Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
MENYEGZŐTŐL MENNYEGZŐIG 1069 lentkezik.) A polémia számunkra legérdekesebb eleme ugyanaz a kérdés, amely korábban Németországban is a legnagyobb port verte fel, az eljegyzés feltételezett házasságkötő jellege. Rosznernek a vita során sikerült igazolnia, hogy a sponsalia de praesenti/de futu.ro distinkció a 13. században feltűnt a magyarországi joganyagban (később, szórványosan az oklevelekben is), és ennek alapján feltételezte, hogy már a középkorban megjelent nálunk a mai szokásrend, a jegyesi viszonyt megteremtő eljegyzéssel, és az azt követő házasságkötéssel.146 Kováts ezzel szemben amellett érvelt, hogy bár a megkülönböztetést elméletileg ismerték, de a gyakorlatban nagyon sokáig csak egyetlen, latinul desponsatióxiak vagy desponsatio per verba de praesentixxek nevezett házasságkötő erejű eljegyzés létezett, amelyet bizonyos időközzel egy világi jellegű, az elhálást mint lényegi momentumot magában foglaló végrehajtási cselekmény: a lakodalom követett. (A magyar kánonjogász elméletében ugyanis ez foglalja el Sohm germán jogi eredetű, idővel az egyházi szertartás részévé váló Trauungjának helyét.)147 írásaiból erősen ügy tűnik, hogy maga sem tudta teljes bizonyossággal eldönteni: a jogi értelemben ekkor még súlytalan egyházi szertartás jellemzően a házasságkötésnek melyik fázisához kapcsolódott - az elsőhöz: a házasságkötő eljegyzéshez, a másodikhoz: a lakodalomhoz vagy esetleg harmadik elemként időben az eljegyzés és a lakodalom között történt meg.14 8 Amennyire homályos megfogalmazásaiból ki lehet venni, talán az első verziót tartja a legelterjedtebbnek, ám egyáltalán nem reflektál arra, hogy ebben a vonatkozásban milyen erősen eltér Sohm felfogásától. Kováts úgy gondolta, hogy e szokásrend — olykor a házasságkötésként szolgáló kézfogó (eljegyzés) és az egyházi összeadás időbeli különválásával — a hazai katolikusoknál a tridenti zsinat recepciójáig, a protestánsoknál pedig egézasságról való fejtegetései, Kováts részéről pedig ilyen a Tametsi dekrétumnak a magyarországi protestánsokra vonatkozó érvénye, egy merőben elméleti felépítmény. Kovátsnak abban kétségtelenül igaza volt, hogy Roszner a latin forrásokat — feltehetően közepes nyelvtudása miatt — rendszeresen félreértelmezte, és a téves fordítások súlyos tartalmi hibákhoz vezettek. 146 Roszner E.: Régi magyar i. m. 70-78. - Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez döntően járulhatnak hozzá a közeljövőben Erdélyi Gabriella kutatásai, aki egy vatikáni hivatal, a Sacra Poenitentiaria Apostolica regisztrumaiban fennmaradt „magyar" kérvényeket feldolgozva az 1410 és 1559 közötti időszakból 146 házassági tárgyú kérelmet talált. A forrásanyagról: Erdélyi Gabriella: A Sacra Poenitentiaria Apostolica hivatala és magyar kérvényei a 15-16. században. Levéltári Közlemények 74. (2003: 1-2. sz.) 33-57. és 76. (2005: 1. sz.) 63-103., különösen 67. A házassági tartalmú kérvények tartalmáról már egy rövid ízelítőt is megjelentetett: Erdélyi Gabriella: „Szerettem egyszer egy nőt" Házasságkötés és házasságtörés 1500 körül. Történelmi Szemle 49. (2007) 165-178. A források feldolgozása természetesen sok problémát is felvet majd, hiszen a jogesetek, és rajtuk keresztül a magyarországi házasságkötési gyakorlat csak a római szerv kánonjogi szűrőjén keresztül jelennek meg. 147 Kováts Gy.: Felelet báró Roszner i. m. 42-43. A kánonjogász a legbővebben 1885-ben megjelent akadémiai székfoglalójában fejtette ki elméletét: Kováts Gyula: Szilágyi Márton tanítása az eljegyzésről 1690. (Értekezések a társadalmi tudományok köréből VII. köt. 10. sz.) Bp. 1885. 148 Egy helyen például úgy nyilatkozik Kováts, hogy a házasságkötő eljegyzéskor a párok nem járultak az egyház színe elé, az összeadás (copulatio) később következett. A tridenti zsinat ezt megváltoztatta, mert a házasságkötő eljegyzés során az egyház jelenlétét követelte meg, és ezért „a nép csinált magának" egy, a római jogi eljegyzésnek megfelelő előkészítő cselekményt. Azt hogy, az összeadás hogyan viszonyult a zsinat előtt és után a lakodalomhoz nem taglalja. Az iménti fejtegetésnek azonban Kováts legtöbb gondolatmenete ellentmond. Kováts Gy.: Szilágyi Márton i. m. 62-63.
