Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Magyar szónokok és statusférfiak
666 FENYŐ ISTVÁN Bartal György szerint azonban az államférfi hatásához több kell. Nem elég a jóakarat, ha az rendszertelenséggel párosul. Határozottság, higgadt körültekintés is szükséges. Bartal szerint Bezerédj nem ismeri az emberi természetet, s nem ismer javítási törekvéseiben korlátokat. A haladási kérdések nagy részében messze túlment a pártja által előzőleg megállapított mértéken. Kossuth itt is kap egy rejtett vágást: a szerző szerint az érdemkoszorút a higgadt vezér mindig kész megosztani az ernyedetlen, önfeláldozó előharcosokkal. Csengery egykori levelében méltán adózott elismeréssel Pap Endre Kölcsey-esszéjének. Ez is költőien szép, szeretettel teli portré, hitelesen jeleníti meg a költő-politikust mint a nemzeti egység kifejezőjét, mint a magyarság igaz és igazi eszményképét.4 3 Csupán abban egyoldalú, hogy Kölcseyben eltúlozza a szónoki teljesítményt a költő és a kritikus rovására. Az teljesen helytálló és méltó értékelés, hogy Kölcsey művészete az a jelenség volt irodalmunkban, ami később Széchenyi Hitele a politikai világban, s az is egészen pontos, hogy „lelke csak azért égett, hogy a közjóra világoljon". Egyoldalúságot tükröz azonban az a nézete, hogy Kölcsey a művészeti mozgalmat csupán a politikai és társadalmi kifejlődés bevezetésének tekintette. A nyelvi és irodalmi mozgalom utóbb valóban azzá lett, de Kölcsey fellépésekor még nemigen volt szó a nyelvújításban és irodalmi újjászületésben rejlő politikumról. A korszak hazai művészeti fejlődésének tétje éppenséggel az irodalom, az esztétikum autonómiájának kiküzdése volt, s Kölcsey ebben a harcban kiemelkedő szerepet játszott. S az is Pap Endre túlzása, hogy „irány és szellem tisztán és egészben a státusphilosophot jelöli", továbbá az is, hogy a költő-politikus alig merített valamit az európai eszmékből. Ezt már Kölcsey ifjúkori olvasmánykivonatai is cáfolják. Annál inkább igazságot mond ki Pap Endre, amikor azt állítja, hogy Kölcsey jellemében volt valami ideális, valami nem e világból való, Plutarchosz valamelyik hősének szelleme. Hasonlóan igazságot mond ki akkor, amikor a költő-politikus szónoklataiban és politikai küzdelmeiben a polgári tulajdonlás érvényesülésének eszméit állítja előtérbe. Azt a múlhatatlan és ezért axiomatikus gondolatát, hogy „Birtok tartja fenn a polgárt, és sok olyan polgár, ki birtokkal bír, tartja fenn a hazát." Az a gondolat pedig szintúgy a Kölcsey-életmű lényegét ragadja meg, hogy szerinte semmit sem kellene inkább várni, mint azt az időt, mikor a törvényen kívül senki sem uralkodjék. Kétségtelen, hogy — mint Pap Endre állítja — Kölcsey kimagasló politikai jellem volt, s Pap méltán találja fel ebben „az istenség részét". Éppen ezért kár, hogy nem tesz említést a Parainesisről, amelynek ösztönzései nyomán is egy nemzedék nevelődött 1848-1849 hőseivé, politikai jellemeivé. S hiányzik a nagy Kölcsey-versek, a Hymnus, a Vanitatum vanitas, a Zrínyi második éneke említése is. 9 Az, amit Csengery a Szalay-féle Szónokok és statusférfiak könyvéről írt, az ő magyar tárgyú gyűjteményéről is elmondható: e műben ugyancsak az újabb statusok életkönyvét bírjuk. Mert kétségtelen: alkotása biográfiák sorozata, 43 Pap Endre: Kölcsey Ferenc. Uo. 285-332.
