Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Lakatos Bálint: Kálnai Imre főesperesi és királyi titkári kinevezése (1523-1525). Adalékok a pápaság magyar személyi politikájához Mohács előtt
416 LAKATOS BÁLINT jának alapítója 1520 tavaszán kérvényezte kápolnájának a római Szentlélek Társulat és ispotály tagjai közé való felvételét.2 7 Alessandro Neroni, a konfraternitás magister généralisa ezt 1520. április l-jén kelt oklevelében jóvá is hagyta. Azzal, hogy a gyulafehérvári kápolna a közvetlenül a pápától függő Szentlélek Társulat tagjává vált, oltárjavadalmával együtt kikerült az illetékes megyéspüspök joghatósága alól. De Lászai nem elégedett meg ennyivel. Mivel Várdai többeknek, így neki is tartozott különféle célokra kölcsönkért kisebbnagyobb összegekkel, Lászai a pápai bíróság, a Sacra Roma Rota általános ügyhallgatója, auditor généralisa előtt beperelte a neki járó 228 forint, illetve elhunyt kanonoktársa, Jakab főesperes kegyes célokra fordítandó 110 forintja miatt.28 Az idézőlevél a gyulafehérvári püspöki provisor számadáskönyve szerint 1520 május végén meg is érkezett Rómából Erdélybe.2 9 Lászainak azonban volt egy sebezhető pontja, ugyanis Rómába költözésekor nem mondott le főesperesi javadalmáról. így Rómában bekövetkező halála esetén a megüresedett javadalom betöltéséről a pápa dönthet, vagyis az afeletti rendelkezés kikerül a magyar király mint főkegyúr hatásköréből. Ilyen módon ülhettek be külföldiek is magyarországi javadalmakba, amit a 15. század közepétől kezdve több hazai törvénycikk is igyekezett megakadályozni.3 0 Nem véletlenül kötelezte például az 1514. évi LXV tc. a Rómába utazó főpapokat, hogy eszközöljenek ki bullát arról, hogy haláluk esetén a pápa lemond utódjuk kine-2/ Bunyitay Vince-. A gyulafehérvári székesegyház későbbi részei s egy magyar humanista. Bp. 1893. 21., 25. (5. sz. jegyz.) szerint a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának oklevélgyűjteményében, tévedésből az 1528. évi anyagban. Az eredetit Rómában újból sikerült megtalálnom: ASR Archivio dell'Archiospedale di"S. Spirito, busta 223. (Instrument^ Atti del Notaio, reg. 32. [évkoré: 1516-1520].), 230v-232v . 28 A részleteket Várdai válaszából ismerjük, 1. alább, valamint V. Kovács S. : A humanista i. m. 358-359. és Uő: Egy epigrammaköltő a Jagelló-korban (Lászai János latin versei). In: Uő: Eszmetörténet és régi magyar irodalom. Tanulmányok. Bp. 1987. (Elvek és utak) 417. Ez persze ütközött azokkal a magyar törvényekkel, hogy pert előbb a hazai bíróságon kell kezdeni, 1. Fraknói Vilmos-. A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántól Mária Teréziáig. Bp. 1895. 229-230. Jacobus de Viena krasznai főesperes és orvosdoktor (1483, 1491, 1496), 1. A római szent birodalmi gróf széki Teleki család oklevéltára II. 1438-1526. Szerk. Barabás Samu. Bp. 1895. 160. (CVI. sz.), Vekov, K.: Locul i. m. Anexa 7. A székesegyház 1531. évi leltárában egy miseruhája szerepel, 1. Elitz G. : A gyulafehérvári i. m. 219. Feltehetőleg azonos Jakab kolozsvári plébánossal, mert Lászai 1521-ben többedmagával ennek végrendeleti végrehajtójaként tűnik fel, 1. Beke Antal-. A kolosmonostori konvent levéltára. 6. közi., Történelmi Tár 1898. 155. (394. sz.: Leó pápa bullája Kolozsvár városhoz, 1521. márc. 29.). 29 A zichy és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára XII. Kiad. Lukcsics Pál. Bp. 1931. (A továbbiakban: Zichy XII.) 398., 402., 403. A levelet Gyulafehérvárról tovább kellett küldeni Várdai után. 30 Áttekintésül 1. Fraknói Vf: Kegyúri i. m. 209. Az említett törvények: 1439: 5. tc. 1. § (Corpus juris Hungarici. Magyar törvénytár I. 1000-1526. évi törvénycikkek. Ford. Nagy Gyula, Kolosvári Sándor, Óvári Kelemen, szerk. Márkus Dezső. Bp. 1899. — a továbbiakban: CJH I. — 280-281. és Décréta regni Hungáriáé. Gesetze und Verordnungen Ungarns. Tom. I. 1301-1457. Coll. Franciscus Döry, edd. Georgius Bonis, Vera Bácskai. Bp. 197,6. IPublicationes Archivi Nationalis Hungarici 11/11.] — a továbbiakban: DRH I. — 288.); 1445: 14. tc. (DRH I. 345., Fraknói V: Kegyúri i. m. 141.); 1447: 6. tc. (DRH I. 362.); 1447: 33. tc. (DRH I. 369., Codex juris decretalis ecclesiae Hungaricae, quem ad sua capita revocatum et in ordinem systematicum reductum [...] fontes rite citavit [...] Martinus Georgius Kovachich. Tom. I. Pestini 1815. — a továbbiakban: CJD I. — 210-211. [itt 50. tc.]); 1495: 31. tc. (CJH 580-581., Leges ecclesiasticae regni Hungáriáé et provinciarum adiacentium. Coll. Ignatius comes de Batthyán. Tom. I. Albae Carolinae 1785. — a továbbiakban LE I. — 541. [itt 6. tc.], Fraknói V: Kegyűri i. m. 212.).
