Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Serföző Szabolcs: A zarándokhelyek szerepe a Habsburg-dinasztia reprezentációjában a 17-18. században
A ZARÁNDOKHELYEK SZEREPE . . . A 17-18. SZÁZADBAN 1195 ugyancsak megtartották a gótikus szentélyrekesztő egyes részeit, köztük a Nagy Lajos és felesége kettős portréjaként számon tartott kőfaragványt, és azokat mintegy spoliumként beépítették a templomhajó közepén kialakított, szabadon álló kegykápolnába, közvetlenül annak bejárata fölé. A kegyhely Nagy Lajoshoz fűződő legendájának jeleneteit a templom kupolaterének freskói is megörökítették (Giovanni Battista Colomba, 1670 k.), és részletesen leírják azokat a mariazelli mirákulumos könyvek is. V Albert 1438. évi mariazelli zarándoklatát követően a 16. század elejéig csak szórványos adatokkal rendelkezünk a Habsburg-uralkodóknak a stájer kegyhelyhez fűződő kapcsolatáról. A reformáció elterjedésének időszakában, a 16. század derekán — Altöttinghez hasonlóan — nemcsak a búcsújárók száma esett vissza igen jelentős mértékben Mariazellben, hanem az uralkodói látogatások is elmaradtak. Az ellenreformáció kibontakozásával, a 16. század utolsó harmadától kezdve azonban a kegyhely nem pusztán visszanyerte korábbi jelentőségét, hanem a közép-európai katolikus megújulás emblematikus helyévé vált. E folyamat kezdetén, 1572-ben — a házasságkötésüket követő esztendőben — II. Károly, Belső-Ausztria főhercege feleségével, Mária Anna bajor hercegnővel Mariazellbe zarándokolt. A kegyhely kortárs krónikása szerint a főhercegi pár még kétszer járt Mariazellben, és minden alkalommal fogadalmi adományokkal gazdagították a templom kincstárát.50 Férje halála után Mária Anna még négy alkalommal látogatott el a kegyhelyre, mindig gyermekeivel együtt, megteremtve ezzel a Habsburgok mariazelli zarándoklatainak kora újkori családi-dinasztikus tradícióját.5 1 A Wittelsbach-házból származó Mária Anna fontos közvetítő szerepet játszott a Pietas Bavarica fent ismertetett modelljének a Habsburg-udvar felé történő közvetítésében, és egyik ösztönzője lehetett a Habsburgok bensőséges Mária-tiszteletének.5 2 Úgy tűnik, a 17. század elejéig Mariazell még csak a stájer hercegek számára bírt jelentőséggel, a család másik ágából származó német-római császárok (I. Ferdinánd, II. Miksa vagy II. Rudolf) mariazelli zarándoklataira vonatkozóan legalábbis nincsenek adataink.53 A fordulópontot az jelentette, hogy 1619-ben II. Károly főherceg fia, II. Ferdinánd (1619-1637) személyében a Habsbur-50 Christoph Andreas Fischer: História Ecclesiae Cellensis ad Beatam Virginem. Viennae 1604. cap. 36., 37., 39., 41.; Sternegger, B.: Sechstes Jahr-Hundert i. ra. 259. 1590. évi zarándoklatukról egy egykorú dokumentum is említést tesz. L. Friedrich Emanuel von Hurter: Geschichte Kaiser Ferdinands II. und seiner Eltern. Schaffhausen 1850. II. 519. 51 Fischer, C. A.: Históriáé i. m. cap. 42.; Sternegger, B.: Sechstes Jahr-Hundert i. m. 253-256. 52 Coreth, A.\ Pietas Austriaca i. m. 50-51. 53 A kegyhely kortárs krónikása feljegyezte ugyanakkor, hogy II. Miksa császár lánya (Erzsébet), IX. Károly francia király özvegye 1585-ben Mariazellbe zarándokolt, majd negyedszúlött fia, III. Miksa osztrák főherceg (1558-1618) 1598-ban egy Hatvan várát ábrázoló ezüst reliefet adományozott a templomnak, a város 1596. augusztusi ostromának és a törököktől való visszafoglalásának emlékére (Fischer; C. A.: Históriáé i. m. cap. 49.). A 16. században más európai dinasztiákhoz hasonlóan a Habsburgok reprezentációjában is fontos szerepet játszott az itáliai Loreto. A kegyhely 1598-ban megjelent krónikája szerint Habsburg Mária saját, 30 font súlyú ezüst szobrát küldte Loretóba, 1552-ben pedig I. Ferdinánd adományozott egy másfél láb magas, 31 font súlyú ezüst Mária-szobrot, amelynek lábánál öt évvel korábban meghalt felesége, Jagelló Anna alakja térdelt. Miska osztrák főherceg ugyancsak saját ezüst képmását küldte Loretóba, de Albert és Miska bajor herceg, valamint Báthory István erdélyi fejedelem különféle adományairól is beszámol a krónika. (L. Horatius Tursellinus: Lauretanae históriáé libri quinque. Mainz 1598. lib. 2. c. 6., 17., lib. 3. c. 19., lib. 4. c. 20., lib. 5. c. 1.; vö. még: Walter Pötzl: Loreto in Bayern. Jahrbuch für Volkskunde [1979] 187-218.)
