Századok – 2010

KRÓNIKA - † Niederhauser Emil 1923-2010 (Soós István)

1024 KRÓNIKA sára 1992-ben került sor, immáron minden nehézség nélkül. Arra mindig büszke volt, hogy sohasem „tülekedett" az akadémikusi tagság elnyeréséért. Az Akadémia nemcsak tagjai közé választásával ismerte el rendkívül gazdag tudományos munkásságát. Már 1963-ban és 1978-ban Akadémiai Díjjal jutalmazták meg. Kimagasló oktatói, tudományos és tudományszervezői tevékenységét 1995-ben Pázmány Péter-díjjal, 2003-ban Széchenyi-díjjal, 2007-ben pedig Lukács György-díjjal ismerte el a hazai, Gindely-díjjal pedig az osztrák tudományosság. A Habsburgok históriájának tudományos kutatásáért és népszerűsítéséért a Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány és Habsburg Történeti Intézet 2004-ben életműdíjban részesítette. Barátai, kollégái három emlékkönyvet is kiadtak tiszteletére (1983-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, 1993-ban az MTA Történettudományi Intézete, 2003-ban pedig az ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszéke és Történeti Ruszisztikai Tanszéke). 85. születésnapját mind intézete, mind egykori debreceni kollégái, mind pedig a budapesti egyetem Kelet-Európa Története Tanszékének és Történeti Ruszisztikai Tanszékének munkatársai, valamint közeli barátai nagy szeretettel ünnepelték meg. Haláláig betöltötte a História Alapítvány elnöki tisztét. Több szakfolyóirat (Századok, Történelmi Szemle, História, Acta Historica, Magyar Tudomány, Világtörténet, Revue Historique de Sud-Est-Européen, Danubian Historical Studies, Kisebbségkutatás, Regio, Klió) szerkesztőbizottságának elnöke vagy tagja volt. Szintén tagként, egészen idős koráig, amíg azt egészségi állapota lehetővé tette számára, aktív szerepet vállalt a különböző nemzetközi történész vegyesbizottságok és a Magyar Akkreditációs Bizottság munkájában. Élete utolsó éveit Ürömön, egy idősek otthonában töltötte. Hozzá legközelebb álló kollégái, barátai és az 1990-es években az előadásait hallgató és szemináriumait látogató tanítványok, vagy ahogy ő nevezte őket, a „legifjabb nemzedék" képviselői közül többen hetenként felkeresték, hogy magányát enyhítsék, kedélyét felvidítsák, vagy hogy csak elbeszélgessenek vele a világ dolgairól, olvasmányokkal lepjék meg, vagy pusztán híreket vigyenek neki a tudományos élet és a hétköznapok történéseiről. Az őt felkeresők örömmel töltöttek egy-egy órát, néha többet a társaságában, hallgatták színes történeteit, vagy éppen segítettek neki napi dolgai intézésében. Nagyon szerette, ha vannak körülötte. Türelmetlenül várta a látogatókat, a telefonhívásokat. Valósággal felélénkült, amikor egyik vagy másik ismerőse, vagy akár egy kisebb társaság megjelent nála. Magányos óráit állandó olvasással töltötte ki. „Mindenevő" volt: azaz minden érdekelte korszaktól, témától függetlenül. A neki ajándékozott vagy dedikált munkákról ismertetéseket készített (mintegy kötelességének érezte, hogy ha már könyvet kapott ajándékba, arról illik is írni). Kellemes személyisége, választékos stílusa, kiváló előadóképessége mit sem változott az évtizedek folyamán. Bár az utóbbi időkben gyakran panaszkodott arról, hogy sok mindent elfelejt, nehezen megy az írás és az olvasás, de a vele folytatott gyakori beszélgetések, találkozások alkalmával mindebből nem sokat lehetett észrevenni. Betegen is megőrizte remek humorérzékét és öniróniáját. A vele folytatott beszélgetések során többször hangot adott azon óhajának, hogy jó lenne a múltbéli történéseket papírra vetni. Úgy érezte, nem merülhet-