Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Nagy Kornél: Az Elia Mendrul-ügy: a besztercei örmény viszály története (1697-1700) IV/945
tus feltétel nélküli átvétele, Oxendio Virziresco hirtelen bekövetkezett vagyonosodása (a görgényszentimrei birtokszerzés), illetve az áttért örmény papok házas státusa állt. Ez utóbbit az unitus örmény püspök egyenesen eretnekségnek titulálta, amelyet ráadásul illogikusan összekapcsolt a monofizitizmussal. Oxendio mindenesetre le akart velük számolni és a házas státusukat használta fel ellenünk. Az, hogy Minas püspök halála után Elia Mendrul esetleg potenciális püspökjelölt lett volna, kizárólag Oxendio jelentéseiből ismert. Természetesen az unitus püspök figyelmen kívül hagyta, hogy házas örmény pap a keleti örmény kánonjog szerint sem lehet püspök, csakis szerzetes lehet. Úgy véljük tehát, hogy Oxendio az idős örmény papban inkább potenciális riválist látott, hiszen Mendrul az erdélyi örmény egyházon és közösségen belül igen nagy tekintéllyel rendelkezett. Oxendiónak továbbá egyfajta „rigolyájává" vált, hogy az örmény házas pap társaival együtt a püspöki hivatalára tör, és ezért vádolta a vele szembe forduló Mendrult. Végül nem szabad kizárnunk annak a lehetőségét sem, hogy a konfliktus mögött az erdélyi örmény közösségen belüli vezető szerep megszerzése állt. Az Elia Mendrul-ügy egyszersmind fordulatot jelentett az erdélyi örmény egyház történetében. A viszály lezárulásával (1700) kiteljesedett az erdélyi örmények uniója. Igaz Oxendio püspök maga sem gondolta, hogy hittérítői munkája ilyen kemény konfliktusok árán valósul meg. Mindazonáltal ezzel a viszállyal az egész erdélyi örmény közösség visszafordíthatatlanul unitussá vált. Az erdélyi örmények a konfliktussal ugyanakkor jelentősen meggyengültek: számarányuk érezhetően csökkent, köszönhetően elsősorban annak, hogy Oxendio ellenzéke 1697 és 1700 között jelentős számban költözött át Moldvába. A püspök ennek ellenére a konfliktusból összességében mégis jól jött ki.120 Bár az erdélyi unitus örmények száma visszaesett, Oxendio egy kisebb, de a felekezetiség szempontjából homogénebb közösséget tudhatott maga mögött. A viszályban a római katolikus egyház szinte végig mellette állt, miközben Elia Mendrul támogatói bázisa a folyamatos ki- és elköltözések miatt fokozatosan csökkent. Nem feledkezhetünk meg természetesen arról sem, hogy Oxendio jellemhibái is komolyan hozzájárultak a viszály kiterebélyesedéséhez. Konfrontativ személyisége miatt nem sokon múlott, hogy a Szentszék felmentse erdélyi hivatalából, amit az állítólagos, de legalábbis gyanús korrupció ügyek is tetéztek. Nevéhez kapcsolódó pénzügyi visszaélésékre ugyan végül egyáltalán nem derült fény, a vizsgálatok e vádak alól személyét tisztázták, ennek ellenére élete végéig rávetült a korrupció gyanújának árnyéka. Igaz ezzel kapcsolatban egy külön tanulmányban érdemes lenne foglalkozni, mit jelentett vagy jelenthetett egy keleti keresztény püspök esetében a pénzszerzés és a pénzbeli járandóság kérdése: lehet-e nevezni ezt akár törvényesnek vagy sem. Erre a kérdésre azonban a választ egyértelműen megcáfolja az a tény, hogy Oxendio püspök örmény származása ellenére egy hitéhez makacsul ragaszkodó, latin rítusú, római katolikus főpap volt. 120 ELTE EKK CH Cod. 29. pag. 346.
