Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Veliky János: A változások kora. Polgári szerepkörök és változáskoncepciók a reformkor második évtizedében (Ism.: Gergely András)

216 TÖRTÉNETI IRODALOM val. Kossuth, a szerkesztő mindezt a roppant anyagot szerkesztői jegyzeteinek kíséretével adta a sajtó alá - s közben maga is próbálta feldolgozni, elrendezni a történteket saját politikai- és szerepkoncepciójában. A tudósítások szerzői a magyar liberalizmus második-harmadik vonalából kerültek ki, szomorú, kudarcos beszámolóikkal mintegy fellebbeztek a nyilvánossághoz, nemritkán magához Kossuthhoz. A szerkesztő pedig a rövid, a megyéken át az országgyűlési törvényalkotásig vezető út helyett lassan megtalálta azt a hosszabb, a társadalmi szerveződéseken át vezető, új csoportokat is bevonó átalakulási programot, amelynek középpontjában az iparfejlesztés, ipartámogatás állott. Kossuth új felismeréseit 1843 végétől fejtegetéseiben a nyilvánosság elé tárta, szervező munkájának súlypontját 1844 közepétől a társasági-egyleti működésre helyezte. Veliky Kossuthnak ezt a gazdasági, gazdasági ágak közötti, társadalmi és nem utolsó sorban közjogi (vámügyek!) koncepcionális rendszerét rekonstruálja, amelynek alapzata (jövőképe, várakozási horizontja) az új, még csak születőben lévő, integrálandó középosztályi társadalom. Kossuth ebbe az összefüggésrendszerbe illeszti be kellő óvatossággal a régóta tervezett megyei és városi reformot. Saját értelmiségi hivatásának pedig e polgárosodási folyamat kibontakozásának elősegítését, tudatosítását tekinti. Politikai ellenzékiségét - állapítja meg végül Veliky - erősíti, új tartalmakkal telíti a gazdasági problematika, a védvámok jelentőségének felismerése. így kerül Kossuth -teoretikusként és gyakorlati politikusként - a „polgári szerepkörök" kialakítóinak kimagasló, 1848-49-ből visszaigazolhatóan sikeres politikusai közé. - A kötet Kossuthra vonatkozó új megállapításai maradandó historiográfiai jelentőségűek. A befejező, IV fejezet két életrajzi írása közül az első Batthyányi Kázmér életpályáját tekinti át. A cím (Hogyan polgárosodott a magyar arisztokrácia?) érezteti, hogy a gróf pályáját modellértékűnek tekinti, ugyanakkor e dolgozat nem elégíti ki azokat az e címből fakadó életrajzi várakozásokat, amelyek a gróf gazdálkodására, „polgári" egzisztenciájára vonatkoznak. Veliky itt is a politikai szerepköröket keresi-vizsgálja, ezeket tekinti meghatározóaknak. Bemutatja Batthyány Kázmér széleskörű politikai kapcsolatrendszerét, vállalt politikai feladatait, tisztségeit (kiemelve természetesen a Védegylet elnökségét). Igen érdekes, ahogyan ebbe a folyamatba Batthyányi magánéletét, a református egyházba történő áttérésével egybekapcsolt házasodását (illetve jövendőbelije ugyancsak áttéréssel egybekapcsolt válását) beilleszti. A válás, illetve az áttérések és az újraházasodás a korban még nehezen elfogadható társadalmi következményei politikai implikációkkal is jártak, és bizonyára erősítették a gróf ellenzéki kötődéseit. - Csak sajnálhatjuk, hogy Batthyány Kázmér 1849-es külügyminisztersége (fontos szerepvállalás!) és külpolitikai nézetei már nem kerülhettek e tanulmány keretei közé. Az utolsó, Eötvössel foglalkozó tanulmány kifejezetten csak „Eötvös társadalmi szerepköreivel" foglalkozik, ígérete szerint „a változó XIX. században" - valójában az 1849-ig terjedő időszakban. Érdekes és értékes megállapítása, hogy a gyakorlati politikában nehezen kiigazodó Eötvös politikai lépéseit elméleti ismereteihez, megfontolásaihoz igazította, s éppen ezáltal mutatkozott olykor következetlennek. Eötvös identitásának része volt magyar nemzeti kötődése éppúgy, mint a birodalom „polgárának" tudata, s talán e lojalitások között ingadozó lelkülete is magyarázza, hogy hol lebecsülte, hol túlbecsülte (s ez esetben rombolónak tartotta) a nemzeti eszmét. Az Eötvössel kapcsolatos kérdések ebben az 1849-el lezáródó fejtegetésben eldöntetlenül, lezáratlanul maradnak - talán itt érzik leginkább, hogy a szerző önkorlátozása, az, hogy néhány historiográfiai utalást nem számítva, egyetlen írásában sem lép át a 19. század második felébe, nem mindenben elégíti ki várakozásainkat. Az összegező, záró fejezet 1848-49 irányába tekint előre, s megállapítja, hogy 1848-ra „a változás eszközrendszere... kialakult, különböző irányát és módját megvitatták... az átalakulás [programja, modellje - G. A.] társadalmi és politikai szerepkörök formájában összegződött is; épp ezeknek a szerepköröknek a feltárása visz közelebb magának a polgárosodás folyamatának megértéshez" (247.). Veliky tehát — a német Begriffsgeschichte áramlatához kapcsolhatóan — a gazdasági meghatározók helyett döntő jelentőséget tulajdonít a régi fogalmak átértelmezésében, újak bevezetésében megnyilvánuló szellemi átalakulásnak. (Amelynek gyökerei — hangsúlyozzuk a magunk részéről — természetesen az 1830 előtti időkbe vezetnek vissza). A tanulmánykötetben a reformkor itt csak felvázolt fogalmi megközelítése jeles alakjainak eszmei és politikai világát, sőt magánéletét is új megvilágításba helyezi, s ekként az egész korszakra vonatkozóan értékes új elemekkel gazdagítja tudásunkat. A különböző időben született tanulmányokat szigorú fogalmi rendszer fogja keretek közé. Folytonosan épített, következetes életmű darabjai kerültek most együvé. Az új és a régi fogalmi készlet összeillesztése (szerepkör, változáskoncepció - reform, liberalizmus) sikeres. Egyetlen ki-