Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Fazekas István: Esterházy Pál nádor és a családtörténet IV/905
például a Székely család esetében.27 Hogy a kézirat szerkesztése nem zárult le, mutatja az is, hogy néhány esetben hasonló típusú családfák nem a kéziratban, hanem az Esterházy család hercegi ága levéltárának genealógiai gyűjteményében (Repositorium 49.) maradtak fent.2 8 A családfák jellegzetessége, hogy minden esetben csupán a családok fő leszármazási vonalát közlik, és nem tartalmazzák a feleségek neveit. A kevés néven nevezett feleség esetében csaknem minden esetben Esterházy családba beházasodó hölgyről van szó, vagy olyan valakiről, aki valamilyen módon kötődik valamely az Esterházy família leszármazásában nagy szerepet játszó családhoz, így például a Cziráky-családfán található Katalin nyilván azért került a családfára, mert Dániel Estorassal lépett házasságra, a Dagor család esetében egy másik Katalin szerepel, aki azután Frangepán János (1150) feleségeként szerepel, a frigyből született lány, Borbála pedig Ludovicus Estoras temesi bánnal házasodott össze (1170).2 9 A kézirat csonkaságát mutatja, hogy az A betű teljesen hiányzik, illetve, hogy a munkához semmifajta előszó nem tartozik.3 0 Mindenesetre az Esterházy levéltár genealógiai gyűjteményében található egy háromoldalas szöveg Pál nádor kézírásával, amely a sokat mondó Admonitio et Instructio címet hordozza.31 Tartalma alapján úgy tűnik, hogy a szöveg a Simulacrum Pannonicae nobilitatishoz vagy legalábbis annak egyik változatához kapcsolódik, annak előszavaként készülhetett. Esterházy Pál ebben bevezetőben nagyszabású koncepciót vázol fel. Eszerint tervezett műve három részre tagolódik: az első rész a magyar királyok, a Magyarországhoz tartozó országok és tartományok, valamint főnemesek, megyék, káptalanok, konventek, monostorok, városok és kiváltságolt mezővárosok, illetve nemesek címerét fogja betűrendbe állítva tartalmazni; a második rész az előkelő családok leszármazását, viselt dolgainak ismertetését hozza; a harmadik rész pedig azon családok listáját foglalja magába, amelyeknek a neve ugyan ismert, de leszármazásuk már nem állítható össze. A Simulacrum Pannonicae nobilitatis és a különálló előszó közötti kapcsolatra utal, hogy az előszóban megfogalmazott kritériumok szerint került sor a Simulacrum kialakítására, azaz — mint utaltunk rá — a genealógiák nem tartalmazzák a mellékágak leszármazását és a feleségek nevét sem. A három oldalas bevezető azt bizonyítja, hogy Esterházy Pál elképzeléseiben nem csupán egy egyszerű genealógiai munka szerepelt, hanem egy annál komplexebb vállalkozás, amely a szerző szándékai szerint tartalmazta volna egyrészt a magyar királyok, másrészt a magyar főurak és nemesek, illetve kirá-27 MOL Esterházy Lt. P 125 Nr. 11905. p. 137., 150. 28 L. pl. MOL Esterházy Lt. P 108 Rep. 49. Fasc. C. Nr. 8. Lossonczi, Fasc. C. Nr. 13. Sarmasághi, Fasc. F. Nr. 22. Török de Enyingh, Fasc. H. Nr. 10. Alaghi, Fasc. H 20. Nr. Rudno, Fasc. H. Nr. 23. Undi, Fasc. H. Nr. 25. Aradi. 29 MOL Esterházy Lt. P 125 Nr. 11905. p. 16., 29. 30 Az Esterházy Pál által összeállított genealógiákról több másolat is készült. A legrégebbi másolat a budapesti Egyetemi Könyvtár Hevenessy-gyújteményében található, ahol az A betű és néhány olyan genealógia is fellelhető, amely az eredeti kéziratból hiányzik: Alagi, Almasi, Antalfi, Aradi, Balog, Bebek, Bessenyei, Hathalmi, Hollókői, Losonczi, Nyári, Rozgon, Sarmasági, Thelegdy, Török de Enying, Várdai. ELTE EK Kt. Collectio Hevenessyana Tom. 28. passim. 31 MOL Esterházy Lt. P 108 Rep. 49. Fasc. B. Nr. 3.