Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Veszprémy László: Egy későközépkori világkrónika a Mátyás-kori historiográfiában. Johannes de Utino latin nyelvű krónikájának hazai recepciója
KÉSŐ KÖZÉPKORI VILÁGKRÓNIKA A MÁTYÁS-KORI HISTORIOGRÁFIÁBAN 477 Attila temetése egyébként alaposan megmozgatta a középkori krónikások fantáziáját. A középkor számára is alapvető forrás, Jordanes részletesen leírja Priscos nyomán, hogy a nagy királyt háromféle ércből, aranyból, ezüstből és vasból készült koporsóba elhelyezve a földbe temették (cadaver terra reconditum), a szolgákat utána megölték, megadva egyúttal azt is, hogy a vas, arany és ezüst pontosan mit is szimbolizál.45 A történetről az Utino-féle változat lényegesen többet tud: eszerint ugyanis Attilát folyóba temették, Magyarországon, mégpedig a Szerémségben.4 6 A folyóba temetésnek is megvan a maga kora középkori történeti előképe. Ez ugyanúgy Jordanesnél olvasható: Alarik vizigót királyt 410-ben a medréből elterelt Busentus-folyóba temették el Dél-Itáliában. Igen könnyen lehet, hogy a két elbeszélés valamikor kontaminálódott, s a Tisza szabályozások idején Magyarországon egy hosszabb-rövidebb lappangást követően váratlanul virágba szökött. A mai régész ugyan már jól tudja, hogy a Jordanesnél használt szó, a coperculum 'koporsófedő', 'fémmel kivert szemfedő' jelentésben állhatott, de a félreértés az egész közép- és újkorban fennmaradt. A hazai közvélekedés mind a mai napig úgy gondolja, hogy Attilának egy magyar folyóba, jelesül a Tiszába való eltemetésének hagyománya legújabb kori, valószínűleg 19. századi.4 7 Maga a neves régész, Bóna István idézte Petőfi Sándornak egy 1848-ban, még Ipolyi Arnold klasszikus „Magyar mithológia" (Pest 1854.) címú művét megelőzően írott egyik versét. Ez alapján úgy tűnik, hogy valóban a költő a magyar hagyomány első irodalmi megfogalmazója. Már Heinrich von München párhuzama alapján sejthető,48 hogy a szerkesztő a hagyományt (gyakorlatilag Jordanes két idézett helyének) a kombinációját német forrásaiban olvashatta. Tekintettel arra, hogy azok hangsúlyozzák: bizony senki sem tudja az eltemetés helyét, egyes változatok mégis Budát jelölik meg, kézen fekvő lehetett a szerkesztő számára, hogy a magyar-hun hagyomány ismeretében a helyet Magyarországon találja meg. Amennyiben ismerte a Budához kötődő német hagyományt, annál érdekesebb, hogy azzal szakítva, a temetkezés helyét délre, a Szerémségbe lokalizálja, ami a krónikaváltozat keletkezési helyének a hozzávetőleges lokalizálásban segíthet. Heinrich von Münchennél azonban még korábbi előzménye is olvasható a folyó medrébe történő eltemetésnek, mégpedig a „Szász világkrónikában",49 A valószínűleg a 13. század elején (1230 körül) keletkezett világkrónika már tudja, hogy Attilát folyómederbe temették el, majd a szolgákat megölték, hogy senki se tudja, hol is nyugszik a hun király (Do de Hunén eren herren des morgenes dot vunden, se clageden ene sere unde makeden enen sarek van silvere unde van golde, darin legeden se den doden unde senden an en water den sarek, unde dodeden alle de darmide waren, darvan ne wet noch neman, war de koning 45 Összefoglalóan 1. Bóna István: A hunok és nagykirályaik. Bp. 1993. 187-190., 210-211. 46 Anno 452, Martianus: „et post in Pannoniam reversus ibique tumulentus de nocte suffocatus est et per suos in Sirmio argento et deaurato positus et dimersus, post cuius Athile mortem in Etzelburgk [!] fuit bellum Crimhelonium [!] omnium praeteritorum bellorum maximum." 47 Bóna /.: A hunok és nagykirályaik i. m. 48 A szövegkiadás megjelenése előtt Wien, ÖNB Cod. lat. 9470 412rb ^117v a . kéziratát használtam. 49 Michael Menzel. Die Sächsische Weltchronik. Quellen, Stoffauswahl. (Vorträge und Forschungen, Sonderband). Sigmaringen 1985.
