Századok – 2010

TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Vallásváltás és identitás. A kitért zsidók megítélésének változásai a dualizmus korában

38 KONRÁD MIKLÓS pemhez. [...] Nem vagyok vallásra zsidó, de nemzeti zsidó vagyok és legkevésbé sem esem kétségbe fajom miatt. A zsidóság nem fog meghalni, mert annyit je­lent, mint büszkének lenni a fajra, büszkének lenni a múlt nagy embereire. Azok közülünk, kikben él a faji büszkeség — és a jövőben többen lesznek, mint jelenleg, mert a zsidó érzés egy nagy renaissanceát látom, mely nincs ugyan mindig zsidó vallásos érzéssel kapcsolatban — mindig örömmel fogják magukat zsidóknak nevezni."22 6 Az idézetet az interjút magyarul leközlő Hitközségi Szemléből vettük. Vámbéry faji, sőt nemzeti önmeghatározását a Pesti Izraelita Hitközség főtitkára által szerkesztett felekezeti havilap pozíciójából adódóan nyíltan nem helyeselhette, ám nyilvánvalóan bírálni sem akarta, így, a laptól szokatlan módon, minden kommentár nélkül adta le. „A zsidó fajnak és törzsfának egy csudás hajtása hullott le a héten", írta az Egyenlőség Vámbéry 1913 őszén bekövetkezett halálakor.22 7 A heteken keresztül publikált megemlékezések a hangsúlyt Vámbéry kitérésének csupán formális mi­voltára, a zsidósághoz kitérése ellenére fennmaradt, sőt, kitérésétől független kötő­désére helyezték. „Igen, én kénytelen voltam vallást változtatni — közölte az Egyenlőség Vámbéry vallomását, amelyet halála előtt pár hónappal tett egy isme­rősének —, de bensőleg zsidó érzésem nem változott. Akármily körülmények közt hagyja el a zsidó a vallását, a zsidó-fajhoz való tartozása meg nem szűnik, nem vál­tozik és én büszke vagyok és mindig is büszke voltam zsidó eredetemre."22 8 Az Egyenlőség végítélete lényegében egybehangzóit Vámbéry önítéletével, a kitérés jelentette cezúrát elismerve, de azt egyszersmind meg is haladva, Vámbéryt a zsi­dók közé sorolta: „Mint felekezet nem akarjuk reklamálni — írta az anonim szerző —, de megállapíthatjuk, hogy fajilag a miénk volt".22 9 A magasztalás szöges ellentétben állt a jellemében szükségszerűen hit­ványnak deklarált konvertita elvi elítélésével, a megfogalmazás kirívóan ellent­mondott a zsidóságot felekezetiségre redukáló hivatalos neológ önmeghatáro­zásnak, vagyis az asszimiláció ideológiai alapvetésének. VII. Identitáspolitika és esszencializmus Párhuzamosan a „renegátokkal" szemben megfogalmazott alapelvek fenn­tartásával illetve egyes kitért zsidók elleni kirohanásokkal, a neológ értelmiség a háború előtti években eljutott a kitérés jelentőségének szinte teljes tagadásáig, a fajiság fogalma révén zsidóként méltatott konvertita magasztalásáig. A neológ értelmiség viszonya a kitért zsidókhoz valójában kezdettől fogva ambivalens volt. A kitértekkel szemben a neológ értelmiség nem volt sem olyan 226 Vámbéry Ármin ünneplése. Hitközségi Szemle 3. (1912: 4. sz.) 95-96. Az interjú a Jewish Chronicle 1912 március 22-ei számában jelent meg. 227 Vámbéri Ármin. Egyenlőség, 1913. szept. 21. 9. 228 Vámbéri Ármin vallása. Egyenlőség, 1913. okt. 12. Első melléklet. 6. Az effajta vallomások hi­telessége persze mindig kérdéses. Véleményünk szerint az idézet, tartalmilag legalább is, hűen fejezte ki Vámbéiy nézetét, amelynek több ízben hangot adott. A cionista vezető Nahum Sokolow megírta em­lékirataiban, hogy mikor egy ízben kitéréséről faggatta Vámbéryt, ez utóbbi letorkollta, „nem a [szen­telt] víz számít, hanerr<íi»faj'. Idézi Jacob M. Landau: Arminius Vámbéry : Identities in Conflict. In: Uő: Exploring Ottoman and Turkish History. London, C. Hurst & Co., 2004. 170-171. 229 Vámbéri Armin i. m. 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom