Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Neumann Tibor: Békekötés Pozsonyban - országgyűlés Budán. A Jagelló-Habsburg kapcsolatok egy fejezete (1490-1492) (Első közlemény)
A JAGELLÓ-HABSBURG KAPCSOLATOK EGY FEJEZETE (1490-1492) 369 Nem szokás hivatkozni a magyar követek ugyancsak november 7-én kibocsátott másik oklevelére, amely tulajdonképpen a békeszerződés mellé csatolt titkos végrehajtási záradékként értelmezhető.18 8 Ebben a magyar követek kijelentik, hogy a császár és a római király a szerződésben foglaltak (35. cikkely) ellenére sem kötelezhetők arra, hogy fegyveres segítséget nyújtsanak Ulászlónak azon korábbi híveik ellen, akik nem hajlandók átadni a kezükön lévő várakat. E rendelkezést ugyanis leginkább azért hozták — szól a magyarázat —, hogy e személyeket megfélemlítsék.18 9 E pont jelentősége főként abban rejlik, hogy felveti a lehetőséget: a magyar fél is kapott hasonló engedményeket. A későbbiekben hozunk is olyan példákat, amelyek esetében kimutatható, hogy a szerződés pontjainak a végrehajtását már Pozsonyban máshogy képzelték el, mint ahogyan azt írásban rögzítették. Magától értetődő ez alapján, hogy a pozsonyi békeszerződést — végrehajtásának vizsgálata nélkül — egyelőre nem érdemes értékelnünk. Az azonban már az eddigiekből is jól látható, hogy a cikkelyek egy része csupán gesztusértékű engedményeket tett az osztrák fél számára. Bár várható volt, hogy a Habsburgok örökösödési jogának a megerősítése a magyar nemesi közvéleményből — amely hagyományosan németellenes volt19 0 — dühöt fog kiváltani, a kortársak, így vélhetően a magyar-cseh követek is bíztak abban, hogy a még fiatal uralkodónak lesznek fiúörökösei,19 1 és minden bizonnyal úgy gondolták, hogy a pápa által megerősített bécsújhelyi szerződéshez hasonlóan a pozsonyi ez irányú követelését is sikerül majd annak idején az adott politikai körülmények között mérsékelni vagy semmissé tenni. A magyarországi hatalomgyakorlás szempontjából természetesen az sem tekinthető jelentős kérdésnek, hogy a császár és a római király továbbra is viselhetik a magyar királyi címet. Tényleges engedménynek csupán az Ausztriából való kivonulás és a hadi kárpótlás tekinthető. Egyértelmű azonban, hogy Ausztria feladása nélkül sohasem jöhetett volna létre a béke, hiszen a Habsburgok semmilyen körülmények között nem mondtak volna le az örökös tartományokról, márpedig az ország hosszú távon nem rendezkedhetett be a többfrontos háborúra. Forrásaink tanúbizonysága szerint 1491 őszére a magyar katonai fölény Alsó-Ausztriában már a múlté volt, és jóllehet a másik fél sem kerekedett még a megszálló magyar csapatok fölé, ez csupán idő kérdése volt, tekintettel az ausztriai várak fenntartási költségeire és a magyar király pénztelenségére. A valóban szigorúnak tűnő feltételek közül tehát egyedül a hadikárpótlás marad fenn a rostán. Ha sikerrel számoltunk le a győzelem kapujában álló Magyarország mítoszával, könnyen beláthatjuk: a magyar koronára irányuló követeléseiről lemondó és éppen támadásban lévő osztrák fél részéről érthető volt, hogy a szorult helyzetben lévő magyar uralkodótól pénzbeli kárpótlást köve-188 Firnhaber 493. 189 id certis bonis respectibus, potissimum vero ad huiusmodi hominum terrorem duntaxat conclusum extitit — Firnhaber 493. 190 Kubinyi András: Nemzetiségi és vallási tolerancia a középkori Magyarországon. In: Uő: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. (METEM Könyvek 22.) Bp. 1999. 137. 191 Istvánffy 59.
