Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Veliky János: A változások kora. Polgári szerepkörök és változáskoncepciók a reformkor második évtizedében (Ism.: Gergely András)

215 TÖRTÉNETI IRODALOM harmadik fejezet alkotja a kötet gerincét: előbb az ellenzék polgári szerepköreinek és változáskoncepcióinak alakulásáról olvashatunk az 1840-es évek közepén, majd Kossuth ipartámogató politikájának eszmei-politikai hátterét tárja fel a szerző. A negyedik fejezet két politikus reformkori életrajzi pályáját foglalja össze: Batthyány Kázmér grófét és Eötvös József báróét, mindkettőét a tudatos polgári értelmiségi szerepvállalás folyamataiba ágyazva. A kötetet a „polgári szerepkoncepciók és változáskoncepciók" címmel közreadott összefoglaló zárja, kitekintéssel 1848-49 folyamataira is. A felvázolt szerkezeti-tematikai ismertetésből remélhetően érzékelhető, hogy a szerzőt nem tanulmányainak keletkezési rendje, de nem is a történeti kronológia vezette kötetének összeállításakor. Még az egyes tanulmányokon belül is — a lényegi szempontokat kiemelve, érveit sorakoztatva — meg-megbontja az időrendet. Mindegyik írás ugyanis az egész korszak helyzetét és döntéshelyzeteit kívánja átvilágítani, egy-egy ismert életrajzi szituáció (vagy egy egész életpálya) segítségével, éspedig egészen új szempontokat érvényesítve. Utóbbiakat a kötet címe is kijelöli: a változások kora az 1830-1848 közötti időszak, a szükségszerűen velejáró változáskoncepciókkal (s itt rendkívül fontos a szerző által használt többes szám), amelyeknek kialakítását a helyzet számbavétele mellett a saját szerepkör keresésének motívuma is befolyásolja. - A „polgári szerepkör" kifejezése olyannyira központi kategóriája e munkának, hogy a harmadik és negyedik fejezet címében is, illetve majd mindegyik alfejezetében szerepel. „A társadalom polgárosodásának vonásai kezdetben látszólag szabálytalanul rendeződnek el, s csak egy idő után szerveződnek szociológiai csoporttá, addig sokszínű jelenségként, mondhatnánk, szerepkörök formájában szétterülnek a társadalom arculatán" - kezdi meg a „szerepkör" fogalmának körülhatárolását a szerző (13.), s bár e megfogalmazásban a „vonások" szerveződnek „szociológiai csoporttá", s a fogalmi kifejtés végül metaforikus nyelvezetbe fordul, mégis érthető a szerző gondolatmenete: a polgárosodás nem egy központból (fővárosból, mintából, csoportból) terjed, hanem polgárosodni vágyó egyének, mintegy kis szigeteket alkotva a hagyományos társadalomban, maguknak, s ezáltal a társadalomnak is, új viselkedési, gazdálkodási és politikai mintákat teremtenek. „A magyar reformerek terveiket nem egy lépésben és nem azonos stratégia alapján alakították ki, polgári természetű elgondolásaikat, törekvéseiket különféle szerepkörök formájában jelenítették meg." (19.) Nem kizárólag politikai szerepkörökről van itt szó (bár a szerző példa-elemzései kivétel nélkül politika- és eszmetörténeti jellegűek), hanem általában vett értelmiségi szerepkörökről: „a modern értelmiségi tevékenység szerepkörök formájában történő megjelenése a hazai polgárosodás egyik jelzőrendszerének is tekinthető." (55.) A szerző jól átgondolt, alapvető kategoriális rendszerét azzal alapozza meg, hogy bár a kortársak a „szerepkör" fogalmát nem használták, mégis reflektáltak helyzetükre, szerepkör-keresésük és tudatos elhelyezkedésük a polgárosodás folyamatában saját gondolataikkal is jól dokumentálható. A társadalomnak szóló üzenetük, tehát politikai eszméik, reformterveik - illetve saját szerepkeresésük, megtalált szerepük kiegészíti és értelmezi egymást. Széchenyi hosszantartó egyéni és politikai kiútkeresése közismert. Veliky hangsúlyozza, hogy még a Hitel írója is, immár elszánt reformerként, mennyire gyötrődik saját benső ellentmondásai között. Széchenyinek az ellenzéki politizálást elutasító, elitárius elképzelései részint egyéni elszigetelődéséből fakadtak, részint — mint majd a kötet tovább tanulmányai jelzik — további elszigetelődéséhez vezettek. Széchenyi utilitarizmus és romantikus idealizmus között oszcilláló nézeteihez képest Kölcsey erkölcsfüozófiailag, eszmeileg tiszta képlet - tárja fel a Kölcsey-tanulmány. Bár a szerző nem használja a kifejezést, Kölcseyt mint a republikanizmus, az antik eszmények alapján önzetlenül cselekvő hazafi szerepének megtalálóját mutatja be. A legérdekesebb példa szerep és reform összefüggéseire kétségkívül az Eötvös 1843-as memorandumairól szóló írás, amely nyilván nem véletlenül került az időrend megbontásával erre a helyre: a báró ekkori politikai orientációs zavara Veliky szerint szerepkeresésének problémáival függ össze. A három például szolgáló (és a maga korában példaadó) személyiségről szóló írás után a kötet gerincét alkotó III. fejezet a Törekvések korszerű polgári szerepkörök megformálására címet kapta. Az eddigi szintetikus tárgyalást itt analitikus váltja fel: a Kossuth szerkesztette Pesti Hírlap megyei tudósítóinak eddig csak kevés figyelemre méltatott beszámolóit elemzi. Ezek a tudósítások többnyire az 1843-as országgyűlést megelőző követutasítások és követválasztások helyi küzdelmeit ismertetik. A lap hasábjairól kibontakozó országos körkép már-már kaotikus, mindenesetre elszomorító. Durva, véres választási küzdelmek, az adómentesség fenntartása melletti féktelen demagógia mutatkozott sokfelé az országban, s inkább értékes kivételnek számított a „vezérvármegye", Pest megye a maga következetes, tömegindulatoktól mentes reformirányzatai-