Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
MENYEGZŐTŐL MENNYEGZŐIG 1067 mástól, hiszen a folyamat irányát ellentétesen állapítják meg: ebben a tézisben a kevésbé jelentős Verlobung olvad bele a házasságkötő Trauungba.) Freidberg szerint tehát a párizsi iskola distinkciója igenis meghonosodott, sőt általánosan elfogadottá vált a kánonjogban. Gratianus tanításainak jelentőségét megkérdőjelezi, és kifejti, hogy a bolognai kánonjogász lényegében nem is kettő, hanem három egymást követő házasságkötési cselekményt különböztet meg, a differenciálatlan eljegyzést (desponsatio = Verlobung), a menyasszony átadását (traditio = Trauung) és az elhálást, a házasság létrejöttét pedig valójában nem az átadás szertartásához, hanem az elháláshoz köti.138 Véleménye szerint a tridenti reform jelentősége nem abban rejlik, hogy az egyház szertartását a házasságot létesítő cselekményhez csatolja, hiszen addig is ahhoz kapcsolódott, hanem abban, hogy a Trauung jogi jelentőségének teljes elhalványulásával az utolsó germán jogi elemek is eltűntek a 12. században római jogi alapon megalkotott házasságkötési rendből.139 Friedberg természetesen Lutherről is másként gondolkodik. 140 Úgy értékeli, hogy a reformátor nem a gyűlölt középkori kánonjogból vette át a házasságkötő eljegyzést, hanem az egyházatyáktól. (Annak tehát a germán joghoz sem lehet köze.) Bár a Luther-féle „sponsalia elmélet" elfogadást nyert az evangélikus egyházjogban — és az eljegyzéseket Sohm nézetével ellentétben teljes jogerővel bíró házasságkötéseknek tekintették (a jegyesek gyermekei így lehettek teljesen törvényesek) —, a gyakorlatba a társadalom és a világi hatóságok ellenállása miatt csak kevéssé ment át. Már a 17. században is megjelennek az evangélikus egyházjogászok között kritikus hangok, majd a 18. században a természetjogi befolyás kiszorítja a Luther által meghonosított archaikus, a középkori gyakorlattól is teljesen eltérő felfogást.14 1 Végül a modern polgári házasság Friedberg szerint a germán házasságjog űjrateremtése, hiszen ahhoz hasonlóan a Trauungot (átadás/összeadás) tekinti házasságkötő cselekménynek, bizonyos mértékig ellentmondva a tridenti szabályozásnak is, amely ugyanazon szertartás egy másik elemének: a sponsalia de praesentinek {azaz a consensus kölcsönös kinyilvánításának) tulajdonított házasságkötő erőt.142 A fentiekből talán világos, hogy mindkét elmélet számos spekulatív elemet hordoz, és ugyanaz az erényük, ami a gyengéjük: egységes, átfogó magyarázatot akarnak adni a nyugat-európai házasságkötés fejlődésére. Értékelésükkel nem csak a gyanúsan tiszta levezetés miatt kell vigyázni, hanem azért is, mert tudományos munkáikat egyben a Kulturkampf fegyveréül is szánták. Az Otto von Bismarck kancellárt tanácsadóként és ideológusként segítő Emil Friedberg azért állítja, hogy mindig a házasságkötés második fázisa hozta létre a há-138 Friedberg szerint Gratianus rendszerében még a szertartásosan átadott, de el nem hált menyasszony is desponsata. A három cselekmény pedig két fázist alkot, tehát conjugium initiatum = desponsatio + traditio és conjugium ratumlperfectum = consummatio. L. Friedberg, E.: Verlo-bung und Trauung i. m. 32-34. 139 Uo. 57-58. 140 Friedberg, E: Das Recht der Eheschließung i. m. 153-175., 203-210. 141 Uo. 240-262. 142 Friedberg, E.: Verlobung und Trauung i. m. 70-78.
