Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Nagy Kornél: Az Elia Mendrul-ügy: a besztercei örmény viszály története (1697-1700) IV/945

lást.114 Felvetődik a kérdés, tulajdonképpen mi volt Oxendio kegyes eljárásának az oka. Gyanítható, hogy ő maga is belefáradt a vég nélküli vitákba, és nem akart kérlelhetetlen szigorával újabb példát statuálni, mint ahogyan azt tette Mendrullal szemben 1697-ben, és ami besztercei és más örmény közösségekben csak feszültebbé tette a közhangulatot, és gerjesztette a megosztottságot. Az ál­tala gyakorolt méltányosságnak volt azonban egy sokkalta hihetőbb olvasata is. Az 1692. évi Vardan-féle hittagadás idején Naxsun Oxendio pártján állt, és ellenez­te Vardan unió-ellenes prédikációit. Sőt az 1697-ben bevádolt Andrea Alacz-csal együtt készítette el a Guberniumnak azt a jelentést, amelyben azt igyekezett bizo­nyítani, hogy az erdélyi örmények római katolikusok, és nem apostoli vallásúak. Bonalini Naxsun újbóli katolizálásáról több levélben is informálta az erdé­lyi jezsuitákat, azt hangoztatva, hogy Erdélyben most már minden örmény kato­likus. Ez alól csak azok képeztek kivételt, akik Elia Mendrullal együtt Moldvába, „eretnek" hittestvéreik közé távoztak vissza.115 Oxendio ugyanakkor meghagyta Bonalininek, hogy rendszeresen ellenőrizze Naxsun pap tevékenységét Petelén, nehogy ismét meginogjon hitében, és visszatérjen az eretnekségre. Bonalini en­nek a feladatának 1703 elején bekövetkezett haláláig mindvégig eleget is tett.11 6 A viszály lezárulása után Oxendio püspök Ebesfalván tartott vizitációt, hogy meggyőződjön arról, vajon az ott élő örmények már igaz gyakorló római katolikusok-e. Megállapította, hogy nyoma sincs körükben az eretnekségnek, az örmény katholikosz emberei nem jelentek meg térítéseikkel, hogy zavart keltsenek a közösségben. Oxendio már régóta dédelgette azt a gondolatot, hogy Moldvába az ottani örmények között missziót kellene szervezni. Ezért kapcsolatba lépett Davia varsói apostoli nunciussal. Úgy látta, ha sikeres missziót szerveznének ott, ak­kor gátat tudnának szabni az onnan kiinduló esetleges örmény eretnek misszi­óknak, továbbá végleg le tudnának számolni Elia Mendrullal is.117 A nuncius el­fogadta Oxendio javaslatát, és jelezte a Propaganda Fidének az örmény unitus főpap szándékát.11 8 Oxendio, amikor 1700 márciusában Petelén tartott vizitáci­ót, ismét határozottan felvetette a missziót. Örömmel győződött meg ugyan ar­ról, hogy a községben az örmények mind katolikusok, azonban türelmetlenül sürgette a Szentszéket, mivel szerinte még mindig fennállhatott Elia Mendrul visszatérésének veszélye. Ezért kérte a Szentszéket, hogy a közeljövőben járul­jon hozzá egy Moldvába szervezendő misszióhoz.119 Elia Mendrulról 1700-tól kezdve nincsenek információk. Neve a forrásokból is eltűnik. Vélhetően az 1700-as évek elején a moldvai Suçeavâban, vagy Ia§iban hunyhatott el. Összegzés Az unitus püspöknek Elia Mendrullal és társaival kialakult konfliktusa mögött az 1689-ben, Lembergben megkötött unió eltérő értelmezése, a latin rí-114 ASV ANV Vol. 196. fol. 226r.-227r. 115 Uo. fol. 232r-233r. fol. 251r. 116 Uo. fol. 241r-v. 117 Uo. fol. 235r-v. 118 Uo. fol. 236r. fol. 237r. 119 Uo. fol. 242r. + 249v.

Next

/
Oldalképek
Tartalom