Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
1070 SZABÓ ANDRÁS PÉTER szen a 18. század közepéig uralkodó volt.14 9 Elmélete igazolására a történeti források minden neméből hozott fel példákat. Gondolatmenetének nagy erénye nemcsak Roszner, de Sohm eszmefuttatásához képest is, hogy figyelme a lakodalomnak a házasságkötésben játszott szerepére is kiterjedt. (Sohmnál a lakodalom csupán a Trauungot kísérő, azzal mindig egy napon tartott világi ünnepély, amelynek annak ellenére sem tulajdonít nagy jelentőséget, hogy az elhálás keretéül szolgál - lényegében a második fázis egyfajta függelékének tartja.) Bár Kováts részben Sohm nyomán, részben saját kutatásaira alapozva megfogalmazott állításai erősen általánosítanak, és az egyes mozzanatok jogi tartalmát illetően vitathatóak,15 0 ám elmélete, mint leírási kísérlet mégis komoly támpontot nyújthat az elemzéshez. Érdemes lesz az alábbiakban felsorolni azokat az érveket, amelyeket Kováts Gyula a magyarországi házasságkötő eljegyzés mellett felhozott. A kánonjogász bizonyítékait saját forrásainkkal is kiegészítjük majd, végül felsoroljuk azokat az ellenérveket is, amelyekről Kováts nem vett tudomást. 4. Házasságkötési gyakorlat a középkori és kora újkori Magyarországon A magyar kánonjogász egyik legfontosabb vezérfonala az eljegyzés kérdésében az erdélyi emlékirodalom volt. Kováts Gyula figyelt fel arra először, hogy Apor Péternek a házasságkötésről adott nélkülözhetetlen és igen sokszor idézett leírásában a lakodalmi asztal megáldásán kívül csak egyetlen egyházi szertartással találkozunk, mégpedig a „kézfogó" kapcsán. A Metamorphosis szerzője szerint az erdélyi nemesség körében az volt a szokás, hogy közvetlenül a gyűrűváltás után: „...az legény újólagbéküldötte két atyafiait, és az leányt hütre kikérette; akkor megint az apja s az anyja s az atyafiai az leányt kihozták, rendet állottak. Az asztalon tisztességes szőnyeg volt, az asztal eleiben is az földre szőnyeget terítettenek, az pap elállott, háttal az asztal felé, arccal a nép felé; élément az ifiú legény, az szőnyegre állott, az leányt is elévezette valamelyik asszony atyafia, és az pap ott megesketé őket. Vége lévén az hütlésnek, az leányt megint bévitték."151 A szövegből az is egyértelműen kiderül, hogy erre a szertartásra ugyan számosan hivatalosak voltak, de nem annyian, mint a lakodalomra. Apor leírásának hitelességét Bethlen Miklós önéletírása is alátámasztja. Két há-149 Uo. 61-68. - Kováts véleményét hevesen vitatja Roszner mellett Pokoly József is. Az általa idézett források azonban ironikus módon inkább Kováts Gyula álláspontját támasztják alá. Pokoly J.\ A magyar protestáns i. m. 307-312. 150 Kísérlet Kováts Gyula munkásságának tisztán jogi (nem történettudományi) szempontú értékelésére: Hanuy F. : A jegyesség i. m. 62-63. Mi azonban Hanuy állításával ellentétben úgy gondoljuk, hogy Kováts nem az elhálásban látta a házasság megteremtőjét (copula-tan), hanem az eljegyzésben, tehát véleményünk szerint Hanuy a kánonjogi iskolák rendszerében rossz helyre sorolja be Kovátsot. 151 Apor P: Metamorphosis i. m. 52. A magyar művelődéstörténet fáradhatatlan kutatója, Radvánszky Béla Aport értelmezve a szokást „előzetes esküvő"-nek nevezte. Bár ezt bővebben nem fejtette ki, úgy tűnik, hogy tévesen inkább a rendes esküvőt megelőző előzetes esküvésnek tekintette, mint teljes értékű házasságkötési szertartásnak. Radvánszky B.: Magyar családélet i. m. 1. köt. 144-145., ill. Radvánszky Béla: Lakodalmak a XVI. és XVII. században. Századok 17. (1883) 217-242.
