Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Horváth Zita: Örökös és szabadmenetelű jobbágyok a 18. századi Magyarországon V/1063
gyok költözését a török háborúk, az egyre növekvő végvári katonaság emberigénye, valamint a nagybirtokosok majorságaik növelésére irányuló törekvései is elősegítették. Főként ezekkel magyarázható, hogy az 1540-es évek második felétől a szabad költözést korlátozott mértékben már az országgyűlési határozatok is lehetővé tették, sőt 1556-ban a korábbi szigorú tilalmat némi megkötésekkel végleg feloldották (27-33. tc.)."2 0 Természetesen Pálffy is ír a 16. század végétől egyre emelkedő jobbágyterhekről, ugyanakkor árnyaltan mutatja be a jobbágyság egyes rétegeit, bizonyítva, hogy nem helytállóak a sematikus, a földesúri elnyomástól sanyargatott jobbágyságról szóló leírások. Szintén a robotterhek növekedéséről számol be a 17. századról készült összefoglaló munka, valamint arról, hogy az 1608. évi jobbágybúcsúztató (ablicentiatio) törvény, amely a vármegyék hatáskörébe utalta a jobbágyok költözésének engedélyezését, nehezített a jobbágyok helyzetén. „A röghöz kötött jobbágyság mellett léteztek azonban szabad költözők, szabadmenetelűek is, főként a hódoltsági területeken..."2 1 Péter Katalin közel múltban megjelent könyvében magát az örökös jobbágyság rendszerét kérdőjelezte meg. Szerinte „az örökös jobbágyságról szóló hagyományos véleményben benne van mindaz, amit a parasztság története iránti modern érdeklődés kezdete idején, az 1930-as években, a falukutató mozgalom az agrárproletariátus körében tapasztalt. Az akkori nagybirtokon szerencsétlenül megvalósult iparosodás valóban a nyomor és a paraszti alázatosság számtalan formáját termelte ki. Logikus volt feltételezni, hogy ezeknek az embereknek az elődei, a jobbágyok hasonló sorsot éltek."2 2 A szerző természetesen Engels zweite Leibeigenschaft tételére is visszavezeti az örökös jobbágyság elméletének elterjedését a magyar történetírásban. Több olyan lehetőséget is felsorolt, amelyek segítettek lazítani a jobbágyi kötöttségeken, az adózáson, amelyek eredményeként a 16. századi uradalmak tele lettek a földesúri terhek alól felszabadított jobbággyal.23 A középkorász Tringli István úgy véli, hogy az örökös jobbágyi státus nem az 1514. évi törvények következménye, hanem annak, hogy a jobbágyok egy része önként mondott le a szabad költözési jogról azért, hogy cserében földet kapjon.2 4 Tringli véleményét támasztja alá az alábbi érdekes adatom Zala megyéből az örökös jobbágyi státussal kapcsolatban: 1572-ben (!) bizonyos Molnár vagy Farkas Bálint szabad akaratából örökös jobbágyságra kötelezte magát a Csányiaknak.2 5 Szakály Ferenc részletesen tárgyalta a magyar jobbágyrendszert a török hódoltságban.2 6 Főként Varga János már említett monográfiájára épített, saját kutatásai alátámasztották, néhol megcáfolták Varga állításait. Megállapította, 20 Pálffy Géza: A tizenhatodik század története. (Magyar századok 6.) Bp. 2000. 160. 21 Ágoston Gábor - Oborni Teréz: A tizenhetedik század története. (Magyar századok 7.) Bp. 2000. 172-173. 22 Péter Katalin: A reformáció: kényszer vagy választás? Bp. 2004. 53-54. 23 Uo. 58. 24 Tringli István-. Az újkor hajnala. Magyarország története 1440-1541. Bp. 2003. 132. 25 Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg; Csányi család levéltára, 1572. Fasc. 5. Nr. 4. (Régi leltár 80. XIII. 6.) 26 Szakály Ferenc: Magyar intézmények a török hódoltságban. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 21.) Bp. 1997. 212-244.
