Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - E. Kovács Péter: Egy firenzei követjárás Magyarországon

1472 E. KOVÁCS PÉTER céből tájékoztatták Firenzét, és beszámoltak az előző napi kihallgatásukról is, ahol mindenről beszámoltak, ami Magyarországon történt, ahogy fogalmaztak: hosszú lenne mindenről írásban beszámolni. A követeket Marcello Strozzi is el­kísérte.101 Velencében már előkészítették a hazaútjukat is. Levelet írtak Gio­vanni Corbizinek Bolognába, és megkérték, szerezzen nekik egy salvus con­ductust, ami érvényes az egyházi államban, mert számos atrocitásról hallottak Velencében, amit a firenzeiek ellen elkövettek és nem szeretnének a hegyeken átkelni.102 A Signoria több alkalommal foglalkozott a június 5-én elhangzottakkal."" Először azt akarták, hogy a firenzei diplomaták térjenek vissza Zsigmondhoz, mert azt hallották, a milánói herceg három követe is oda tart. Rinaldo degli Albizi és Nello di Giuliano a „végsőkig" ellenálltak a kérésnek, azt javasolták, inkább írnak a császárnak, és visszamennek Firenzébe, hogy személyesen is be­számoljanak az útjukról. A két követ végül is június 9-én, miután a dózséval és a Signoria tagjaival részt vettek a misén, megtudták Velence végleges álláspont­ját. Valójában kompromisszumos megoldás született. Rinaldo degli Albizi és Nello di Giuliano vissztérhetett Firenzébe, de előtte levelet kellett küldeniük Zsigmondnak, amelyben leírták, hogy Velence is a békét akarja.10 4 A tárgyalások eredményéről június 9-én és 10-én összesen négy levelet is írtak: 9-én egyet, másnap hármat. Rinaldo degli Albizi leghamarabb a váradi püspököt tájékoztatta egy magánlevélben. Elsősorban családi és itáliai ügyek­ről tájékoztatta Giovanni Melanesi di Prato váradi püspököt, de röviden beszá­molt a velencei tárgyalásokról is.105 A másik két levél kifejezetten diplomáciai tartalmú, azokat a császárnak és a temesi ispánnak címezték. Zsigmonddal azt közölték, amit Velence kért tőlük: a Köztársaság is a békét akarja.lül > Ozorai Pipónak másolatban csatolták a Zsigmondnak szóló levelet, valamint egy rövid beszámolót adtak a velencei tárgyalásokról, majd arra kérték a temesi ispánt, hogy sürgesse Zsigmond válaszát.10 7 Az utolsó levelet Simone és Tommaso Melanesi bankárok kapták Budán. Ebből kiderül, hogy valamennyi Velencéből címzett levelet először nekik küldték el Budára, és az ő feladatuk volt, hogy eze­ket eljuttassák a rendeltetési helyükre. ",H Nem volt hiábavaló a követek előrelátása, amikor már Velencében elkezd­ték szervezni visszaútjukat a Köztársaságból. Ludovicus d'Alemann kardinális­tól megérkezett a salvus conductus, amit Ferrarában, ahogy tervezték, meg is kaptak, mert Giovanni Corbizi elküldte azt az Esték székhelyére, és június 12-én Iacopo Flochitól meg is kapták.109 Mivel Nello di Giuliano Padovában ma-101 Uo. 593. 102 Uo. 593-594. - Június 7-én újabb levelet írtak Corbizinek Bolognába a salvus conductus ügyében, 1. uo. 594. 103 Június 7-én és 8-án is erről tárgyaltak, 1. uo. 609. 104 Uo. 594. és 595. 105 Uo. 594-597. 106 Uo. 598. 107 Uo. 598-599. 108 Uo. 599. - A címzés mindkettőjüknek szól, de a megszólítás és a levél szövege már csak Simone Melanesire vonatkozik. 109 Uo. 599. és 600.

Next

/
Oldalképek
Tartalom