Századok – 2009
MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725
királyi felsőbíróságok valamelyikéhez fordulva az illetékes bíróság elé állítást megkövetelő habeas corpus parancs kiadását sürgesse. Akár az ország legtávolabb pontján is, legkésőbb 20 napon belül pedig meg kellett történni most már a bíró elé állításnak, amelynek az elmulasztásáért az illetékes békebírák, illetve a fogva tartást foganatosító adminisztratív szervek vezetői is állásvesztés (illetve súlyos pénzbírság) terhe alatt feleltek. A mindmáig rokonszenves habeas corpus gyakorlat jellegét persze az illetékes királyi felsőbíróságok felmentő, letartóztatást megerősítő, illetve a vagyonosok érdekeit jól tükröző szabadlábra helyezési (nagy összegű kezesség ellenében) döntései juttatták kifejezésre. Hasonlóan leplezetlenül osztályjellegű maradt a vádemelő, illetve az ítélkező jury-bíráskodás, amely mégis a személyes szabadság polgári értelemben vett jogi garanciájává válhatott. Történelmileg megszentelt eljárásjogi, illetve bírósági szervezeti (jogi) garanciákkal védte tehát a korai polgári átalakulás modell-ország a legelemibb emberi jogokat anélkül, hogy új jogelvek, vagy akárcsak a merőben új institúciók lerögzítésére rákényszerült volna. Mindez persze nem az angolszász jog különleges életerejéből táplálkozott, hanem sokkal inkább az eleve kompromisszumos, korai polgári átalakulás természetes velejárója volt. Innen származott persze az a körülmény is, hogy a korai polgári átalakulások jogrendjében most már több mint egy évszázadra kiterjedően csak a hasonlóan kompromisszumos (illetve a fokozatosan kifejlődő) állampolgári jogok sporadikus legiszlációjának lehetünk tanúi. Az előzmények nyomán azonban érthető már, hogy a hatalomban a köznemességgel (a gentryvel) osztozó angol polgárságnak fél évszázaddal a Cromwell vezette forradalom után sem volt sürgetően fontos a szólás, a lelkiismereti, illetve a vallásszabadság lerögzítése. Csak szinte észrevétlenül tűnhetett el tehát például a két forradalmat kiszolgáló szigorú sajtócenzúra (1695) azáltal, hogy annak az évenkénti meghosszabbításához végül is az alsóház nem adta hozzájárulását. Hasonlóan csak a szigorú tilalmak feloldása útján tűntek fel a szélesebb néprétegek emberi jogaiként ismert gyülekezési és egyesülési (szervezkedési) jogok, időben is jobbára csak a 19. század folyamán válva realizálható szabadságjoggá anélkül, hogy mindez alaptörvényi (alkotmányos) jogalkotást nyerhetett volna. Nem kétséges tehát, hogy a felidézettek után történelmi korszakhatárként léphetett fel az immár két évszázaddal ezelőtt proklamált Ember és Polgár Jogainak Deklarációja. A „droits de l'homme", mint a klasszikus polgári átalakulás velejárója. Valójában a 18. század utolsó harmadában érlelődtek azok a korszakalkotó változások, amelyek új irányt adtak a modern társadalmak fejlődésének. Témánkat tekintve ezt jelzi már az amerikai angol gyarmatok függetlenségi harca a 70-es évektől. Ilyen értelemben egy merőben új államépítési törekvés nyitányaként ismeretes az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozat, amely első ízben alaptörvényi joghatállyal legiszlálta az ember jogát az élethez, a szabadsághoz és az egyenlőséghez. A Philadelphiában összeült II. Kontinentális Kongresszus ezzel egyidejűleg deklarálta az elnyomással szembeni ellenállás jogát, amely a szuverén nép forradalmi háborújának a legalizálását jelentette. A két kontinens nagy földrajzi távolsága ellenére ettől kezdve szoros történelmi kölcsönhatásban peregtek az események, miután a klasszikus polgári átalakulást előkészítő eszme-
