jól érzékelhető a politikai együttműködés és összehangolt fellépés a miniszteri konferencia két magyar tagja, Vay Miklós báró magyar kancellár és Szécsen között, de idővel mintha szaporodnának a véleménykülönbségek, s nemcsak a magyar ügy szempontjából másodlagosnak tűnő kérdésekben (például kellenek-e új tartományi statútumok az elégedetlenséget kiváltott 1860. őszi statútumok helyett a birodalom nyugati tartományaiban), de a magyar ügyek egy-egy részkérdésében is: a még fennálló bécsi legfelsőbb bíróság magyar ügyosztálya kizárólag magyarul adja-e ki döntéseit (ahogy Vay szerette volna), vagy magyarul vagy németül aszerint, hogy a felek az eredeti eljárásban mely nyelvet használták (amit a miniszterek többsége mellett Szécsen is elfogadhatónak tartott); fenntartsák-e az 1848. évi választójogi rendelkezések azon passzusát, amely az országgyűlési képviselőjelöltség feltételéül szabta a magyar nyelv tudását (Vay és Majláth György tárnokmester ezt támogatta, Szécsen elvi alapon ellenezte); az októberi diploma már megelőlegezte-e a Muraköz visszacsatolását a magyarországi igazgatáshoz (Vayjal szemben Szécsen, aki a visszacsatolást magát támogatta, a diploma szövegéből ezt nem látta levezethetőnek). Stefan Malfèr bevezetője a sorozat hagyományainak megfelelően tömör, de lényegre törő formában igazítja el az olvasót az időszak legfontosabb politikai folyamataiban, bemutatja, hogy az októberi diplomában benne rejlő különféle értelmezések és hangsúlyok hogyan vetélkedtek egymással, s hogy a kül- és belpolitikai, pénzügyi tényezők hogyan erősítették fel az osztrák-német liberálisok hangját, s miképp nyerhették el az uralkodó támogatását, aki 1860 októberében még az alkotmányosság elvének tett maximális engedményként értékelte a diplomát. A segédletek (az ülések kronológiája a napirendi pontok megjelölésével, bibliográfia, rövidítésjegyzék, régies kifejezések magyarázata, a miniszteri konferenciákon résztvevők névsora, név- és tárgymutató) szintén hozzájárulnak a pontos tájékozódáshoz. A magyar történetírás ezekben a hónapokban már az 1861 őszén életbelépő újabb rendeleti kormányzat előtörténetét látja, az osztrák történész viszont a következő éveket Ausztriában jellemző „alkotmányosság és erősödő liberalizmus" születésére helyezi a hangsúlyt. A jövő történeti összefoglalói — támaszkodva e kötet forrásaira is — remélhetőleg majd mindkét nézőpont perspektívájából elénk tárják ezen időszak kapcsolódási pontjait a megelőző és a követő évekkel egyaránt. Deák Ágnes