Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Miru György: A szabadság elve és a nemzet elve. Kossuth Lajos és Teleki László vitája a közösségi autonómiák értelmezéséről III/703
korona és az ország között — még akkor is, amikor a népképviselet bevezetésével az országot többé már nem a rendek, hanem egy új politikai közösség, a polgári nemzet alkotta —, a modern állami szemléletet tette magáévá. Az állam fogalma a szuverenitás egységét jelentette. Kossuth politikai kézikönyvében ezt az egységes állami szuverenitást az állam polgárainak szabadságából vezette le. Több kritériumot is állított az állammal szemben: független földterületet, azon megtelepült társadalmat, arra kiterjedő, más állam által nem korlátozott területi érvényű hatóságot, polgári intézményeket és valamilyen kormányformát igényelt. A nép szuverenitásából egyértelműen következett számára, hogy az ott élők szabadon megválaszthatják államuk kormányformáját és dönthetnek államuk függetlenségéről, vagyis „minden társadalom természeti joggal bír magát független állammá constituálni."4 5 Azt, hogy az állam létéhez elengedhetetlen a független és sértetlen földterület, már 1850-ben is leszögezte, éppen egyik Telekinek küldött levelében írta, hogy „a territórium eszméje a határozó, az az edény melly nélkül a status élet forrásba nem jöhet."4 6 Kossuth szabadságértelmezése és a népszuverenitás elvén alapuló közösségi autonómia felfogása alapján jutott el az állami függetlenség természetes igényéig, miszerint a politikai szervezettség legmagasabb fokára jutó közösségek megteremthetik és meg is teremtik független államaikat. A másik elv, ami a kor politikai gondolkozását meghatározta, a nemzeti elv volt, vagyis az, hogy a közösségek etnikai-nemzeti alapon szerveződnek és alakítják ki politikai-közjogi igényeiket. Kossuth is tisztában volt ezen elv jelentőségével és a nemzetiségi kérdés súlyával, főként az 1848-49-es tapasztalatok után. Felismerte a nemzeti törekvések végső célját, miszerint „teljes nemzetiségi függetlenségre törekedni olly természetes ösztöne minden nemzetnek, melly status existentiával, s nemzeti múlttal bír, hogy ezen ösztönt nem is lehet kiirtani."47 Vagyis Kossuth nemcsak az államszervezést, az állami függetlenséget tekintette a közösségek természetes, azaz a természetjog által is igazolt igényének, hanem a nemzetté válást, a nemzeti állam kialakítását is. Épp ezért a szabadságot nem a magyarok kiváltságának, hanem minden nép közös kincsének tartotta. Ha mindkét elvet, a szabadság elvét és a nemzet elvét is figyelembe vesszük, akkor adódik a kérdés, hogy megtagadható-e az etnikai-nemzeti alapon szerveződő közösségektől az autonómia, sőt a területi autonómia, vagy akár az állami függetlenség, hisz azzal Kossuth is tisztában volt, hogy „csak azon nemzetiség biztos, melynek valahol biztosított status existentiája van".4 8 Az egymással is versengő nemzeti mozgalmak közegében a két elv közt nyilvánvaló ellentmondás keletkezett, amit az elvek szintjén nem lehetett feloldani. Kossuth maga is érzékelte az ellentmondást, amit konkrét, intézményépítő javaslataival igyekezett áthidalni. Mindenekelőtt nemzetértelmezésé ben tagadta az etnikai alapú nemzetfelfogás kizárólagosságát, és hogy a nemzetiséget egyedüli, vagy meghatározó államszervezési tényezőnek tekintsék. A „nemzeti-45 R 90 I 2670. 46 Deák /.: Konföderációs tervek i. m. 540. 47 Deák I.: Konföderációs tervek i. m. 605. 48 Kossuth demokráciája i. m. 43.
