Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Horváth Zita: Örökös és szabadmenetelű jobbágyok a 18. századi Magyarországon V/1063
bágyokra, és az urbárium is előfordul mindkét jobbágyi kategóriánál.61 A szabadmenetelű jobbágyok száma a 18. században megnőtt, de már a 17. században is létezett ez a jobbágyi kategória, csak e század törvényei még nem vettek róla tudomást. A 18. században sem ismerte el törvény a szabad költözési jogot, sőt az 1723. évi országgyűlés 62. törvénycikke azt is megtiltotta a földesuraknak, hogy saját, de más megyebeli birtokaikra költöztessék saját jobbágyaikat, ha helyette nem tudnak más jobbágyot állítani. Az 1715. évi országgyűlés 101. törvénycikke ugyanakkor közvetve elismerte a szabadmenetelű jobbágyi kategóriát.6 2 A Mária Terézia által 1767-ben kiadott úrbéri rendelet szerint az számított örökös jobbágynak, aki legalább 32 éve él egy helyen, vagyis a jövevények, akik nem régen költöztek az adott helységbe, számítanak szabadmenetelű jobbágynak. Az úrbérrendezés6 3 1767. január 23-án Mária Terézia, mivel a földesúr-jobbágy viszonyt nem tudta törvényi úton rendezni, kiadta úrbéri rendeletét. Az úrbérrendezés értékelése során általában a pozitív elemeket szokás hangsúlyozni, de elkerülhetetlen, hogy a negatív elemeket is sorra vegyük. A szolgáltatások mérséklése, amely egyik fontos argumentációja volt az uralkodónak a rendezés megindításakor, nem mindenütt valósult meg. Azokon a területeken — ez leginkább a volt hódoltság területével azonos, de majd látni fogjuk, hogy sokszor a török uralom alatt soha nem állt területek jobbágyainak is nőttek a terhei az úrbéri rendeletet követően —, ahol az úrbérrendezést megelőzően mérsékeltebb terhekkel terheltettek a parasztok, ott az urbárium növekvő szolgáltatásokkal járt együtt. A szabadmenetelű jobbágyokat, akik a parasztság jelentős részét tették ki, a rendelet teljesen figyelmen kívül hagyta. Az urbárium ugyanakkor lehetőséget biztosított arra, hogy megmaradhassanak korábbi szerződésüknél, ha ez nem jelentett nagyobb terheket az urbáriumban foglaltaknál. Pozitív vonásként azt lehetne viszont kiemelni, hogy a rendezés kétségbevonhatatlanná tette a jobbágy használati jogát megállapított úrbéres földjén, a jobbágytelek így elidegeníthetetlenné vált. Azokon a területeken, ahol ténylegesen sanyarú körülmények között éltek 1767 előtt a jobbágyok, ott az urbárium enyhülést hozott. Erdélyben viszont, ahol a legrosszabb volt a parasztság sorsa, nem sikerült végrehajtani az úrbérrendezést. A magyar történelemben tehát 1767-ben először fordult elő, hogy az uralkodó — leszámítva III. Károly ilyen irányú kísérleteit — a parasztság érdekében szólt bele a földesúr-jobbágy addig magánjellegű viszonyába, az úrbériség kérdését felemelte a magánjogról a közjog szintjére, és egységes viszonyokat te-61 Horváth Z.: A földesúr-jobbágy viszony i. m. 235-247. 62 www.10Q0ev.h u (A Magyar Törvénytár internetes változata.) és ifj. Barta J.: A tizennyolcadik század i. m. 59. S3 Történetírásunkban mind a mai napig tartja magát az az álláspont, hogy a dunántúli parasztmozgalmak hatására adta ki Mária Terézia az urbáriumot. Vörös Károly. Az 1765-66-i dunántúli parasztmozgalom és az úrbérrendezés. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711-1790 i. m. 299-385. Valójában a parasztmozgalmak csak siettették a rendezést.
