Századok – 2009
MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725
az alkotmány sáncain kívül rekesztette. Ezt az új alaptételt nevezik a szakirodalomban az ún. elkötelezett demokratizmus elvének. A demokratikus rend megdöntését célzó politikai tevékenység tilalmát (18.), sőt bizonyos pártok betiltását is jelentheti ez az alaptétel. Egy időben nagyfokú ellenhatást is kiváltott, hogy az elkötelezett demokratizmus a közhatalmi funkciók gyakorlásától is elzárhatta (Berufsverbot) az egyes állampolgárokat. Eredetileg a háborús, illetve a népellenes bűntettek elkövetői zárattak ki az ilyen köztevékenységből, a nyíltan antidemokratikus pártok tagjai azonban már az alkotmány adta kereteken is kívül rekedtek. Mindez a német történelem tragédiáján okulva nyert polgárjogot, de nem egyedülállóan módosította a jogállamiság mibenlétét. Hasonlóan különleges biztosítékok lerakását jelenti az az alaptétel, hogy az alkotmány egyes szakaszai (például az 1. és a 20. §) a jövőben sem módosíthatók, miután ezek garantálják az alapvető emberi (állampolgári) jogokat. Nem módosítható alaptörvényi rendelkezések továbbá a jogállamiság, az állam szövetségi jellege, illetve az ún. szociális állam fogalmát tartalmazó szakaszok. Ez utóbbi alaptételek pedig csakúgy, mint az ún. szociális államról szóló meghatározások már nem kizárólag a német jogállamiság sajátjaiként jelentkeztek (lásd például a francia alk. hasonló rendelkezéseit). A jogállam szociális elkötelezettségének az elismerését jelenti ez a változás, amelynek nyomán persze — az adott körülményekhez képest eltérő — lehetőség nyílik arra, hogy eredményes és hatékony szociálpolitika szülessék, amely a társadalom perifériáira szorultak védelmét jelenti. Az állam szociális elkötelezettsége azonban magában foglalhat bizonyos jogok korlátozását, ha ezek a jogok az alkotmány védelme alá vont szociális jogokat veszélyeztetnek. A közérdek beintegrálása történik tehát a jogállamiság rendszerébe (lásd például a szociális célú vagyon állami kézbevétele), de ez az alapjogok korlátozásának az „arányosságát" követeli meg a jogalkotótól. Arányos pedig az ilyen állami beavatkozás, ha a korlátozás „szükséges és elháríthatatlan", ha az a közérdek védelmére valóban „alkalmas" és végül, ha a közérdek nyilvánvalóan nagyobb, mint az érintett alapjog. Ide sorolhatnánk még a szolgáltató állami tevékenység jogszerűségének megítélésében meghonosodó alkotmánybírósági gyakorlatot, amely a jogilag szabályozott állami tevékenység zavartalan vitelét, illetve az állampolgári jogok garanciáját is jelentheti. Az alkotmány védelme alá rendelt jogok bírói védelmének (a fair eljárásnak) a garanciái is innen fakadnak, miután az alkotmánybíróság őrködik afelett, hogy minden „védelemre méltó jog" az alkotmány oltalma alá kerüljön. Ez adja az állampolgári jogbiztonság új módon történő megközelítését, amihez persze logikusan tapadnak a már ismert klasszikus anyagi jogi, illetve eljárásjogi jogelvek is. A szolgáltatójogállam bizonyos kötelezettségeinek (ellátás, gyógyítás) teljesítése sem kerülhet szembe azonban az alapjogokkal, mert senki sem lehet kitéve az állam mindenhatóságának, hanem csak „a korlátozott hatáskörű" állami szervek autoritásának. A tipikusan angol-amerikai eredetű fékek és ellensúlyok intézményesítése lép be itt a jogállamiság kontinentális modelljeibe, amelynek a legtipikusabb megnyilvánulása az ún. „szükséges törvényi felhatalmazás" elve. A közigazgatásnak ugyanis minden esetben, amikor közjogilag védett alapjogot érint, rendelkeznie kell a szükséges törvényes felhatalmazással, illetve az ebből eredő
